J.D. Vance alelnököt magánaudiencián fogadhatja Ferenc pápa

Nemcsak diplomáciai tekintetben érdekes a német FAZ által megszelllőztetett hír, hogy Ferenc pápa magánaudiencián fogadhatja a Rómában tartózkodó amerikai elnököt. Mint ismert, a 2019-ben katolizáló J.D. Vance a Trump-adminisztráció egyes intézkedései kapcsán került nézeteltérésbe a Vatikánnal.
Diplomáciai nagyüzemről számol be a Frankfurter Algemeine Zeitung (FAZ) szerdai cikkében. A kölcsönös látogatások lehetővé teszik bizonyos kérdések tisztázását az Egyesült Államok és Európa, valamint kifejezetten a Vatikán között.
Washingtonban és Rómában is tágyal az amerikaiakkal Meloni
A portál ismerteti Giorgia Meloni olasz miniszterelnök húsvét előtti programját, amelyben kiemelt helyet kap látogatása az Egyesült Államokban. Meloni szerdán érkezik Washingtonba, ahol csütörtökön vesz részt munkaebéden Donald Trump amerikai elnökkel. Pénteken ugyanakkor már visszarepül Rómába, hogy fogadhassa J.D. Vance amerikai alelnököt, aki jelenleg az olasz fővárosban tartózkodik, ám nem kifejezett diplomáciai szándékkal.
A FAZ beszámolója szerint Meloni nem csak hazáját, de az Európai Uniót is képviselni kívánja amerikai útja során, és konkrét eredményeket szeretne elérni a kétoldalú kapcsolatok terén. Ugyanakkor hasonló tárgyalásokat tervez Rómában is az amerikai alelnökkel.
J.D. Vance találkozhat a pápával?
J.D. Vance olaszországi útja diplomáciai tekintetben szintén külön is említést érdemel, hiszen mint a FAZ írja, az amerikai elnök feltehetően magán-audiencia lehetőséget kap Ferenc pápától. A portál valószínűsíti, hogy a Szentatya megrendült egészségi állapotára és lábadozására való tekintettel a találkozó bejelentésével az utolsó pillanatig várhat a Szentszék.
Az amerikai alelnök feleségével látogatott Rómába, utazásának célja pedig sokkal inkább tekinthető magántermészetűnek. Ez tükröződik abból is, hogy minimális diplomáciai tárgyalást vállalt. J.D. Vance 2019-ben katolizált, és saját bevallása szerint is „gyermekként” tekint magára a katolikus vallás ismeretében.
Az „ordo amoris” kérdése váratlan konfliktust eredményezett
Ezt hangsúlyozta utóbb akkor is, amikor korábbi kijelentései miatt összeütközésbe került a szentszékkel. Az amerikai alelnök a Trump-adminisztráció illegális migrációt megállító intézkedéseit egy január végi interjúban kommentálta úgy, hogy azok nem ütköznek a keresztény gondolatisággal. Az úgynevezett „ordo amoris” elvre utalva J.D. Vance arra hivatkozott, hogy az emberi együttérzés először a szűkebb családra, majd innen kiindulva terjed tovább egyre szélesedő körökben a polgártársakra és a világ már részein élőkre.
A jó államot éppen a legelesettebbekkel szembeni bánásmódja igazolja
Ferenc pápa az amerikai katolikus püspököknek február 10-én írott levelében foglalkozott a migráció kérdésével, áttételesen foglalkozva az amerikai alelnök kijelentéseivel. A Szentatya írásában azzal érvelt, hogy a jogállamiságot éppen a méltó bánásmód igazolja a legszegényebbekkel és legelesettebbekkel szemben. Mint hangsúlyozta,
a keresztény szeretet nem az érdekek koncentrikus köreinek a kiterjesztése, amely apránként más személyekre és csoportokra is kiterjed.
Ezzel szemben azt hangsúlyozta,
az emberi személy nem pusztán egy viszonylag tág látókörű, bizonyos filantróp érzelmekkel bíró individuum. Az emberi személy sokkal inkább egy méltósággal bíró szubjektum, aki mindenkivel, de leginkább a rászorulókkal ápolt szerves kapcsolata révén tudja fokozatosan kibontakoztatni hivatását és identitását.
Ferenc pápa levelében hangsúlyozottan nem értett egyet azzal, hogy a migránsok illegális státuszát a bűnözéssel társítsák. Ugyanakkor megerősítette a nemzet jogát is ahhoz, hogy megvédje magát az erőszakos vagy súlyos bűncselekményeket elkövető emberektől.
Vance elismerte, hogy hibázhat
J.D. Vance Ferenc a pápa levelére reagálva egy soron következő februári Nemzeti Imareggelin fogalmazott úgy, hogy magát gyermek-katolikusnak tartja, és elismerte, hogy vannak dolgok a hittel kapcsolatban, amelyekről nem tud.
Igyekszem annyira alázatos lenni, amennyire csak tudok, amikor a hitről nyilvánosan beszélek, mert természetesen hibázhatok.
Hangsúlyozta továbbá, hogy az ilyen jellegű nézeteltéréseket nem szerencsés a közösségi médiában letárgyalni, mivel az méltatlan Ferenc pápához, aki „törődik keresztény nyájával és a hit szellemi irányításával”.
A Trump-adminisztráció kiáll a keresztények mellett
Vance az imareggelin arról is beszélt, hogy a Trump-adminisztráció egyes intézkedéseivel szemben lehet kritikát megfogalmazni, ugyanakkor kiállt amellett, hogy a republikánus vezetés határozottan fellép a keresztény értékek mellett. Példaként említette azt a munkacsoportot, amelynek célja a keresztényekkel szembeni diszkrimináció felszámolása. Ezzel kapcsolatban kiemelte, a Biden-adminisztráció előszeretettel börtönzött be olyan keresztényeket, akik csendes imádkozással tiltakoztak például az abortusz ellen.
Hogy mi lehet a valódi kiváltója J.D. Vance magánjellegű római látogatásának, azt természetesen csak találgatni lehet. Feltételezhetően nemcsak elejét próbálja venni az Egyesült Államok és a Vatikán közötti nézetkülönbségeknek. Ugyanakkor katolikusként, magánemberként is érzékenyen érinthette, hogy Ferenc pápával összeütközésbe keveredett. Ha létrejön az audiencia, az mindenképpen segíthet e kérdések tisztázásában.
Vezetőkép: J. D. Vance újonnan beiktatott amerikai alelnök és felesége, Usha Vance érkezik a gyermekeikkel a washingtoni Capitol One Arénába Donald Trump elnök beiktatási ünnepsége után 2025. január 20-án. Fotó: MTI/EPA/Allison Dinner