Illyés Szabolcs: Az eutanázia legalizálása Pandóra szelencéjét nyitná ki
A keresztény tanításban nem történt alapvető fordulat az emberi élet védelmének kérdésében, az orvostudomány fejlődése azonban olyan életvégi helyzeteket teremtett, amelyekre a korábbi századokban nem kellett külön választ adni – erről beszélt a Vasárnap.hu-nak Illyés Szabolcs történész-teológus egyetemi oktató. Úgy véli, az eutanázia törvényi legalizálása Magyarországon is súlyos etikai következményekkel járna.
Illyés Szabolcs szerint a keresztény, különösen a római katolikus és az ortodox gondolkodás alapállása az életvégi döntések kérdésében lényegében nem változott meg az idők során. A történész-teológus egyetemi oktató a 20. századi egyházi dokumentumok közül kiemelte VI. Pál pápa 1968-as Humanae vitae kezdetű enciklikáját, amely „iránymutatást ad az élet tisztelete vonatkozásában erkölcsteológiai szempontból” – mondta, s hozzátette, hogy az őt követő pápák mindegyike teljes mértékben egyetért ezzel. Kiemelte még II. János Pál pápa 1995-ös Evangelium vitae kezdetű enciklikáját, amely megerősítette VI. Pál tanítását.
Illyés Szabolcs a Vasárnapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az élettel kapcsolatos alapvető gondolkodást mindenkor az élettel kapcsolatos tudományos megismerés előrehaladása „ingerli” a legjobban. Kifejtette, hogy korábban sok betegség gyorsan halálhoz vezetett, ma viszont az orvoslás akár évekkel, évtizedekkel is képes meghosszabbítani az életet. Ez önmagában óriási eredmény, ugyanakkor új erkölcsi dilemmákat is felvet – jegyezte meg.
Szavai szerint az egyik alapvető feszültség abból fakad, hogy a modern társadalmakban
az élet ténye szemben áll az élet minőségének kérdésével. Példaként hozta fel, hogy egyes betegek, akik az 1950-es években váltak a gyermekbénulás-járvány áldozataivá, hosszú évtizedekig élhettek, de ehhez egy gép kellett, gyakorlatilag egy vastüdőben kényszerültek eltölteni az életüket.
A keresztény felfogás azonban ebből a szempontból világos: az emberi élet önmagában védendő érték. Ahogy fogalmazott,
„a katolikus tanítás az emberi élet puszta létének a védelmét mint a teremtett legmagasabb kvalitásnak a védelmét, mindenek fölé helyezi.”
A történész-teológus történelmi példaként említette a 20. századi, a szociáldarwinista eszméket magukévá tevő totalitárius rendszereket, mint amelyek teljesen szembementek a keresztény szemlélettel, de nemcsak azzal.
„Ekkor vált el egymástól, ami korábban viszonylag egységes volt” – fogalmazott. Rámutatott, kicsivel korábban, még a századfordulón sem volt lényeges eltérés az emberi élet tisztelete vonatkozásában egy bécsi vagy párizsi orvosi praxist folytató szekuláris orvos, illetve egy katolikus pap között.
Kifejtette, hogy a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák gondolkodásában az egyedi emberi élet értéke, fontossága viszont már háttérbe szorult valamely ideológiai, társadalmi vagy politikai cél mögött. A nácizmus esetében különösen élesen jelent meg az a gondolat, hogy bizonyos emberek élete kevésbé értékes, vagy a társadalom számára „teherként” értelmezhető. A gázkamrák tömeges kivégzési modellje egyes speciális kórházakban az alsóbbrendűnek nyilvánított kategóriákba tartozó emberek életét vette el az úgynevezett szelekciós programok során; elmebetegeket, tartósan betegeket öltek meg.
Az eutanázia kapcsán Illyés Szabolcs rámutatott, hogy különbséget kell tenni az aktív és a direkt passzív eutanázia között. Mint mondta, „az aktív eutanázia az, amikor valamit tenni kell azért, hogy meghaljon a személy”, a direkt passzív esetében pedig valamilyen életfenntartó beavatkozás, táplálás vagy gépi segítség szándékos mulasztása vezet a halálhoz. A katolikus erkölcsfelfogás szempontjából azonban mindkettő bűn, mert emberi élet kioltásához vezet.
Hozzátette: a protestáns világban ennél differenciáltabb a kép. Bizonyos a fundamentalizmus felé hajló felekezetek, gyülekezetek szigorúbb, míg más, liberális felfogású teológiák megengedőbb álláspontot képviselnek.
A Vasárnap.hu kérdésére, hogy Magyarországon ismét politikai témává válhat-e az eutanázia bevezetése, Illyés Szabolcs azt mondta: a mai közéleti viszonyok között ezt nem tartja elképzelhetetlennek, már csak azért sem, mert a magzati élet kérdésében is megdöbbentő megállapítások hangzanak el.
„Én magam nem csodálkoznék azon, hogyha akár az emberi élet vége körüli tematikában is a nyugatihoz hasonló törvényi megoldások születhetnének, ahogy azon sem, hogyha egyfajta szélsőséges, liberális szellemiség uralkodna el a magyar törvényalkotásban”
– mondta.
Arra a kérdésre, hogy az eutanázia esetleges normalizálása hosszú távon szociális kényszerré válhat-e az idősek, betegek és kiszolgáltatottak számára, úgy válaszolt, hogy az orvostársadalom a helyén kezeli ezt a kérdést. „A rutin, a gyakorlat ezt megoldja” – fogalmazott.
Meglátása szerint ugyanakkor az eutanázia esetleges legalizálása – amitől óva int mindenkit – „újabb Pandóra-szelencét nyitna fel a magyar társadalom amúgy is szétzilált etikai rendszerében”.
Vezetőkép: Illyés Szabolcs történész-teológus egyetemi oktató. Forrás: delmagyar.hu, fotó: Imre Péter
