Miért telepedtek rá szándékosan a gender-rendezvények, bőr- és fétisfesztiválok, szivárványos felvonulások kifejezetten a Húsvétra?


Hirdetés

Aki még mindig bizonytalan atekintetben,  meddig is merészkedhet a gender-ideológia, ha a Pride elnevezésű exhibicionista vonulást szabadjára engedik egyes városokban, álljon itt New Orleans szerencsétlen példája…

Ha a Pride magyarországi történetét felidézzük, a vonulások kezdetben csak két betűről szóltak, az L-ről és az M-ről. A magyarok némi homlokráncolással tudomásul is vették, hogy ha nem is a büszkeség, de a láthatóság feltehetően fontos a leszbikusok és homoszexuális férfiak számára. Ők a vélt vagy valós társadalmi megbélyegzésből, a nemi identitásuk vállalásának nehézségeiből menekültek egy napra egy közösségbe. Hogy közösségként megmutassák magukat. Ennyi.

A probléma inkább onnan kezdődik, amikor egy ilyen rendezvényre rátelepedik ez a furcsa, ellentmondásos, provokatív vagy egyenesen sértő gender-Pride. A szivárványos, ünnepies kavalkád ugyanis már sokkal inkább mutat fel köztéri orgiára, blaszfémiára utaló jeleket, amelyek joggal intenek óvatosságra. Pláne úgy, hogy a „meleg büszkeség”-et felváltó Pride már időben is igyekszik kiterjeszteni a határait. Már nemcsak maga a Pride van, hanem lett annak nulladik napja, aztán hete, végül hónapja. Innen már csak a Pride-évig lehetne tovább nyújtózkodni.

A Pride-év sem annyira légbőlkapott ötlet, hiszen a gender-propaganda látványosan igyekszik minden ünnepre egyesével is rátelepedni. Ennek sok európai és amerikai város már áldozatául is esett.

Húsvéttal indul a gendesbulik szezonja

Jó, ha tudja a kevésbé informált olvasó, de a Húsvét a különböző meleg rendezvények és bulik évadnyitó időpontja is egyben. Ha valaki el szeretne mélyedni, akad Nagypéntektől Húsvét hétfőig számtalan érdekes program, kezdve a berlini Bőr és Fétis héttel, ami valamiért minden évben pont a Nagyhétre esik. Ahogyan Londonban is a Nagyhéten tartják az egész várost összefogó meleg rendezvénysorozatot szintén a bőr és a fétis bűvöletében. Spanyolországban pedig több városban indul a szezon a „nyuszifiúk” számára. Lehet böngészgetni.


Hirdetés

Szórakoztató kulturális esemény az egész családnak

Ami New Orleans-t különlegessé teszi, hogy a Meleg húsvéti parádé keretében felvonulást is tartanak. Még egy lehetőség a Pride-ra, csak Húsvétkor. Mikor máskor.

A szervezők közlése szerint a húsvéti felvonulásuk 2000-ben kezdődött, hogy szórakoztató formában mutassák be az LMBTQ közösség „kreativitását”, amely különböző húsvétinak gondolt viseletekben mutatkozik meg.

Ez egy szórakoztató kulturális esemény, amelyen az egész család részt vehet

-csábítják a szervezők New Orleans közösségét. Nyilván jót tesz a családnak, különösen a gyerekeknek, ha tojáskeresgélés helyett szakállas bácsikat néznek, amint azok fura ruhákban fura módon viselkednek.

A rendezvénysorozat ráadásul minden húsvéti napra szolgál valami „érdekességgel”.

Nagypénteken kezdődik a megynitóünnepség „Bunnies in the Big Easy” címmel, természetesen „rengeteg nyuszifiúval” városszerte. Húsvét vasárnapján pedig indul a nagy felvonulás, ahol gyalogosan vagy kocsikon ülve mutatják be ugye a „kreativitásukat”. A szervezők felhívják a figyelmet arra is,

ne lepődjön meg senki, ha motoros srácok garmadáját látja, akik a bőrt nem feltétlenül dzseki formájában viselik magukon.

A rendezvény szervezői megjegyzik, hogy Húsvét vasárnapján tartják a hagyományos városi húsvéti felvonulást, lovaskocsikkal, helyi zenészekkel. Ez az a hagyomány, amelyre a gender-agenda már 2000 óta rátelepedett.

És ez az, amire egyszerűen számítani kell. Mert a magamutogató szivárványos gender-rendezvények bizony hajlamosak minden lehetőséget kihasználni, ha engedik nekik. És lehetőségből van bőven Magyarországon is, ahol jelenleg még éppenhogy nem sikerült szivárványszínűre kivilágítani egy templomot. De csak egyelőre. Ha sikerül, jöhet a Pride-Húsvét, a Pride-Karácsony…

Vezetőkép: facebook.com

'Fel a tetejéhez' gomb