Fischl Vilmos a Vasárnapnak: A közös imádság lelki erődemonstráció

Az ökumené végső oka nem az, hogy jobban kijöjjünk egymással, persze ez sem elítélendő, hanem hogy hiteles reménységet mutassunk a világnak: lehet üdvözülni, el lehet jutni az Isten országába. Nekünk ez a célunk ezzel az imahéttel is – mondta lapunknak Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára, akivel a vasárnap kezdődő, általuk szervezett ökumenikus imahétről beszélgettünk.

– Idén az Örmény Apostoli Egyház keresztény vezetői ajánlják a tagegyházaik gyülekezeteinek figyelmébe az ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit. Mi ennek a jelentősége, üzenete?

– A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa minden évben megszervezi az ökumenikus imahetet, amely nagy hagyományokra tekint vissza az egész világon. Ennek egy szelete az, hogy ez Magyarországon is megvalósul, így 2026. január 18-tól 25-ig – vasárnaptól vasárnapig – nyolc napon keresztül

a Magyarországon lévő egyházak, egyházközségek mind-mind részt vesznek az imahét rendezvényein.

A Vatikán és az Egyházak Világtanácsa közös bizottsága szokta kiválasztani a jelentkező országok közül azt, amely az adott évben kidolgozza az imaheti anyagot. Az imahetek előkészítése során, már körülbelül 4-5 évvel hamarabb kell jelentkezni egy országnak ahhoz, hogy azután az 5-6 jelölt közül kiválasszák, így kapta meg a lehetőséget néhány évvel ezelőtt az Örmény Apostoli Egyház. Ők azt választották központi igéül, hogy „Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is” (Ef 4,4). Ez meghatározza az egész gondolkodásukat, hiszen náluk már 301-ben mint államvallást vezették be a kereszténységet. Ha megnézzük, Törökország, Irán veszi körül őket, persze Grúzia is ott van Örményország fölött, ami keresztyén ország, de a többi ország mellettük muszlim. Egy nagy népirtáson is keresztül ment Örményország, szerte a világban élnek örmények, azért, mert el kellett menekülniük az országból. Nagyon komoly megpróbáltatásokon keresztülment, részint diaszpórában élő nemzet az örmény, és pontosan ezért is izgalmas, hogy most ők állították össze az imaheti anyagot.

– Ahogy mondta is, ez az imahét egy globális esemény, az északi féltekén másutt is ebben az időben rendezik meg. Az Örmény Apostoli Egyház kiemelése, mártírjainak sokasága valamilyen módon reflektál arra, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a MEÖT 2017-ben elfogadta: az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletének vasárnapja az üldözött keresztényekért való imádkozás vasárnapja is legyen?

– Úgy gondoltuk 2017-ben – szerintem helyesen -, hogy amikor úgyis ökumenikusan imádkozunk egy héten keresztül, akkor gondoljunk azokra a keresztyén testvéreinkre, akik üldöztetést szenvednek el a világban.

Naponta 10-12 keresztény hal meg, csak azért, mert keresztény.

Éppen ezért határoztuk el, hogy ezen a vasárnapon a szentmiséken, az istentiszteleteken a papok, lelkészek, lelkipásztorok emlékezzenek meg róluk, hogy gondoljunk azokra a testvérekre, akik sokkal, de sokkal nehezebb körülmények között élnek, mint mi. Például Nigériában üldözik a kereszténységet, ugyanakkor nő a számuk. Nálunk, Európában nem üldözik a kereszténységet, csökken a számunk. Ezek azok a kérdések, amelyeken érdemes elgondolkoznunk nekünk keresztény emberként is, hogy milyen összefüggésekben kell látnunk a világ kereszténységét és abban persze a mi helyünket. Az örmény egyház, mint utaltam is rá, pontosan tud beszélni vértanúságról, üldöztetésről, népirtásról, és arról, hogyan tartottak ki a hűség és a megmaradás egyházaként. Az ő esetükben sem elméleti, hanem szenvedésben is megélt hitről beszélhetünk; egység, életmentő tapasztalat az, ami mögöttük van. Arra tanítanak minket, hogy az egység nem egy kényelmi kérdés amibe sokszor mi belekerülünk, hanem túlélési erő. Azt mondja az Ige, hogy „Egy a test, és egy a Lélek…” Mit jelent ez ma a megosztott világunkban? Teológiai mag ez tulajdonképpen, mert Pál apostol nem metaforákat használ, hanem valóságot állít elénk:

Krisztus egyetlen teste létezik, annak mi tagjai vagyunk, és a felekezeti határok nem törik szét Krisztus testét, hanem éppen mi adjuk az egységet.

Ettől vagyunk sokszínűek. Azt gondolom, hogy ezekre a kérdésekre kell összpontosítanunk, és ezeket kell az imahéten előtérbe helyezni. Nem az a kérdés, hogy miben nem értünk egyet, hanem az, hogy merjük-e komolyan venni, hogy egy testhez tartozunk. Nem a különbségek eltüntetéséről szól ez az imahét, hanem a Krisztusban már meglévő egység felismeréséről. A Szentlélek az, amely összetart bennünket. A reménységről is szól az az ige, amelyet kiválasztottak. Mi a jövőképünk? Itt ez a kérdés. Nekünk, keresztényeknek szerte a világon mi a jövőképünk? Ha mi a jövőre tekintünk, akkor egyrészt nem visszafelé nézünk, hanem az üdvösség közös reménysége felé. Az a reménység, hogy üdvözülhetünk. Ez túlmutat bárminemű egyházpolitikai vitán, ez összekapcsol élőket, mártírokat, erőt ad a jelen kihívásaihoz. Az ökumené végső oka nem az, hogy jobban kijöjjünk egymással, persze ez sem elítélendő, hanem hogy hiteles reménységet mutassunk a világnak: lehet üdvözülni, el lehet jutni az Isten országába. Nekünk ez a célunk ezzel az imahéttel is.

Persze felmerül az is, mit üzen ez az imahét Magyarországon itt és most, egy sokszor bizalmatlan, polarizált társadalomban. Egyrészt közös imádságra hív bennünket, a krisztushívők egységéért. A közös imádság nem gyengeség, hanem egy lelki erődemonstráció, ha mi együtt imádkozunk, annak ereje van. És a világ széthullását persze láthatjuk sok esetben, de a keresztények egységét meg kell élnünk, és itt láthatjuk ezt az egységet. És ha komolyan vesszük, hogy „Egy a test, és egy a Lélek…”, akkor az ökumenikus imahét nem egy program, hanem tanúságtétel a világ felé. Az egység az nem cél, hanem ajándék. A kérdés az, hogy élünk-e vele. Az ökumené ott kezdődik, ahol a másikban, az ő másságában, az ő másik gondolkodásában Krisztust ismerem fel, és a szenvedő egyház mindig jobban érti az egységet, mint az elégedett. Erre is utaltam az imént. Nekünk ezeket a kérdéseket kell átélnünk ezen a héten, vasárnaptól vasárnapig.

– Utalt rá, mondott is példát annak kapcsán, hogy ahol üldözik a kereszténységet, ott emelkedik, ahol nem, ott csökken a hívők száma. Identitáskérdés is a kereszténység felvállalása, megélése?

– Az identitásunkkal sok mindenen lehet változtatni.

Ha mi a keresztény identitásunkat felvállaljuk, meggyőződésem, hogy nemhogy megáll a keresztények csökkenése, hanem meg is fordulhat a folyamat, nőhet, növekedhet a számunk.

Ismétlem: ehhez fel kell vállalnunk az identitásunkat! Ehhez biblikusan kell gondolkodnunk! Ez gyakran elég nehéz, mert a mai világban az emberek sok esetben valahogy elszakadnak Krisztus és Isten valóságától, és más dimenzióban gondolkodnak. Persze ez nyilván következik abból is, hogy különböző technikai eszközök állnak rendelkezésre ma, amelyek teljesen magával ragadják, nem ritkán elvarázsolják az embert, de Krisztus varázsáról se feledkezzünk meg! Nem teológiai kérdés, hanem a közjó szolgálata hangsúlyozni a keresztény összefogást ebben a mai világban, amelyben sokféle kihívás terhel bennünket: háborúk, társadalmi feszültségek, szegénység, a kiszolgáltatottság új formái.

– Látható-e előre, hogy nagyságrendileg hány alkalom, istentisztelet lesz része az imahétnek?

– Az ökumenikus imahét országos nyitó istentisztelete a Kálvin téri református templomban lesz Budapesten január 18-án, vasárnap 18 órakor, amelyen Erdő Péter bíboros úr mondja a szentbeszédet, és Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke hirdet igét, de jelen lesz Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke, Papp János baptista egyházelnök, Földesi Tamás pünkösdi egyházelnök, Khaled László metodista szuperintendens, továbbá az ortodox egyházaink vezetője, valamint az anglikán egyház vezetője, Frank Hegedűs kanonok úr is. Ők is áldást fognak adni, tehát ez egy közös szolgálat lesz. Egy záróalkalomra is várjuk a híveket, egy héttel később: január 25-én a budapesti Avilai Szent Teréz-templomban egy zsidó-keresztény imaóra lesz. Azt gondolom, hogy ennek azért van jelentősége. Erdő Péter bíboros úr az, aki kézbe vette ezt az alkalmat. Közben az egész országban szinte minden települést elér az imahét. A szokásoknak megfelelően valahol egy héten keresztül minden nap ugyanott találkoznak, egy katolikus templomban vagy egy református, egy evangélikus, egy baptista imaházban. Másutt minden nap más felekezet templomába mennek. Valahol csak kétszer tartanak imaheti istentiszteletet, máshol háromszor, négyszer, ez teljesen változó. Van, ahol több település fog össze, pláne, ahol fíliák, tehát szórványok vannak: összegyűlnek egy nagyobb településre a környező településekről, falvakból.

– Ezek az alkalmak, tanúságtételek – ha fogalmazhatok így, hiszen minden istentisztelet nyitott – még nyitottabbak, s templomokba hívhatnak akár vallástalanokat, gyülekezeten kívülieket is?

– Mindenkit várunk. Azt is, aki adott esetben nem hívő, azt is, aki esetleg nincsen megkeresztelve.

Bízunk abban, hogy az Isten igéje nem tér vissza úgy, hogy nem végzi el a munkáját.

Keresztény emberként abban hiszünk, hogy az Isten igéje meg tud bennünket szólítani. Aközött a körülbelül ezer-ezerkétszáz ember között, akik jelen vannak mondjuk egy imaheti nyitó istentiszteleten, mindenféle ember lehet, nemcsak egyházakhoz kötődő, hanem olyan is, aki abszolút nem tartozik egy adott felekezethez sem, csak egyszerűen hallott róla, és eljött. Pontosan ez a jelentősége ezeknek az alkalmaknak, és minden istentiszteletnek, hogy ilyenkor az ige megszólíthatja őt, aki eljött. Lehet, hogy kap egy olyan mondatot, amivel megváltozik az élete. Igen, ezek az alkalmak nagyon is nyitottak, de nemcsak az ökumenikus imahét országos istentiszteletei, hanem minden istentisztelet, minden szentmise nyitott.

Vezetőkép: Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára. Forrás: evangelikus.hu, fotó: Kis Tamás