Barsi Balázs atya: Az irigység az emberi kapcsolatok megrontója Káin és Ábel óta

„Józsefet testvérei azért nem szívelték, mert atyja legkedvesebb fia volt, és mert álmai alapján önmagáról mint kiválasztottról beszélt” – írta közösségi oldalán pénteken Barsi Balázs ferences szerzetes.
„Jézust ugyancsak azért gyűlölték ellenfelei, mert ingerelte őket az az egyedül álló kapcsolat, amely Őt mennyei Atyjához fűzte”
– folytatta, s hozzátette: „ezért igyekeztek erre vonatkozó szavait káromkodásnak beállítani, jóllehet Ő tetteivel igazolta az Atyával való bensőséges egységét.”
„Az irigység az emberi kapcsolatok megrontója Káin és Ábel óta, az alvilág és a kárhozat hálója, hiszen a Bölcsesség könyvének tanítása szerint a sátán irigysége folytán jött a világba a halál”
– emelte ki a szerzetes.
„Vagyis ahol az irigység megjelenik – sajnos sokszor még az Egyházban, egyházközségen belül, papok és szerzetesek között is -, ott biztosak lehetünk benne, hogy a sátán végzi alattomos aknamunkáját” – zárta nagyböjti gondolatait az atya.
A szerzetes Facebook-oldalán pénteken közzétett idézet részek eredetileg az Itt az alkalmas Szent idő című kötetben láttak napvilágot, amelynek szerzői Barsi Balázs és Telek Péter-Pál.
Vezetőkép: Barsi Balázs atya. Forrás: Facebook/Velicsek László Miklós

Hirdetés