Ünnepel a Pesti Vigadó – ma 160 éves az épület

Százhatvan éve, 1865. január 15-én nyitották meg a Pesti Vigadót, a magyar romantikus építészet egyik legszebb alkotását.

A mai Vigadó környékén a XVIII. század végén a Pestet északról védő rondella állt, melyet 1789-ben bontottak el. A helyére színházat kívántak építeni;

az udvari építész tervei alapján végül Pollack Mihály, a Nemzeti Múzeum tervezője építtette meg a Vigadó elődjét.

Pollack a tervek mellé részletes költségvetést is készített, azonban az építkezés a bécsi bürokrácia miatt csak nehezen kezdődhetett meg, s a Szépítőbizottmánynak kölcsönt is kellett felvennie, hogy a szükséges forrásokat biztosítani tudja.

A Redoute névre keresztelt épület, a pesti klasszicista építészet remeke 1832-ben készült el, a megnyitó bált 1833. január 13-án több mint ezer vendég részvételével tartották.

Pollack a megnyitó után is folyamatosan foglalkozott az épület sorsával: jelentéseket készített a világításról és a fűtésről, szolgálati szabályzatokat dolgozott ki annak érdekében, hogy az épület megfeleljen a kor igényeinek. József nádor nem sokkal később kijelentette, hogy az épületen bármilyen változtatás csak a tervező beleegyezésével valósítható meg.

Az 1848-as forradalom és szabadságharcot megelőzően a Redoute volt Pest egyetlen koncertterme, itt tartották az 1838-as nagy pesti árvíz után rendezett jótékonysági koncertet, az árvíz után először lépett fel itt Liszt Ferenc, aki itt játszotta el elsőként a Rákóczi-indulót.

Ez volt a helyszíne a forradalom idején az első népképviseleti országgyűlésnek, a képviselők 1848. július 11-én a koncertteremben ajánlották meg Kossuth nevezetes beszédére a 200 ezer újoncot és 42 millió forintot az ország védelmére – az épületet ezért Buda 1849. májusi ostroma idején a várat védő Hentzi tábornagy bosszúból rommá lövette.

Az újjáépítéssel először 1852-ben Hild Józsefet bízták meg, de anyagiak híján a munka el sem kezdődött, majd 1859-ben Feszl Frigyest kérték fel az új Vigadó megtervezésére. A bécsi udvar figyelmét ekkor a szárd-francia-osztrák háború kötötte le, s az építési munkálatok csak a következő évben indultak meg.

A „Pest városi Redoute termeket” 1865. január 15-én nagyszabású bállal nyitották meg, a város hivatalosan egy hónappal később vette birtokba.

Feszl műve akkor sem a közönségnek, sem a szakmabelieknek nem tetszett igazán, de utóbb a magyar romantikus építészet jelképévé vált. A pesti közönség sokáig a régi nevén, Redoute-ként emlegette az épületet, később gúnyosan Vigardaként nevezték, ám végül a Vigadó név állandósult. Feszl az épület belső falait mozaikokkal kívánta díszíteni, de a pesti városi tanács a festmények mellett döntött – ezzel a Vigadó lett az első freskókkal díszített középület Pesten. Az emeleti nagyterembe és az ennek két végében kialakított melléktermekbe vezető főlépcsőház freskóit Lotz Károly és Than Mór készítette. A főhomlokzaton a két oldalsó rizalit között az öttengelyes középrész földszintjén nyitott árkádok vannak, félköríves záródású nyílásokkal. A könnyed középrész és az erőteljes sarokkiképzések ellentéte kiemeli az épület újszerű szerkezetét. Az oldalhomlokzatok egyszerűbbek és részben magyaros szalagdíszítésűek. A homlokzati szobrok a magyar történelem legnagyobb alakjait, többek között Zsigmond, IV. Béla, I. (Nagy) Lajos és I. Mátyás királyokat, Mária Terézia királynőt, Széchenyi Istvánt és Hunyadi Jánost ábrázolják.

Az épület rövid időn belül a pesti kulturális élet kedvelt központja lett. A koncertteremben bálokat, fogadásokat is rendeztek, az I. Ferenc József megkoronázása alkalmából 1867-ben rendezett bálon az uralkodó is részt vett. Itt ünnepelték 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítését, azaz Budapest megszületését is, majd a főváros egyesítésének 50. évfordulóján rendezett koncerten Bartók Béla, Kodály Zoltán és Dohnányi ez alkalomra írt műveit mutatták itt be.

Az új Vigadó épületébe még a megnyitó évében visszatért Liszt Ferenc, Szent Erzsébet legendája című oratóriumának bemutatóján ő vezényelt. A Vigadó falai között megfordult Johann Strauss, Mascagni, Antonín Dvorák, gyakran hangversenyezett itt a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara (Magyarország legrégebben működő zenekara), itt debütált a zongoraművész Dohnányi Ernő és Fischer Annie. 1881-ben itt mutatták be Johannes Brahms B-dúr zongoraversenyét, melyen a német zeneszerző maga játszotta a szólót, a zenekart pedig Erkel Sándor vezényelte. Egy évvel később, 1882-ben a Vigadó újságírói bálján mutatta be először Puskás Tivadar a „Dalműtelefon” technológiáját, amely operaelőadásokat közvetített telefonvonalakon.

A Vigadó 1945-ben, Budapest ostroma idején olyan súlyosan megrongálódott, hogy vita folyt arról, helyreállítsák-e. 1954-ben aztán felkerült a műemlékek jegyzékébe, s az ötvenes évek végén a szakemberek kitartó követelésére engedélyezték újjáépítését (bár az illetékesek többször példálóztak azzal, hogy a pénzből iskolákat is lehetne építeni).

Az építkezéshez, pontosabban az átépítéshez 1968-ban kezdtek hozzá, a megújult Duna-parti palota 1980. március 12-én nyitotta meg ismét kapuit egy 660 és egy 200 személyes színházteremmel, valamint egy kiállító galériával. A koncertterem ebben az időszakban is jelentős művészeknek adott teret, fellépett itt Cziffra György, Kovács Dénes, Perényi Eszter, Szenthelyi Miklós és Szvjatoszlav Richter is.

A régi szépségét már csak nyomokban őrző Vigadó 2004-ben bezárt, s újabb, a műemléki szempontokat figyelembe vevő, az eredeti állapot helyreállítására törekvő felújítás vette kezdetét. A Vigadó tulajdonjogát 2013-ban kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), az új terekkel is bővült épület kapui 2014. március 14-én nyíltak meg.

A negyedik emeleten található, elsősorban kisebb koncertek és konferenciák helyszínéül szolgáló Makovecz-terem befogadóképessége 150, a színházi produkciók számára létrehozott Sinkovits Imre Kamaraszínpadé pedig 165 fő.

Vezetőkép forrása: Facebook/Vigadó