Interjú Szücsi Frigyes régésszel, aki bizonyíthatja, hogy igaz az évezredes néphagyomány Szent Istvánról
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum, illetve a Vasárnap.hu is hírt adott a hétvégén arról, hogy igaz lehet az az évezredes bodajki néphagyomány István királyról, miszerint kápolnát alapított Bodajkon, ahova csónakkal járt imádkozni Imre herceggel. Egy bodajki temetőfeltáráson talált csontlelet úgynevezett radiokarbon kormeghatározása hozta azt az eredményt, hogy a vizsgált személy 95,4 százalékos valószínűséggel 994 és 1028 között hunyt el, tehát Szent István király kortársaként élt. Ez alapján jutottak a kutatók arra a következtetésre, hogy a temető melletti templom már a szent király életében is létezett. Vagyis valóban állt templom Bodajkon, ahova István és Imre megérkezhetett. A szenzációs felfedezést jegyző régész, Szücsi Frigyes nyilatkozott portálunknak.
– Mindeddig a néphagyományon kívül nem volt más nyoma ennek a bodajki „Szent István-i” templomnak, illetve annak, hogy az ezer éven át megőrzött történet igaz?
– Csak és kizárólag a néphagyomány állt rendelkezésünkre. Bodajknak és környékének nagyon gazdag néphagyománykincse van Szent István királyhoz kötődően, és nagyon sokáig élt is ez a néphagyomány. Gelencsér József és Lukács László néprajkutatók még a 20. században is felgyűjtötték például Moháról és Székesfehérvár-Felsővárosból is, ahol tudni vélték, hogy István király csónakkal vagy tutajjal járt el Fehérvárról imádkozni oda, ahhoz a kápolnához Bodajkra, amit ő alapított. Itt van egy ezer éven át, szájról szájra terjedő, folyamatosan élő néphagyomány, ami önmagában egy csodálatos dolog. Most úgy tűnik, hogy kimondhatjuk, van igazságalapja. Egyébként egyetlen írott forrásunk van arra, hogy Bodajk templomos hely volt a középkorban, csakhogy ez bő négy évszázaddal későbbi Szent István királynál. Ebből tudjuk azt, hogy 1434-ben már bizonyosan állt templom Bodajkon. Ez egy nagyon érdekes forrás, arról informál, hogy a Szerdahelyi fivérek rátörtek a keresztesek bodajki birtokára, és elrabolták a plébániatemplom udvarán a lakosság által összehordott vagyont.
– A tudomány mennyire szokta a néphagyományokat elfogadni, hitelesnek tartani?
– Nekem az a tapasztalatom, hogy ezeket a hagyományokat a történészek, a kutatók rendre kétségbe vonják, vagy ha azt nem is, de óvatosan kezelik. Ebből a szempontból is egészen különleges adat ez a temetkezési hely, illetve a Szent István korára mutató csontlelet, ami igazolta a néphagyomány valóságalapját, legalábbis azt, hogy Szent István korában ott már állnia kellett egy kápolnának, vagy inkább egy plébániatemplomnak. A temetkezések – főleg ilyen mennyiségben – plébániatemplom körül szoktak előfordulni. Mindazonáltal a néphagyományt nem azért tiszteljük és szeretjük, mert tudományos pontossággal adja vissza nekünk a történelmet, hanem pont az a csodálatos benne, hogy apáról fiúra, nemzedékeken át megőriz bizonyos információkat, amiből ki kell hámoznunk az igazságot. És én ezen bodajki adat alapján is azt mondom, hogy igenis foglalkozni kell a néphagyománnyal, foglalkozni kell a krónikás hagyománnyal, mert mindegyikben ott rejlik az egykori valóság!
– A Székesfehérvári Egyházmegye, illetve a hozzá tartozó múzeum által létrehozott, Székesfehérvár, Bodajk, illetve Vértessomló között húzódó Magyar Szent Család zarándokútnak is meghatározó eleme az a néphagyomány, amely most megerősítést nyerhet.
– Igen, a mi adatunk egész konkrétan a bodajki Segítő Szűz Mária-kegytemplomnak, illetve magának a kegyhelynek ad történelmi hitelt. Azért ment oda Wilibald kapucinus atya a 17. század végén, azért kutakodott ott, mert hallotta a helyi parasztoktól, hogy Szent István oda járt ki imádkozni, és hogy állt ott egy kápolnája. Wilibald ezt kereste, és talált is romokat, emberi maradványokat. Emiatt építették fel aztán 1697-től ott a kapucinusok azt a kápolnát, ami később szűknek bizonyult, így annak kibővítésével felépült a mai, 1742-ben felszentelt kegytemplom. Ez a templom 2023-ban „basilica minor” címet kapott Ferenc pápától. Jelen tudásunk alapján úgy tűnik, hogy a feltehetően Wilibald által megtalált romok, és az a helyszín, ahol jelenleg a bodajki kegytemplom áll, nem azonos a legkorábbi Szent István-i templommal, mert annak helyét a Kálvária-dombon feltételezzük az általunk meglelt és vizsgált sírok elhelyezkedése alapján.
– Miért történt meg 2022-ben az a mentőfeltárás a bodajki Kálvária-dombon, amely most ehhez a felfedezéshez vezetett?
– Bejelentés érkezett a múzeumhoz 2022 novemberében: embercsontokat találtak a bodajki Kálvárián. Egy beruházás zajlott, közműárkot ástak, a csontokat az árok szélére pakolták a munkások. Mi azonosítottuk, hogy embercsontokról van szó. Kegyeleti okokból még aznap összeszedtük a maradványokat, s másnap belekezdtünk a leletmentésbe, a mentőfeltárásba, hogy a beruházás által megbolygatott temetőről ismereteket szerezzünk.
– Egy temetőről beszélünk tehát. Szükségszerűen mindig templomnak kellett állnia egy temető mellett ebben a korban?
– Így van. Ezek a templom körüli temetkezések már megkezdődtek a magyarok körében is, egészen korán, már a 10. század vége felé – a kereszténység terjedésével párhuzamosan. 1100 környékétől kizárólag templom körüli temetőkbe lehetett temetkezni. Ha valaki nem oda került, az nagy probléma volt; ebben az időszakban elvileg minden tisztességes embernek egy templom körüli temetőbe kellett kerülnie. Ezek a cinteremnek nevezett, kőfallal körülölelt megszentelt terek azonban egy idő után megteltek. Ilyenkor a meglevő sírok közé, fölé ásták be az újabb és újabb sírokat, és ezzel óhatatlanul megbolygatták a korábbiakat. Vannak, akik ma – akár a mi feltárásunk képeit személve – úgy gondolják, hogy tömegsírt látnak, de szó sincs erről. Ezek mind nyújtott pozícióban elhelyezett, nyugat-kelet főirány mentén tájolt csontvázak, ezeket az embereket nyilvánvalóan végtisztességgel, a középkori rend szerint temették el.
– Azt mondta, hogy az 1100-as évektől kezdődően temetkeztek kizárólag a templomok körüli temetőkbe.
– A Magyar Királyságban, igen.
– Hogyha István alapította a bodajki templomot, akkor az közel száz évvel korábban történt. Miért bizonyos, hogy akkor és ott már bizonyosan egy templom mellé temetkeztek?
A templom körüli temetkezés szokása már a 9. században terjedni kezdett. Ennek valahol a gyökerei egyébként – részben – Nagy Károly frank uralkodó idejéből származtathatók, aki a lázongó, pogány kultuszokat folytató szászokat próbálta ily módon megtörni. Arra kényszerítette őket, hogy felhagyják a korábbi temetkezési helyeiket, és csak templomok köré temetkezzenek. A Nyugat-Dunántúlról például már a 9. századból van példa ilyen termetkezésre. Azért csak a Nyugat-Dunántúlról, mert az a terület volt közvetlenül betagozódva a 9. században, az Avar Kaganátus bukása után a Frank Birodalomba. A magyar honfoglalást követően, a 10. század végén újra terjedni kezdett ez a fajta temetkezés. István király idején pedig óriási lendületet vett. Ismerjük a törvényeit, köztük azt, hogy minden tizedik falu alapítson egy templomot, és úgy tűnik, hogy Bodajk beleesett ebbe a minden tizedik faluba. Sőt, Szent István királynak egész közvetlenül is köze lehetett ehhez a templomalapításhoz.
– Hány csontlelet korát határozták meg a radiokarbon-vizsgálattal a debreceni laboratóriumban?
– Legalább 24 egyénhez köthető embertani anyagot találtunk, ebből egy minta kormeghatározása történt meg. A közeljövőben nagyon fontos lesz az, hogy lehetőségünk nyíljon további, legalább három-négy minta kormeghatározására. Ez nemcsak azért fontos, hogy minden kétséget eloszlassunk az eredménnyel kapcsolatban, hanem azért is, hogy lássuk, meddig lehetett használatban ez a megtalált temetkezési hely. Első ránézésre – a sűrűn elhelyezkedő csontvázak miatt – én azt gondolom, hogy több évszázados használatról lehet szó.
– A Szent István Király Múzeum hírt közlő bejegyzése úgy szólt, hogy „kijelenthetjük, hogy a természettudományos adat igazolhatja az ezeréves bodajki hagyomány valóságát”. Mi kell ahhoz, hogy azt mondhassuk: igazolta?
– Egészen biztosan az igazolná, ha meglenne maga a templom is, illetve annak valamilyen maradványa. A mentőfeltárásunkkal párhuzamosan történt talajradaros kutatás a területen, amelyet Stibrányi Máté és kollégái végeztek. Az erózió miatt annyira le van kopva a felszín a területen – a dombtetőn már kitüremkedett a szikla –, hogyha például éppen ott, a dombtetőn volt ez a templom, akkor nagy valószínűséggel elpusztult, vagy elhordták a köveit, még az alapjait is akár. Ha nem a dombtetőn volt, hanem a domb egy alacsonyabb platóján, akkor adott esetben kerülhet elő nyoma, de egyelőre nincs nyoma. Ha meglenne a templom, és lenne még egy vagy kettő olyan adatunk, ami ezt a korai keltezést igazolja, akkor bizton kijelenthetnénk, hogy a néphagyomány igaz, de én azt gondolom, hogy már ilyen szinte bizonyossággal akkor is kijelenthetnénk, hogyha még lenne egy vagy kettő további megerősítő radiokarbon eredményünk. Nem igazán képzelhető el más értelmezése ezeknek a síroknak. Itt mellékletek nélküli temetkezésekről van szó. Ez egyértelműen a keresztény temetkezések sajátja volt már a 11. században. Ekkorra már nagyon széles körben elterjedt a keresztények körében az a nézet, hogy nincs szükség túlvilági útravalóra. Talán fel lehetne itt idézni Máté evangéliumából, amit Jézus Krisztus tanított, hogy „ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben”. Ez is lehet annak az eszmei alapja, hogy egy keresztény embernek nincs szüksége túlvilági útravalóként kincsekre, tárgyakra. Ez a fajta keresztény gondolkodás itt, a Kárpát-medencében a 11. században vált általánossá. Mindezek alapján mondom azt, hogy nagyon nehéz lenne elképzelni másfajta értelmezést az általunk radiokarbonozott sír alapján, minthogy ez egy templom mellé eltemetett, Szent István királyunk korában elhunyt keresztény ember, vagy legalábbis a közösség, amely megadta neki a végtisztességet, keresztény módon temette őt el.
– A saját posztjában a közösségi oldalon úgy fogalmazott hogy a 21. században is vannak még csodák. Véletlen, vagy csoda, hogy éppen azt a csontleletet választotta ki az összes közül a radiokarbon kormeghatározásra, amelyik Szent István korára mutat?
– Volt arra vonatkozóan rétegtani fogódzkodóm, hogy melyik relatíve régebbi csontvázat érdemes kiválasztanom, és én nyilván azt választottam ki. Titkon reménykedtem, hogy a lelet igazolhatja a néphagyományt. Jómagam az a fajta kutató vagyok, aki nem vonja mindenáron kétségbe a hagyományainkat, mítoszainkat, tehát reménykedtem annak valóságtartalmában, de azért magam se mertem volna komolyabb fogadást kötni arra, hogy a radiokarbon eredmény Szent István korát fogja kiadni. Noha én egy korai csontvázat választottam ki, az lehetett volna akár késő 11. századi, de 12. vagy 13. századi is. Hiszen még nem tudjuk, hogy ez a temető a középkoron belül mettől meddig volt használatban. Én azt nevezem csodának, hogy pont belenyúltunk már az ásatáson egy ilyen, a beruházás által megbolygatott sírba, és hogy szerencsésen, vagy egyféle isteni csodaként éppen azt a csontot válogattam be a radiokarbon kormeghatározásra, amelyiket. Földhözragadtabb gondolkodású ember azt mondaná, hogy mindez véletlenek sorozata, én meg inkább azt mondom, hogy ez egy csoda.
– Mi jön ezután? Biztosra vehetjük, hogy van forrás újabb csontvázak kormeghatározására?
– Nem. Azt mondom el, hogy minek kellene most történnie. Ahhoz, hogy ezt a kutatást folytatni tudjuk, és hogy választ találjunk e temetkezési hellyel kapcsolatos további alapvető kérdésekre, először is arra lenne szükség, hogy a embertani anyag átessen egy antropológiai feldolgozáson, amely során meghatároznák a korukat, a nemüket, megvizsgálnák, hogy van-e bármilyen patológiás elváltozás a csontjaikon, ami egykori betegségre vagy erőszakos behatásra utalhat. Ha ez megvan, vagy akár ezzel párhuzamosan célszerű lenne még néhány minta radiokarbon vizsgálatát elvégezni. Mint mondtam, három-négy, de legfeljebb öt minta alapján már látnánk azt, hogy meddig volt használatban ez a temetkezési hely. Ezek megvalósulása révén érnénk el a tudományos feldolgozás végére. Jelenleg a munka elején állunk, csak ez egy olyan jelentőségű adat, amit úgy gondoltunk, hogy nyilvánosságra kell hozni.
Régészeti szenzáció: igaz lehet az évezredes bodajki néphagyomány Szent István királyról!
Vezetőkép: Szücsi Frigyes, a Szent István Király Múzeum régésze. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona
Hirdetés
