Az utolsó bíboros, aki katolikus uralkodó vétója miatt nem lehetett pápa

A pápaság nagy jelentősége miatt a világi hatalmak az első századok óta beleszólást követeltek a választási folyamatba. Utoljára az 1903-as konklávé alkalmával került sor katolikus uralkodó vétójára: I. Ferenc József osztrák császár, magyar és cseh király nevében a krakkói hercegpüspök emelt politikai kifogást Mariano Rampolla del Tindaro bíboros ellen. Így végül nem őt, hanem Giueppe Melchiorre Sartót választották pápává, aki X. Piusz néven uralkodott, és az egyik első dolga volt az őt hatalomra segítő vétójog (ius exclusivae) eltörlése.

XIII. Leó pápa – gróf (Gioacchino Pecci, Carpineto Romano, 1810. március 2.) – 1903 július 20-án hunyt el Rómában 25 éves pápaság után. A konklávé július 31. és augusztus 4. között zajlott le, a 64 bíboros közül 62 vett részt a szavazáson. Ferenc József osztrák császár érvényesítette azt a jogot, amelyet bizonyos katolikus uralkodók követeltek, hogy megvétózzák a pápai jelölteket, megakadályozva a vezető jelölt, Mariano Rampolla bíboros államtitkár megválasztását.

Giuseppe Sartot a hetedik szavazólapon választották meg, aki felvette a X. Pius nevet. A bíborosok gyülekezése során a kulcskérdés az volt, hogy a következő pápa folytatja-e XIII. Leó politikáját, vagy visszatér IX. Pius pápai stílusához.

XIII. Leó pápa tevékenysége és öröksége

XIII. Leó pápának egy egyre inkább szekularizálódó, a keresztény értékekkel szakítani akaró világban kellett az Egyház értékeit és jogait védelmeznie. Az ő idejére esik a német Kulturkampf éppúgy, mint a francia nyíltan egyházellenes törvényalkotás időszaka.

A pápaság presztizsének mélypontján lett egyházfő. Miután a pápai állam megszűnt, a pápa 1870 óta „fogoly” volt a Vatikánban, feszültség volt a Vatikán és a legtöbb európai kormány között. Az olasz állam és a Vatikán között is a legnagyobb ridegség és ellenségeskedés uralkodott.

A század végére sikerrel vezette ki az egyházat ebből az elszigeteltségből, és kibékítette azt Franciaország, Oroszország, Németország és Nagy-Britannia kormányával. Ő tekinthető a 19. század legjelentősebb pápájának és az első modern pápának. Vele új korszak vette kezdetét a katolikus egyház történetében. Elődeitől eltérően párbeszédet kívánt kezdeni a modern világgal, alkalmazkodott annak társadalmi, gazdasági és politikai realitásaihoz. Vele ért véget az egyház „középkora” és általa csatlakozott a katolikus egyház a modern világhoz. A Rerum Novarum (Az új dolgok) kezdetű enciklikája szociális területen és a munka témakörében korszakalkotó útmutatás volt. Kiindulópontja a munkások mérhetetlen szenvedése, kizsákmányolása, majd ezt követően a dokumentum felvázolja, hogy miért nem életképes a szocialista megoldás. Végül a harmadik, leghosszabb részben az Egyház, az állam, valamint a munkaadók és munkavállalók kötelezettségeit foglalja össze.

XIII. Leó pápa teológiai és tudományos munkássága is kiemelkedő. Felkarolta a biblikus tudományokat, megreformálta a bencés és ferences közösségeket. Tudományos elkötelezettségének egyik bizonyítéka, hogy megalapította az Aquinói Szent Tamás Pápai Akadémiát. Nevéhez fűződik a Vatikáni Titkos Levéltár (mai nevén Vatikáni Apostoli Levéltár) 1881-es megnyitása, valamint a modern Vatikáni Csillagvizsgáló létrehozása is.

Pápaságának huszonöt éve alatt az Egyház igazi világegyházzá lett. Közel kétszázötven püspökséget alapított, és csaknem ötven apostoli vikariátust, illetve prefektúrát állított fel. köztük a kelet-indiai (1886) és a japán (1891) egyházi szervezetet. Elsőként ismerte el a keleti rítusok jogát, és lemondott a latin rítus és egyházfegyelem terjesztéséről a más rítusú katolikusok között.

Ki volt XIII. Leó utódjának kiszemelt Rampolla bíboros?

Mariano Rampolla del Tindaro olasz bíboros volt, aki XIII. Leó pápa alatt államtitkárként szolgált 1887 és 1903 között. 1843. augusztus 17-én született és 1913. december 16-ig élt. A katolikus egyházban, ő volt az utolsó ember, akinek a pápává választását egy katolikus uralkodó a jus exclusivae alapján megvétózta. A szicíliai Polizzi Generosában született Rampolla Ignazio Rampolla, Tindaro grófjának és feleségének, Orsola Errantének a fia. 

Rampolla 1856-ban belépett a Vatikáni Szemináriumba, majd 1861-ben folytatta tanulmányait a Collegio Capranica-n és a Pápai Gergely Egyetemen. Miután jelentős ismereteket szerzett a keleti ügyekben, a Római Kúriában való szolgálatra való felkészülésként a Pápai Egyházi Nemesek Akadémiájára küldték.

1866-ban Rampollát pappá szentelték. 1870-ben doktorátust szerzett utroque iure (kánonjog és polgári jog) szakon. 1874-ben a Santa Maria Maggiore-bazilika kanonokjává nevezték ki. 

1875-ben Madridba küldték a spanyolországi apostoli nunciatúra auditorává. 

1877-ben a Hitterjesztési Kongregáció keleti ügyekért felelős titkárává nevezték ki. A következő évben protonotárius apostoli, de numero participitium címet kapott, ami a legmagasabb monsignori rang. 

1880-ban a Hitterjesztési Kongregáció titkárává nevezték ki, amely a világ azon területeivel foglalkozik, ahol nincs szabályosan felállított püspöki hierarchia. Ezután Rampollát kinevezték a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkárává is, amely az Államtitkárság azon alegysége, amely a Szentszék külügyeivel foglalkozik. 1882. december 1-jén Rampollát kinevezték Heraclea in Europe címzetes érsekévé, majd 1882. december 8-án Edward Henry Howard bíboros püspökké szentelte. Ez előkészítette Spanyolország apostoli nunciusává való kinevezését, amelyre 1882. december 19-én került sor. 

Az 1887. március 14-i konzisztóriumon XIII. Leó pápa Mariano Rampolla del Tindaro-t bíboros-pappá nevezte ki, és május 26-án a Santa Cecilia in Trastevere címzetes templomot nevezte ki neki. Június 2 -án államtitkárrá nevezték ki. Ebben a hivatalban, akárcsak korábban Spanyolországban, Rampolla Giacomo della Chiesát, a későbbi XV. Benedeket alkalmazta titkárként.

1894..március 21-én XIII. Leó pápa Rampolla bíborost nevezte ki a Szent Péter-bazilika főpapjává.

Rampolla államtitkárként a pápai politikát Ausztria-Magyarország támogatásáról Franciaország, – Ausztria ellenségének – támogatása felé kezdte elmozdítani. A nagy francia forradalomnak nevezett szabadkőműves tömeggyilkosságok óta Franciaországnak csak szabadkőműves kormányai vannak, amelyek minden eszközzel üldözik a kereszténységet.  

Az 1903-as konklávé és a vétó

Amikor a bíborosok összegyűltek a Sixtus-kápolnában, a figyelem Mariano Rampolla bíboros államtitkárra összpontosult. De a Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia bíborosai egy érdekeikhez jobban illeszkedő jelöltet részesítettek előnyben. 

Augusztus 2-án reggel Mariano Rampolla jelöltségét azonban I. Ferenc József Német-Római császár nevében Jan Puzyna de Kosielsko Krakkó bíboros érseke élt a császár jus exclusivae (kizárás joga) jogával, azaz megvétózhatott egy jelöltet. Az európai történelemben a Szent Római Birodalomként ismert területet az Osztrák–Magyar Monarchiaként ismerték el. Vétójogával élve tehát, I. Ferenc József megvétózta a Rothschildok által is támogatott pápa beiktatását. 

A vétó Rampolla franciabarát álláspontján alapult, amely XIII. Leó politikájában tükröződött. A Szentszéknek a Francia Harmadik Köztársasággal kapcsolatos megoldásának része az volt, hogy megpróbálta kibékíteni a francia katolikusokat nemzetük köztársasági kormányával a laicité útján. (A szekuláris gondolkodás francia formája.)

A vétó után két nappal Giuseppe Sarto velencei bíborost választották meg, aki X. Piuszként 1914-ig uralkodott. Comissium nobis kezdetű konstitúciójában rövidesen eltörölte az apostoli magyar királyok vétójogát. Eleinte voltak ellenvetések, és néhány bíboros figyelmen kívül akarta hagyni a császár közlését. Rampolla ezután „a Szent Kollégium méltósága megsértésének” nevezte, a történteket,  

A császár beavatkozásának pontos hatását nehéz felmérni, mivel Rampolla továbbra is erős támogatottságot élvezett számos szavazólapon. Egy korabeli értékelés mégis úgy vélte, hogy

Nyugodt mérlegelés után azoknak, akik eddig Rampollára szavaztak, figyelembe kellett venniük, hogy az osztrák császár kifejezett kívánsága ellenére történő választás azonnal rendkívül kellemetlen helyzetbe hozná az új pápát. Augusztus 4-én reggel, a hetedik szavazólapon a konklávé 50 szavazattal megválasztotta Velence bíborosát, Giuseppe Sartot.

Sarto felvette a X. Pius nevet. Két közvetlen elődjének, Róma 1870-es inváziója utánigyakorlatát követve X. Pius az első Urbi et Orbi áldását a Szent Péter-bazilikára néző erkélyen adta, ahelyett, hogy a kinti tömeggel szemben állna, szimbolikusan kifejezve az olasz uralommal szembeni ellenállását Róma felett, és a Pápai Állam visszaállításának követelését.

A Rothschild-ház pedig Párizsban fölesküdött arra, hogy magyar király nem fogja többé megvétózni az ő Új Világrendjüket, és elhatározták, hogy a párizsi szabadkőműves páholy által alkalmasnak talált pillanatban földarabolják Ausztria-Magyarországot. A szabadkőművesek sok egyéb mellett ezért is haragudtak Magyarországra, amelynek az árát Trianonban fizettük meg.

Miért utasította el Ferenc József császár Rampolla bíborost?

Ferenc József Ausztria–Magyarország királya 1903-ban egy 400 éve nem alkalmazott vétójoggal élve kizárta Rampolla bíborost a pápai posztra jelöltek közül.  Ezt azért tette, mert Rampolla köztudottan szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezett és a Rothschildok jelöltje, bár az általános vélekedés az volt, hogy a császárt a Vatikán és az akkori olasz kormány közötti konfliktussal kapcsolatos politikai okok motiválták. A császár valódi indoka csak 1918-ban vált ismertté.

Rampolla bíboros kétségtelenül szabadkőműves szimpátiát vallott. Vannak azonban történelmi bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy a császár hiteles hírszerzési jelentéseket kapott arról, hogy Rampolla a szabadkőműves szekta tényleges tagja volt. Ha ez hihetetlennek tűnik, emlékeznünk kell arra, hogy egy szabadkőműves pápa választása régóta része volt a karbonárik, a leghatalmasabb olasz szabadkőművesek tervének. Ha többet szeretne megtudni erről, ajánljuk John Vennari rövid értekezését, az Alta Vendita állandó utasításait.

A konklávé idején Olaszország egyesülési folyamatban volt, és igyekezett megerősíteni hatalmát a Pápai Állam felett, amely 756 óta független terület volt a pápai uralom alatt. Az olasz kormány igyekezett gyengíteni a katolikus egyház hatalmát Olaszországban, és érvényesíteni az ellenőrzését a püspökök és más egyházi tisztviselők kinevezése felett. Rampolla bíborost olyan jelöltnek tekintették, aki szimpatizál az olasz kormány álláspontjával, és aki támogatja az olasz hatóságokkal való kompromisszum elérésére irányuló erőfeszítéseket. Ez aggodalomra adott okot Ferenc József császár számára, mivel Ausztria-Magyarország hagyományosan ellenezte Olaszország egyesítését, és támogatta a Pápai Állam autonómiáját.

(Az olasz egység egyik vezéralakja Giuseppe Mazzini volt, aki szintén szabadkőműves, és az amerikai szabadkőművesség 33. fokozatú vezérétől, Albert Pike-tól 1871-ben kapott levélben leírtak alapján járt el. Ebben a levélben van leírva, hogyan kell megszervezni a kereszténység teljes felszámolására három világháborút. A harmadik éppen most zajlik. VM)

Mindenesetre I. Ferenc József élt vétójogával, amely bizonyos katolikus uralkodók előjoga volt a múltban, hogy megakadályozzák az érdekeikkel ellentétesnek ítélt pápaválasztásokat. 

A francia parlament 1905. december 11-én megszavazta a következő január 1-jén életbe léptetett törvényt az egyház és az állam szétválasztásáról. A pápa a törvény életbelépése után tizenhárom új főpásztort szentelt fel. A pápa az 1906-os év során két enciklikában (Vehementer Nos és Gravissimo Officii) fejtette ki nézetét a francia helyzetről, s a szólásszabadságára oly büszke francia kormány ezt a pápa részéről rossz néven vette. X. Piusz Rómához hűséges püspökök kinevezésével rakta le a két évtized múlva, XI. Piusz pápasága alatt a Vatikán és Párizs között létrejött megegyezés alapjait.

Emmanuel Macron korábban vezető tisztviselőként dolgozott a francia pénzügyminisztériumnál, később pedig befektetési bankár lett a Rothschild & Cie Banque nevű pénzintézetnél. Innen jelölték ki a Francia Köztársaság elnökének. 

A fentiek ismeretében teljesen nyilvánvaló, hogy – mint a Rothschildok kifutófiúja – a pápaválasztásba való beavatkozási kísérlettel megbízói parancsát hajtotta végre. 

A pápaválasztás előtt a Sixtus-kápolna bejáratát kulcsra zárják, és a világ figyelme Rómára szegeződik. Megkezdődik a katolikus egyházfő megválasztásának legszentebb és legszigorúbb formában zajló eseménye: a pápaválasztó konklávé. A 138 választó bíboros elvonulása a külvilágtól nem puszta formalitás – a latin cum clave („kulccsal”) kifejezésre visszavezethető hagyomány már a XIII. század óta biztosítja, hogy a döntés kizárólag isteni sugallatra, külső befolyástól mentesen születhessen meg.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Macron közbenjárása nem része az isteni sugallatnak. 

Szerző: Vajda Miklós

Vezetőkép: Getty Images