Akarata ellenére hajtottak végre eutanáziát az idős katolikus asszonyon

Nyomozás folyik annak a kanadai idős asszonynak az ügyében, akit unokája szerint egy otthonban akarata ellenére vetettek alá eutanáziának.
A Lifenews.com számolt be a megrázó esetről: Kanadában akarata ellenére hajtottak végre eutanáziát egy idős betegen. A 83 éves idős asszony katolikus hite miatt korábban kijelentette, hogy nem egyezne bele ilyen beavatkozásba.
A cikkből kiderül, hogy az idős nőt éveken át gondozta az unokája, ám egy idő után nem volt képes ellátni, ekkor került a The Pearl (Gyöngy) elnevezésű időseket ellátó intézménybe.
Eleinte itt is minden rendben volt, az unoka rendszeresen látogatta a nagymamát. A bajok akkor kezdődtek, amikor egy hosszabb időre elutazott, és ekkor baleset történt a 83 éves asszonnyal.
Az események felgyorsultak: az orvosok közölték, hogy az idős nő hozzátartozója távollétében hozzájárult az asszisztált öngyilkossághoz. Az unoka azonban meg volt győződve róla, hogy ez nem történhetett meg, ugyanis a nagymamája katolikus és korábban beszélt arról, hogy ez a beavatkozás nem összeegyeztethető a hitével. Ráadásul mivel az anyanyelve nem angol és súlyosan hallássérült, az unoka úgy vélte, hogy nem is érthette valójában, mit kérdeznek tőle.
Az eutanáziára vonatkozó törvények viszont előírják Kanadában, hogy a betegnek tudatában kell lennie, mibe adja a beleegyezését.
Az idős asszony unokája szerint ez nem történt meg. Példaként említi, hogy amikor az orvos a cselekvőképességét vizsgálta, olyan kérdéseket tett fel, amikről nem tudhatta, hogy mi a jó válasz: A nagymamája 12 testvéréből kettő még él, ehhez képest ő azt mondta az orvosnak, hogy nincs is testvére, és nem is él már egyik sem. Ráadásul az orvos folyton eufemizmusokban beszélt az eutanáziáról az idős nőnek: olyan szavakat használt, hogy gyógyszert fog kapni, amitől elmúlnak a fájdalmai.
Amikor ezen a ponton közbe akart avatkozni, kiküldték a szobából, s ennek ellenére nyilvánították a nagymamáját döntésképesnek, és alkalmasnak a beavatkozásra.
Döbbenetes az a nyomásgyakorlás, amiről a fiatal unoka beszámolt az eutanázia engedélyezése kapcsán. Őt mint okvetetlenkedő ellenzőt folyamatosan megpróbálták kizárni az egész folyamatból, és az egészségügyi személyzet meglehetősen durva volt vele.
Később rákérdezett az idős asszonynál, hogy egyáltalán tudja-e mi fog vele történni, hogy meg fog halni, mire a néni sírva fakadt.
Az idős asszony végül ez év július 10-én kapta meg a halálos injekciót, az unokája beszámolója szerint halála minden volt, csak nem békés és méltóságteljes. A felmerülő aggályok miatt jogi segítséget kért, az eset körülményeit jelenleg a helyi rendőrség vizsgálja.
Vezetőkép forrása: Lifenews.com





