Kiszabadult a Dél-Afrikában elrabolt amerikai lelkész

A dél-afrikai rendőrség tűzharc során kiszabadította a múlt héten elrabolt amerikai lelkészt, aki csodával határos módon épségben került elő.

A 45 éves Josh Sullivant a múlt héten rabolták el fegyveresek a dél-afrikai Gqeberha kikötőváros mellett, miközben prédikációt tartott egy helyi templomban.

A fegyveresek a foglyul ejtett lelkészt az autójába kényszerítették és azzal hajtottak el a helyszínről, majd az autót a templomtól mintegy 1,5 kilométerre hátrahagyták, onnan pedig ismeretlen irányba menekültek tovább.

A rendőrség különleges egysége közölte, hogy a lelkészt ugyanabban a városban szabadították ki, ahol elrabolták.

A rendőrség jelentése szerint a rendfenntartó erők „nagy intenzitású tűzharc” során három gyanúsítottal végeztek. Sullivant ugyanabban a járműben találták meg, amelyből a gyanúsítottak a támadást indították. Csodával határos módon a lelkésznek nem esett bántódása, az orvosi vizsgálat szerint kiváló egészségnek örvend – tették hozzá.

A növekvő szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek miatt az utóbbi években jelentősen megemelkedett a fegyveres bűnbandák által elkövetett emberrablások száma a Dél-afrikai Köztársaságban. A helyi rendőrségi statisztika szerint az elmúlt két év folyamán több mint 17 ezer emberrablás történt az országban, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg az azt megelőző 2022-es év átlagához képest. A szervezett bűnözői csoportok főleg olyan személyeket rabolnak el, akiknek a szabadon engedéséért nagy összegű váltságdíj kifizetését remélik.

Elraboltak egy amerikai baptista lelkészt a Dél-Afrikai Köztársaságban

Vezetőkép forrása: Facebook

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb