Már az óvodákban is felütötte a fejét a bullying

Sajnos, napjainkban egyre többet kell beszélni bullyingról, vagyis az iskolai kortárs zaklatásról, amely már egyre fiatalabb korban, akár óvodában is jelentkezhet. De mit tehet a szülő, milyen tanácsokkal lássa le a gyermekét, aki ilyen helyzetbe kerül? Kit kell értesíteni, milyen megoldási módszerek léteznek? Egyáltalán, megelőzhető a bullying? Az okokról és a megoldásokról Galla Krisztina családtrénerrel beszélgettünk.

– Csak napjainkban vált egyre gyakoribbá az iskolai zaklatás, vagy egy mindig létező jelenségről van szó, amely a közösségi média megjelenésével egyszerre kapott nagyobb teret és publicitást?

– Az iskolai zaklatás nem új jelenség, hanem nagy valószínűséggel mindig is létezett, amióta a gyerekek közösségekben élnek. Régen is volt kiközösítés, csúfolódás, verekedés, de ezek ellen legalább az otthon négy fala védelmet nyújtott. Ma,

a digitális eszközök gyakorlatilag beépültek a családok mindennapjaiba, ezzel folyamatos teret adnak a zaklatásoknak, ráadásul olyan teret, amelyben a gyermek sokszor egyedül „bolyong”.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni az utóbbi években nagyon eldurvult, sokszor alpári mélységekbe lesüllyedő közbeszédet, média tartalmakat, az ifjúságnak szóló filmek némelyikét, amelyekkel a gyerekek nap mint nap találkoznak. Ezek a hatások „kitolták” az ingerküszöböt, felerősítették a bántások mértékét.

Sajnos egy-egy lekicsinylő, negatív minősítésre ma már szinte fel sem kapjuk a fejünket. Pedig tulajdonképpen csírájában el kellene fojtani ezeket a megnyilvánulásokat! Ráadásul a különféle online platformokon zajló kommenteléseknél nem kell szemtől-szembe állni a bántalmazottal, így sokszor a zaklatók „elmennek a falig” a válogatott sértegetésekkel. Az áldozatnak pedig tulajdonképpen esélye sincs arra, hogy gátat szabjon az ellene irányuló – pillanatok alatt akár sok száz követőhöz eljutó – támadások kivédésére.

– Mely korosztályok a leginkább érintettek? Van-e ebben elmozdulás az elmúlt korokhoz képest?

– Talán azt mondhatom, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermek okostelefont kap a kezébe, attól kezdve, hogy lehetősége van az internetes sztrádán való kalandozásra, „leginkább érintetté” válik. Már az óvodapedagógusoknak tartott workshopok során is minden alkalommal előkerülnek a gyermekek indulatkezeléssel, erőszakmentes önérdekérvényesítéssel, empátiával kapcsolatos hiányosságai. Döbbenetes, de

óvónénik nem egyszer számolnak be arról, hogy négy-öt éves kicsik milyen válogatott módon bántják egymást, sőt magukat az óvónőket is…

Így azt tudom mondani, hogy már az óvodás korú gyerekek is érintettek. Gondolom, nem mondok újdonságot azzal, hogy az egyébként is nagyon érzékeny, sok szempontból sérülékeny kamaszkorban csúcsosodik ki a zaklatás – különösen a digitális térben történő változata, a cyberbullying. Ekkor ugyanis a testi – lelki változásokkal egyébként is viaskodó, saját helyét, identitását kereső, a gyermek és felnőtt lét határán billegő fiatal számára a kortárs csoportokból érkező, a személyét érintő visszajelzések nagyon erős hatással bírnak.

– Kiből válhat áldozat? 

– Leginkább azok kerülnek veszélybe, akik valamiért elszigeteltebbek (pl. újak egy közösségben, valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek) láthatóan különböznek (valamilyen testi fogyatékossággal élnek, de sokszor elég, ha túl alacsonyak, vagy éppen túl magasak stb.) vagy kevésbé védettek (visszahúzódóbbak, nehezebben barátkoznak) egy-egy csoportban.

De valójában szinte bárkiből lehet áldozat, ha a közeg megengedi a zaklatást.

Talán kevesen gondolnak arra, hogy lehet kiemelkedő képességekkel bíró, akár valamilyen területen kiemelkedő eredményeket elérő is áldozat, hiszen az irigység is táptalaja lehet a zaklatásnak.

– Igaz, hogy gyakrabban válnak zaklatóvá, akiket korábban zaklattak?

Erre had válaszoljak egy – talán sokak számára furcsa – kérdéssel: egy adott helyzet megítélésének a szempontjából mit befolyásol az a tény, hogy a zaklatót korábban (vagy éppen más közösségben) szintén zaklatták? Természetesen, ha egy viselkedésterápiába kapcsolódik be az illető, van jelentősége az előzményeknek.

De a véleményem az, hogy mivel ez nem ment fel senkit az alól, hogy bárkit zaklatni bűn, a hétköznapi gyakorlatban más oldalról érdemes a zaklató-áldozat-„szemlélő” hármashoz, illetve a közösség egészéhez közelíteni…

Hangsúlyozom, terápiás helyzetben mélyebbre ásunk, feltárva a viselkedés mögött meghúzódó okokat! Egy biztos, az áldozathibáztatás egyértelműen zsákutca.

A gyerekeknek már kicsi koruktól fogva tanítani kellene az erőszakmentes konfliktuskezelés alapjait, a mostaninál sokkal célzottabban kellene önismerettel, önértékeléssel foglalkozni.

Mivel – és ezt sajnos gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni – a szemlélőknek is nagyon nagy szerepe van a zaklatásos folyamatban, illetve annak leállításában, így az empátia, az egymásra figyelés, a tartalmas baráti kapcsolatok kialakítása is nagyon fontos lenne.

– Hova fordulhat egy kisgyermek, vagy szülő, ha valamilyen iskolai zaklatás történik? Érdemes először a szülőknek beszélniük egymás között, vagy ellenkezőleg, rögtön az iskolának kell jelezni a problémát?

– Lehet, hogy már előbb is érdemes lett volna tisztázni, hogy mit is értünk zaklatás alatt.

„A zaklatás olyan ismétlődő vagy tartósan fenyegető, bántó magatartás, amelynek célja vagy hatása, hogy valakit megfélemlítsen, megalázzon, kirekesszen, ellenőrizzen vagy lelki / testi szenvedésnek tegyen ki.”

Ezt azért tartom fontosnak tisztázni, mert a gyermeknek különbséget kell(lene) tenni a között, hogy mikor árulkodik, mik azok a helyzetek, amikor saját maga el tudja rendezni a konfliktusait, és mikor van az a pillanat, amikor felnőtthöz kell fordulnia segítségért. A jó hír, hogy ez „tanítható”.

A legfontosabb, hogy legyen olyan felnőtt, akihez bizalommal tud fordulni a problémájával, hogy érezze, nincs magára hagyva, nincs egyedül, hogy van olyan, aki leveszi a válláról a helyzet kezelésének, a megoldásnak a terhét. Nagy segítség lehet számára az is, ha van olyan közeli, bizalmas barátja, akire támaszkodni tud: meg tudja vele osztani a terhet, akár együtt kérhetik felnőtt segítségét.

Ilyen helyzetekben a barátnak azonban tudnia kell, hogy a feladata a meghallgatás, nem pedig a helyzet megoldása! Erről is érdemes gyermekeinkkel beszélgetni…

A szülőket arra bíztatnám, hogy mindenképpen érdemes az osztályfőnöknek, alsótagozatos gyermekek esetében az osztályban tanító pedagógusoknak jelezni az esetet. Az eset súlyosságától függően először talán név nélkül, csak arra kérve a pedagógusokat, hogy kísérjék kiemelt figyelemmel, mi történik az osztályban.

A magam részéről nem vagyok híve a szülő – szülő közötti párbeszédnek ilyen helyzetben, mindenképpen javasolni szoktam, hogy a tisztázó beszélgetéseken valamennyi érintett vegyen részt! Ez alatt azt értem, hogy a zaklató és zaklatás áldozata is. Így ugyanis egyrészt sok kérdést rövidre lehet zárni, másrészt elkerülhető, hogy az esetlegesen félrement kommunikáció még inkább elmérgesítse a helyzetet. És természetesen ez a beszélgetés élőszóban, személyesen, ne pedig írásban, online platformokon történjen! Ha szükséges, ehhez mediátor segítségét is igénybe lehet venni.

Ha a kezdeti lépések nem hoznak sikert, akkor a „szolgálati út betartása” ajánlott (osztályfőnök / tanító, szaktanár, aki érintett lehet, iskolapszichológus, igazgató / intézményvezető, gyermekvédelmi felelős, fenntartó stb.) Célszerű írásban is jelezni a problémát.

Ha durva testi sértés, fenyegetés, zsarolás, szexuális zaklatás, tartós online zaklatás történik, akkor a rendőrséghez, a gyámhatósághoz, a gyermekjóléti szolgálathoz kell fordulni. De Magyarországon elérhető például a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány (116-111), ahol gyerekek is kérhetnek segítséget.

– Milyen eszközök, megoldások vannak a pedagógusok, az iskola kezében, amellyel kezelni lehet a kialakult helyzetet?

– Azt kell mondanom, hogy a kialakult helyzet kezelése már nagyon nehéz feladat. Az iskolában történő személyes interakciók során zajló zaklatás leggyakrabban olyankor történik, amikor a pedagógus nincs jelen. Ezen túlmenően sokszor olyan módon történik, hogy azt bizony a pedagógusnak lehetetlen tetten érni.
Ahogy arra az előbbiekben már utaltam, hosszútávú megoldás lehet a közösségfejlesztés, csapatépítés. Fontos lenne olyan programok biztosítása, amelyek fejlesztik a gyermekek önismeretét, reális önértékelését, empátiás készségét. Az is segítség lenne, ha a közösség megismerkedhetne az asszertív viselkedés, az erőszakmentes kommunikáció és konfliktuskezelés elemeivel és gyakorolhatná is azokat.

Érdemes lehet esetenként külső szakértőt is bevonni a munkába. A korábbi években volt szerencsém jónéhány gyerekcsoportban dolgozni ezekkel, és ezekhez kapcsolódó személyiség- illetve közösségfejlesztést szolgáló témával. Ahol volt mód a rendszeres együttműködésre, érezhetően pozitív változás volt tapasztalható.
Természetesen a szülőkkel való partnerségen alapuló kommunikáció sem megkerülhető, hiszen az intézmények csak velük karöltve érhetnek el bármilyen eredményt a neveléssel kapcsolatban. Ez is igen nehéz terep, de ez már egy másik beszélgetés témája lehetne…

– Beszéljünk kicsit arról, mik a legbiztosabb megelőzési módszerek!

-Mint mindennek, így a hatékony megelőzésnek itt is a reális önismeret és önértékelés kialakítását, fejlesztését, erősítését tartom.

Az a gyermek, aki tisztában van az erősségeivel és a gyenge pontjaival, „ellenállóbb” a szóbeli bántásokkal szemben.

Ugyanis az erősségeire támaszkodhat, ezeket képviselheti. Mivel a zaklatások a másik fél gyengéire utaznak, ha valaki ezekkel tisztában van, elfogadja azokat, akkor jóval kevésbé sérül, ha ezekkel szembesítik. Sarkítva: megvonja a vállát, hiszen tudja, hogy dadog, hogy duci, hogy nehezen olvas stb., stb., nem omlik össze, ha ezt valaki más is kimondja. Sőt, ezekkel szembe tudja állítani az értékeit, az erősségeit, ezzel elveszi az élét a bántó szavaknak. Ráadásul, ha birtokában van hatékony konfliktuskezelési módszereknek, még inkább védetté válik.

Ez utóbbi a fizikai bántalmazások esetében is segítség lehet. Ezekben az esetekben azonban igen ritka az az eset, amikor felnőtt tekintélyszemély beavatkozása nélkül rendezni lehet a helyzetet, a megelőzés gyakran magának a konfliktushelyzetnek az elkerülésében kimerül. Itt jegyezném meg, hogy a „védd meg magad” hozzáállás nagyon kártékony: az áldozat vállára további terheket rak, mélyíti a konfliktust.

A fentiek egyébként 100 százalékban igazak, ha a zaklató oldaláról nézzük a dolgokat. A zaklató mindenképpen erőfölényét akarja éreztetni a környezetével. Azonban, ha az önismeret oldaláról közelítve találunk olyan értéses tulajdonságokat, képességeket, amelyek fontosak lehetnek egy közösség vagy akár egy kapcsolat szempontjából, akkor ezekkel is kiemelkedhet, kivívhatja mások elismerését.

Ezen kívül, ha valaki jól tud kommunikálni: ki tudja fejezni az érzéseit, meg tudja fogalmazni, mire lenne szüksége, és ezt képviselni is tudja a másik lenyomása nélkül (asszertív), akkor nem lesz szüksége arra, hogy fitogtassa az erejét, hatalmaskodjon a másik felett.

A megelőzés másik nagyon fontos eleme, hogy a gyerekek körül lévő felnőttek nyitottak legyenek, beszélgessenek velük sokat. Ugyanis,

ha a zaklatás gyanújának első pillanatától meg tudja osztani a gyermek az érzéseit, el tudja mesélni, mi történik vele, akkor jó eséllyel megelőzhető a zaklatás eldurvulása.

Nagyon fontos, hogy a gyerekek tudják, hogy a felnőtthöz bármilyen kérdéssel, bármilyen témában fordulhatnak, akkor hatékonyan lehet segíteni is nekik. Ehhez természetesen az kell, hogy mi, felnőttek megtanuljunk minősítések nélkül, értő figyelemmel résztvevői lenni egy-egy beszélgetésnek. (Ez bármilyen kommunikációban nagy segítség mindenkinek.)

Ha a gyerek ugyanis úgy érzi, a felnőttnek csalódást fog okozni, ha nem csak csupa jó dologról, hanem a negatívumokról is beszél, akkor bezárkózik. Ha azt gondolhatja, hogy szégyellni való dolog történik vele, hogy gyenge, mert nem tudja leállítani a zaklatást, hogy esetleg el is fogadja, hogy a zaklatónak igaza lehet, mert ő „értéktelen”, akkor bizony nagyon veszélyessé válik az irány. Az elmérgesedett helyzetekben, az utolsó utáni pillanatokban pedig borzasztó nehéz a változás/változtatás útjára lépni.

– Mikor fontos az intézményváltás, és mikor érdemes kivárni?

– Erre nem lehet pontos receptet adni. Természetesen a gyermek védelme a legfontosabb, de első lépésként érdemes tisztázni, hogy egy elmérgesedett konfliktusból adódó egymásnak feszülésről, vagy valóban rendszeres, régóta fennálló zaklatásról van szó.

Nagyon függ attól is, hogy a zaklatás pontosan miben nyilvánul meg, hogy a zaklatás elszenvedője milyen mértékben, milyen módon éli meg a helyzetet. Függ attól is, hogy a helyzet kezelésére tett kísérletek sorában hol járunk, milyen sikereket értünk el, hogy az intézmény milyen eredménnyel kezeli a problémát.

Ha a gyermek testi épsége veszélyben van, mentális állapota romlik (különféle, szorongással összefüggő jeleket produkál; nem tud aludni; fizikai tünetekre panaszkodik iskolába induláskor stb.), akkor egyértelmű az intézményváltás szükségessége.

Ilyenkor érdemes jól körülnézni, hogy hova mozdítsuk tovább a gyermeket. Mostanában lehetőség van próbanapokra is, ahol bele lehet kóstolni az új közösség hangulatába, kipróbálhatja magát a gyermek az új közösségben. Ilyen esetekben a hozzám forduló szülőkkel át szoktuk beszélni a váltás szempontjain túl azt is, hogyan lehet „megszondázni”, hogy a gyermek milyen tapasztalatokat szerzett a néhány nap alatt, azért, hogy a lehetőségekhez képest el tudjuk dönteni, hogy csak kezdeti lelkesedésről, az újdonság varázsáról van szó, vagy valóban érdemi különbség van a régi és az új közösség között. Természetesen az új pedagógussal is szükséges egy őszinte beszélgetés, illetve az ő meglátásait is érdemes mindenképpen figyelembe venni a végső döntés meghozatalakor.

Vezetőkép: Freepik