„Az építészet nem tud nem szakrális lenni” – interjú Páricsy Zoltán építésszel
Ha református intézményt vagy templomot tervez, a lelkipásztor palástját látja maga előtt, ami messziről nézve sötét és egyszerű, de közelebbről vizsgálva ékes motívumrendszer díszíti megannyi rétegét. Páricsy Zoltán építész szerint az építészet teremtés, ami az első teremtés mintájára jön létre, ebből kifolyólag csak jó lehet – feltéve, ha az éppé és a teljessé tétel szándékával alkotunk. Ha nem, akkor az a folyamat megszűnik építészet lenni. Az építésszel a Magyarországi Református Egyház hivatalos oldalán jelent meg nagyinterjú, ebből idézünk.
Emesz Lilla kérdésére, mely szerint Kós Károly templomain kívül lehet-e református építészetről beszélni, Páricsy Zoltán elmondta, hogy számára ez önmagában kevésbé, inkább a több száz éves hagyományokban értelmezhető.
„Persze a formavilág, az egyszerűségre törekvés, a finom jelképrendszer használata reformátussá tehet egy templomot. Az, hogy egy épület milyenné válik – és ezt Kós Károly példaértékű és máig ható életművében is láthatjuk –, az az élethez való viszonyulásában válik felismerhetővé. A helyénvalóság és a mértékletesség két olyan vonalvezető, ami arra kényszerít minket, hogy időnként tükörbe nézzünk. Akkor vagyok a helyemen, ha a teremtett világban Isten gyermekeként létezem, dolgozom, mert ha gőgösségemben át akarom venni Isten helyét, akkor borul minden. Az építészet egyfajta teremtés, nem tud nem szakrális lenni”
– fejtette ki Páricsy.
A riporter érdeklődésére, hogy ez akkor is így van-e, ha bármilyen más épületet, akár egy irodaházat tervez valaki, az építész azt vallotta, hogy ez így van abban az esetben, ha a szándék a teremtés mintájára, vagyis a tőlünk telhető legjobb épület megtervezésére irányul.
„Egyszer egy barátom lapozgatta egy portfólióban a házakat, amiket terveztem, és azt mondta, olyan, mintha mindig templomot terveznék. Ez nagyon meglepett akkor, de mivel egy nálam okosabb és igen művelt ember mondta ezt, elkezdett foglalkoztatni a felvetése, és ahogy öregszem, egyre inkább azt gondolom, hogy a szakralitás nemcsak az építészetet, hanem minden tevékenységünket áthatja. Amikor az építész létrehoz egy épületet, akkor nemcsak a terveket, hanem önmagát és a megbízóját is meg kell építenie, így születhet meg egy jó épület”
– osztotta meg a hivatásához való hozzáállásának titkát Páricsy Zoltán.
Arra a kérdésre, hogy hogyan lett református, az építész elmondta, hogy családjuk minden ágon református, apai nagyapja presbiter volt a Kálvin téri gyülekezetben, ezért úgy nőtt fel, hogy ez a világlátás magától értetődő volt, hitben nevelkedtek.
„A kisebb kitérők ellenére mindig elértem azt az ölelő és utánam nyúló kezet, ami nem hagyta, hogy elkanászodjak. Az egyetemen tankörtársaimmal, akik azóta a legjobb barátaimmá lettek, együtt kezdtünk el járni a kelenföldi református gyülekezetbe, ahol akkoriban – több mint harminc évvel ezelőtt – pezsgő ifjúsági élet bontakozott ki: gondolati, lelki, fizikai köteléket találtunk itt. Igaz, mi már ebből az azóta is eleven ifjúsági életből kiöregedtünk, ettől függetlenül azóta is tudunk egymásról, megmaradtunk egy kis közösségnek – tette hozzá Páricsy Zoltán.
Az építésszel készült teljes interjút a Református.hu oldalon olvashatják el.
Kapcsolódó anyagaink:
Vezetőkép: Páricsy Zoltán építész. Fotó: Református.hu/Sebestyén László
Hirdetés
