Rétvári Bence: Minél több keresztény legyen a jövő vezetői között!


Hirdetés

A mi feladatunk, a mi missziónk, hogy a jövő egyházi, közéleti, céges, civil, kulturális, tudományos, kutatási vezetői között minél több keresztény ember legyen, mert szerintünk akkor az ország boldogabb lesz, ezért hoztuk létre ezt a kollégiumot – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke, a Slachta Margit Kollégium tutora, párfogója az intézmény pénteki évnyitóján.

A Slachta Margit Kollégiumba az idei felvételin háromszoros túljelentkezés mellett választották ki az új diákokat. Így már összesen 55 egyetemista lakik a Budapest XI. kerületében található épületben. Tavaly mintegy húszan laktak itt.

Az intézmény különlegessége, hogy lakói nemcsak tanulmányaikat folytathatják nyugodt és támogató környezetben, hanem vezetőképző programokban, készségfejlesztő tréningeken és közösségépítő eseményeken is részt vehetnek. A Morus Vezetőképző Akadémiával kéz a kézben célzottan segítik a fiatalokat abban, hogy a jövő felelős, értékorientált vezetőivé váljanak – írták az évnyitó kapcsán kiadott sajtóközleményben.

Rétvári Bence elmondta, arra törekszenek a kollégium vezetésével, hogy minél több értelmes, értékes, elsősorban vezetőképző programot, előadást, képzést biztosítsanak a slachtás egyetemistáknak. E tréningek a félév első szakaszában az önismeretre koncentrálnak majd, hogy a kollégisták megismerjék a saját képességeiket, majd pedig mesterséges intelligenciával kapcsolatos képzésekre járhatnak, hogy minél többet megtudjanak arról, hogyan támogathatja a vezetőket döntéseikben ez az új technikai lehetőség.

Pénteken tartották meg a Slachta Margit Kollégium évnyitóját Budapesten, az Aga utcában. Rétvári Bence államtitkár is beszédet mondott. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal

A vezetőképzés mellett az intézmény katolikus, keresztény mivoltát hangsúlyozta ki a kereszténydemokrata politikus. „Ez a karaktere, ez a differentia specificája ennek a kollégiumnak sok másik kollégium között, amelyek Budapesten vannak” – mondta, s hozzátette, utalva a háromszoros túljelentkezésre, hogy ezek szerint még nincs elég ilyen karakterű szakkollégium a fővárosban.


Hirdetés

Rétvári Bence szólt arról is, hogy ő elsősorban a fiatalok életpályájában „segíteni tudó embereknek a becsatornázásában” tud szerepet vállalni, éppen a saját – a közéletben és máshol kialakított – ismeretségei folytán.

Az államtitkár az intézmény névadójára is kitért, egyfajta példaképként bemutatva őt, akire méltán felnézhetnek a kollégium lakói. Emlékeztette a diákokat, hogy Slachta Margit katolikus apáca, a Szociális Testvérek Társaságának megalapítója volt az első női országgyűlési képviselő Magyarországon.

Endrédy Gábor, a Slachta Margit Kollégium kancellárja az évnyitón. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal

Endrédy Gábor, a Slachta Margit Kollégium vezetője arról beszélt az egyetemistáknak, hogy „ne csak aludni, pihenni és sorozatokat nézni járjatok haza, hanem cselekedjetek is.

Ne hagyjátok, hogy az idő csak úgy elteljen, és ez a pár év magától elmúljon, tegyétek bele a legtöbbet, amit adhattok!

– fogalmazott, s kifejtette, hogy a kollégiumi együttélés során mindenki kibontakozhat, a többiek segítségére lehet abban, amiben jó, s amit szívesen csinál, legyen az akár a szervezés, a főzés, a kertészkedés, a humor vagy éppen a sport.

Antalfyné Juhász Anikó, a Morus Vezetőképző Akadémia projektmenedzsere a Slachta Margit Kollégiumban. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal

Antalfyné Juhász Anikó, a Morus Vezetőképző Akadémia projektmenedzsere is arról beszélt, hogy mindenki tegye hozzá a magáét a kollégiumi közösség építéséhez.

A közösség akkor válik igazán erőssé, amikor a tagjai nemcsak együtt élnek, hanem együtt is éreznek. Ha megértéssel fordultok egymás felé, ha támogatjátok egymást a nehéz pillanatokban, és osztoztok egymás örömében – mondta.

Balogh Dzsenifer köszöntötte az új kollégistákat a diákok nevében. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal

A Slachta Margit Kollégium új diákjait a régiek nevében Balogh Dzsenifer köszöntöte az évnyitón.

Öröm volt látni, hogy a beköltözésetekkel újra megtelt a kollégium élettel. Sokan vagytok, akik most készülnek átlépni a felnőtté válás küszöbét. Tavaly ilyenkor én is a cipőtökben jártam. A családom, az otthon melegéből eljöttem 265 kilométer messzire, hogy kövessem az álmaim, és azt az utat járjam, amit Isten kikövezett nekem

– mondta, s hozzátette, hogy személy szerint ő, de bizonyosan a többi, már egy éve a kollégiumban élő egyetemista társa is szívesen segíti majd az újak beilleszkedését.

Háromszoros túljelentkezés volt a szabad férőhelyekre. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal

Kapcsolódó:

Vezető szerepre készülő keresztény fiatalok lakhatását segíti a Slachta Margit Kollégium

Semjén Zsolt: Slachta Margit szerzetesnővér életét annak szentelte, hogy „szeretettel harcoljon” az újpogány rendszerek ellen – VIDEÓ!

Vezetőkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke 2025. szeptember 5-én Budapesten, a Slachta Margit Kollégium évnyitóján. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb