Vádat emeltek tizenhárom embercsempész ellen, akik százak illegális bevándorlásáért felelősek

Vádat emeltek tizenhárom embercsempész ellen, akik százak illegális bevándorlását bonyolították le. A bűnszervezet egyik szállítása egy ember halálával ért véget – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.
A tájékoztatás szerint az ügyészség súlyos fegyház- és börtönbüntetést, több vádlott esetében pénzbüntetést és végleges kiutasítást is indítványoz.
Egy román férfi – aki ellen a román hatóságok járnak el – kiterjedt bűnszervezetet hozott létre, amely egy nagyobb nemzetközi bűnszervezet tevékenységéhez kapcsolódva Magyarországon át Ausztriába szállított külföldieket. Ennek a bűnszervezetnek volt a tagja az ügy tizenhárom, magyar, illetve román vádlottja.
A közleményben szerint a nemzetközi bűnszervezet az embereket repülőgéppel Szerbiába juttatta, majd onnan a szerb-magyar határszakasz illegális átlépésével – jellemzően kistehergépkocsikba elrejtve – szállították őket tovább nyugat-európai célországokba.
A vádirat több, a szerb határtól az osztrák határig tartó szervezett szállítást mutat be, amelyek során több mint 350 embernek segítettek az illegális bevándorlásban.
2022 augusztusában, a nyári melegben a vádlottak 20 embert zsúfoltak be egy szellőzés nélküli kisbuszba. Amikor a csempészett emberek rosszul lettek, a sofőr megállt a IX. kerületben. A külföldiek kiszálltak, azonban ekkorra már egyikük, egy indiai férfi elájult.
Társai a járdára fektették és elmenekültek, miközben az eszméletlen férfi – a járókelők újraélesztési kísérlete ellenére – életét vesztette
– ismertette a főügyészség.
A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, üzletszerűen, egyes vádlottaknál a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelnek vádat. A 2022 augusztusi szállítás sofőrjével szemben ezen felül segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt nyújtott be vádiratot, valamint hosszabb fegyház- és börtönbüntetést, több vádlott esetében pedig pénzbüntetést és végleges kiutasítást indítványozott a Fővárosi Főügyészség.
A vádlottak többsége letartóztatásban van, illetve bűnügyi felügyelet alatt áll.
(MTI)
Címlapkép: illusztráció. Forrás: Pixabay