Északi és délnyugati szomszédunkban is izzik a vita az abortusz körül

Továbbra is politikai és társadalmi vita övezi Horvátországban a terhességmegszakítás szabályozását és hozzáférhetőségét. Miközben baloldali és liberális ellenzéki politikusok a beavatkozáshoz való hozzáférés javítását sürgetik, konzervatív erők, civil szervezetek és a katolikus egyház a magzati élet fokozottabb védelmét szorgalmazzák. Szlovákiában vasárnap tízezrek vettek részt a Nemzeti Menet az Életért elnevezésű abortuszellenes tüntetésen.

Horvátországban tizenhat ellenzéki parlamenti képviselő májusban interpellációt nyújtott be a kormány munkájáról a nők reproduktív jogainak ügyében. A kezdeményezés egyebek között a terhességmegszakításhoz való hozzáférést és az orvosok lelkiismereti kifogásának gyakorlatát bírálta. A kormány elutasította a kifogásokat, és azt közölte, hogy a terhességmegszakítás az ország egész területén hozzáférhető.

Irena Hrstic egészségügyi miniszter szerint a beavatkozást 29 egészségügyi intézményben végzik országszerte. A kormány adatai szerint 2025 novemberében 364 szülész-nőgyógyász közül 197 élt lelkiismereti kifogással. A kabinet szerint ez nem veszélyezteti az ellátást, az ellenzék ugyanakkor arra hivatkozik, hogy egyes kórházakban valamennyi nőgyógyász megtagadja a terhességmegszakítás elvégzését.

Horvátországban a beavatkozást továbbra is az 1978-ban elfogadott törvény szabályozza. Eszerint külön engedély nélkül a fogamzástól számított tíz hétig szakítható meg a terhesség, később pedig csak meghatározott egészségügyi, magzati vagy büntetőjogi okok alapján.

A törvény alkotmányosságát már 1991-ben megtámadták. A horvát alkotmánybíróság 2017-ben elutasította a jogszabály megsemmisítését célzó indítványokat, ugyanakkor két évet adott a parlamentnek új szabályozás elfogadására. A testület szerint az új törvénynek korszerűsítenie kellene a szabályozást, és megelőző intézkedéseket is tartalmaznia kellene. A határidő 2019-ben lejárt, új törvény azonban azóta sem született.

A kérdés 2022-ben került ismét a horvát közélet középpontjába Mirela Cavajda ügye miatt. A terhessége hatodik hónapjában járó nő magzatánál súlyos agydaganatot állapítottak meg, több horvát kórház azonban elutasította a terhesség megszakítására irányuló kérelmét. A zágrábi klinikai központ másodfokú bizottsága végül engedélyezte a beavatkozást. Ügyvédje közlése szerint Cavajda azért döntött mégis a szlovéniai beavatkozás mellett, mert a zágrábi Petrova kórházban azt közölték vele, hogy nem tudják számára biztosítani a bizottság döntésének megfelelő ellátást.

Nem ő volt az egyetlen horvát nő, aki Szlovéniában keresett lehetőséget abortuszra. A határhoz közeli brezicei kórház közlése szerint a horvát páciensek többsége nem kívánt terhesség miatt fordult hozzájuk, évente mintegy tíz nő azonban súlyos magzati rendellenesség miatt kereste fel az intézményt.

Szlovéniában és Horvátországban is a jugoszláv időkből származik a terhességmegszakítás szabályozásának alapja: a két tagköztársaság hasonló elvekre épülő törvényét Szlovéniában 1977-ben, Horvátországban 1978-ban fogadták el. A különbség, hogy a gyermekvállalásról való szabad döntés jogát az 1991-ben elfogadott szlovén alkotmány is rögzítette, míg Horvátországban az 1978-as szabályozás továbbra is politikai és alkotmányjogi viták tárgya.

A szabályozás rendezését konzervatív politikai erők és civil szervezetek szigorúbb irányban sürgetik. Több kezdeményezés a magzati élet fogantatástól kezdődő erősebb törvényi védelmét követeli. Az abortuszellenes Menet az Életért (Hod za život) mozgalom 2026-ban húsz horvát városban szervezett felvonulásokat. A katolikus egyház szintén az emberi élet fogantatástól kezdődő védelmét hangsúlyozza.

A teljes körű hivatalos adatok szerint 2024-ben 2828 jogszerűen, mesterségesen előidézett terhességmegszakítást végeztek Horvátországban. Ez száz szülésre vetítve 8,8 beavatkozást jelentett. Egy évvel korábban 9,3-at végeztek átlagosan 100 szülésenként. Újabb teljes körű adatok egyelőre nem érhetők el.

Tízezrek tüntettek az abortusz ellen a szlovák fővárosban

Mintegy harmincezer ember vett részt az elmúlt hétvégén Pozsonyban a Nemzeti Menet az Életért elnevezésű abortuszellenes tüntetésen és felvonuláson

– közölték hétfőn a rendezvény szervezői.

A postoj.sk szlovák hírportál jelentése szerint az idei megmozduláson volt a legalacsonyabb a részvétel a korábbi hasonló rendezvényekhez képest. A demonstráció védnöke a Szlovák Püspöki Konferencia volt.

Dmitrij Olsovsky, a vasárnapi rendezvény szóvivője szerint hosszú távú céljuk, hogy a fogantatástól a természetes halálig minden emberi életet védjenek. Mint mondta, Szlovákiában ez mindenekelőtt a jelenlegi,

„igazságtalan abortusztörvény hatálytalanítását jelenti, mivel az megfosztja a meg nem született gyerekeket az élethez való joguktól”.

Olsovszkij hozzátette: XIV. Leó pápa üzenetet küldött a résztvevőknek, és ebben az életnek mint ajándéknak a védelme mellett foglalt állást.

A szervezők továbbá követelték a parlamenttől, hogy ültesse át a büntető törvénykönyvbe azt a tavalyi alkotmánymódosítást, amely megtiltotta a béranyaságot.

A CTK hírügynökség megjegyezte, hogy a szlovák jogrendszer a tavalyi alkotmánymódosítást megelőzően sem biztosított jogi keretet a béranyaságnak, és a gyakorlatban sem volt rá lehetőség.

Szlovákiában a nők a terhesség 12. hetéig kérhetnek terhességmegszakítást, de időbeli korlátozás nélkül végezhető el a beavatkozás, ha egészségük vagy életük veszélyben van, illetve ha a magzat genetikai rendellenességgel fogant meg.

A szlovák parlament korábban több olyan javaslatot is elutasított, amely megszigorította volna az abortusz feltételeit.

Szlovákia 5,4 milliós lakosságának többsége katolikus. Az országban tavaly 4786 terhességmegszakítást végeztek el szlovákiai állandó lakóhellyel rendelkező nőkön, ami a nyilvántartás 1997-es kezdete óta a legalacsonyabb szám.

Vezetőkép: Életvédő menetet tartottak Pozsonyban 2026. szeptember 20-án. Forrás: ma7.sk, fotó: Hajtman Gábor

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb