Tuzson Bence szerint a Pride legyen a Kincsem Parkban


Hirdetés

Egy alternatív helyszínt, a Kincsem Parkot javasolta a Budapest Pride megtartására kedden a Facebookon közzétett videóüzenetében az igazságügyi miniszter, kiemelve: olyan helyen legyen a Pride, ahol a gyerekek semmiképp sem találkoznak az eseménnyel.

Tuzson Bence emlékeztetett arra, hogy a rendőrség megtiltotta a Budapest Pride megszervezését az eredeti helyszínen, „ami nem csoda” – értékelt, hiszen a belvárosban megtartott rendezvény esetén a gyerekek jogai nem lennének biztosíthatók.

Hangsúlyozta azonban: mindez nem azt jelenti, hogy a gyülekezési joggal ne lehetne élni a gyerekek jogainak maximális tiszteletben tartása mellett.

Ezért azt javasolta a szervezőknek, a rendőrségnek és a Belügyminisztériumnak, hogy jelöljenek meg egy új helyszínt a rendezvény megtartására, ez pedig legyen a Kincsem Park.

A Kincsem Park ugyanis nagy, biztonságos, lehet rajta vonulni is, és biztosítható az, hogy a gyerekek semmiképpen sem találkozhatnak a rendezvénnyel

– közölte Tuzson Bence.

Semmilyen jogi kényszerítő eszköze nincs az Európai Unió Bíróságának, hogy megrendeztesse a Pride-ot Magyarországon, de ez nem szokott baloldali politikusokat visszatartani

Ilaria Salis szélsőséges antifasiszta aktivista visszatérne Magyarországra, hogy a Pride-on meneteljen – Petíció indult ellene

Vezetőkép forrása: Facebook/Tuzson Bence

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb