Washington mellett Floridában is gyülekeznek a magyarok


Hirdetés

Nemcsak az Egyesült Államok fővárosába, de Floridába is sok magyar utazott a napokban. Ezen a hétvégén (november 8-9.) tartják ugyanis a 19. Sarasotai Magyar Fesztivált, amelyen mások mellett részt vesz Mónus József távlövő íjász, Szentpéteri Levente solymász, koncertet ad Szikora Róbert, illetve népzenei programokkal, magyaros ételekkel is várják az amerikai magyar és nem magyar érdeklődőket egyaránt.

Sarasota a Floridai-félsziget nyugati oldalán található. Florida államban mintegy százezer magyar él.

A Sarasotai Magyar Fesztivál „a magyar örökség, kultúra, közösség és összetartozás ünnepe” – olvasható a rendezvény honlapján. Mindkét napot hitéleti programponttal nyitják, szombaton bibliaórát, vasárnap ökumenikus istentisztelet tartanak.

Szintén mindkét napon bemutatót tart Mónus József Európa- és világbajnok távlövő íjász, 17-szeres harci cél- és távlövő világrekorder.

„Legnagyobb sikere: célzottan lőtt távolsága 9000 ember előtt, s 5 nyílvesszőből eggyel ellőtte a 453 azaz négyszázötvenhárom méterről az ember nagyságú célt! Elképesztő, egyedülálló és szinte lehetetlen! 2008 óta a történelmi íjász távlövészetet és a harci céllövészetet folytatja, életmódszinten. Új fejezetet nyitott az íjászat történetében!”


Hirdetés

– méltatták a szervezők a programleírásban.

Mónus József íjász a Vasárnapnak: Életre-halálra harcolok a győzelemért, a magyar zászló becsületéért (Exkluzív videóval!)

Szentpéteri Levente solymász a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecséről utazott Floridába, a fesztiválra. Sok éve járja Magyarországot és a világot ragadozómadaraival, a bemutatók mellett rendhagyó történelem- és biológiaórákat is tart.

A 2007-ben alakult Napraforgók Néptáncegyüttest Szigetszentmiklósról érkezett meg Sarasotába. Az együttest a fiatalabb gyermekekből álló junior csoporttal együtt összesen 50 fő alkotja.

A szombati Szikora Róbert és a Gidák produkció fergeteges táncos bulit, színpompás zenei és vizuális élményt ígér a közönségnek.

Mindkét napon tartanak divatbemutatót is: a „fellépő” ruhákon megjelennek a matyóföldi rózsák, a kalocsa színes csokrok, a halasi csipkék csodái és a höveji csipkék romantikus hangulata.

Kapcsolódó:

Ha valaha volt aranykora az amerikai-magyar kapcsolatoknak, akkor az most van – jelentette ki Orbán Viktor Washingtonban (VIDEÓ)

Vezetőkép: Pillanatkép az előző, az idén május elején megrendezett 18. Sarasotai Magyar Fesztiválról. Forrás: Facebook/Sarasotai Magyar Fesztival/Hungarian Festival in Sarasota 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb