Román embercsempészek ellen emelt vádat az ügyészség Hajdú-Biharban

Minősített embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a hajdú-bihari főügyészség azok ellen az elkövetők ellen, akik szervezőként és sofőrként anyagi haszonszerzésre törekedve közreműködtek illegális határátlépők magyarországi utaztatásában – tájékoztatta az ügyészség az MTI-t szerdán.
Közleményükben azt írták, a vádlottak rendszeresen szállítottak migránsokat Magyarország területén különböző határszakaszokhoz.
A vádirat szerint a három román állampolgárságú elkövető ismerte egymást, a legidősebb férfi irányításával történtek a fuvarozások, amelyhez a férfi beszervezte két vádlott-társát, akik a személygépkocsikat vezették. A két sofőr a fuvarozásért rendszeresen pénzt kapott, sikeres szállítás esetén alkalmanként ezer eurót.
Az okiratokkal nem rendelkező külföldi állampolgárok a román-magyar államhatárt ismeretlen személyek közreműködésével jogellenes módon lépték át, majd magyar területen a szervező férfi küldte meg vádlott-társainak mobiltelefonon a koordinátákat, ahol a migránsokat fel kellett venniük, majd Magyarország déli államhatárához szállítaniuk.
Hozzátették: az egyik sofőr 32, a másik 24 migráns szállításában vett részt, amikor 2023. szeptember 19-én a délutáni órákban az egyiküket igazoltatták a rendőrök az egyik autópályán.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a jelenleg már szabadlábon védekező román állampolgárok ellen folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken azzal, hogy a legidősebb elkövető a bűncselekményt szervezőként valósította meg.
A főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a törvényszék mindhárom vádlottat fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre, közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélje, és határozott időre utasítsa ki őket Magyarország területéről
– ismerteti az ügyészség közleménye.
Kapcsolódó:
Vádat emeltek tizenhárom embercsempész ellen, akik százak illegális bevándorlásáért felelősek
Vezetőkép: Kisteherautó az M5-ös autópályán, a Nagykőrösi úti használtcikk-piac közelében, amelyet rendőrök tartóztattak fel 2022. november 14-én. Rendõrök ellenõrizni akarták a fõváros felé haladó jármûvet, de az nem állt meg, és a kocsiból több lövést adtak le a rendõrautó felé. Az embercsempészeket – két, magát irakinak valló férfit – a XIX. kerületben fogták el. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán








