168 órás imaláncra hívják a református gyülekezeteket a tisztújítás előtt

Különleges, megszakítás nélküli, 168 órás imaláncot szervez a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálata október 5. és 11. között. A kezdeményezés célja, hogy a református közösségek az őszi tisztújító választások előtt közösen kérjék Isten vezetését egyházuk jelenére, jövőjére és a megválasztandó új vezetőkre.

Az imalánchoz az egyház minden gyülekezete csatlakozhat. A résztvevők egy-egy órát vállalhatnak, amelyet akár otthon, családi körben, „ketten vagy hárman”, házi csoportban vagy egész gyülekezetként tölthetnek imádsággal.

A Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálata azt szeretné, hogy az október 5–11. közötti hét ne egyszerűen egy újabb egyházi program legyen, hanem

„a lelki megújulás és az egység megélésének ideje”.

A kezdeményezés szervezői arra hívják a reformátusokat, hogy közösen álljanak meg, és kérjék a Szentlélek jelenlétét, valamint Isten vezetését az egyház előtt álló fontos időszakban.

Új vezetőket választ a református egyház

A kezdeményezés kapcsán külön is buzdítják a lelkipásztorokat, hogy szervezzenek helyi imacsoportokat, és bátorítsák a presbitereket, illetve a gyülekezeti tagokat a részvételre. A szervezők szerint a folyamatos imádság lehetőséget ad arra, hogy a magyar reformátusság „egy szívvel” forduljon Istenhez az őszi közegyházi választások előtt.

Az imalánc az imádság évéhez is kapcsolódik. A szervezők útmutatókkal és inspirációs anyagokkal segítik a helyi csoportok bekapcsolódását és az imádságos elmélyülést.

Az egyórás időpontokra a kezdeményezés honlapján lehet jelentkezni és időpontot foglalni. A szervezők arra biztatják a gyülekezeteket és a református közösségeket, hogy minél többen kapcsolódjanak be a 168 órás imaláncba.

Vezetőkép forrása: Facebook/Magyarországi Református Egyház

Forrás:
reformatus.hu
'Fel a tetejéhez' gomb