Palkovics László: Növelnünk kell az ország energiaszuverenitását

Növelnünk kell Magyarország energiaszuverenitását, kordában kell tartani az egyre emelkedő energiaárak hatását, és meg kell védeni a rezsicsökkentést – sorolta Palkovics László az ország energiabiztonságával kapcsolatos teendőket a Vigadóban, tárcájának az államalapítás tiszteletére rendezett ünnepségén.

A technológiai és ipari miniszter hangoztatta: gondoskodni kell a növekvő energiaigények kielégítéséről, a magyarországi energetikai rendszer korszerűsítésével hozzá kell járulni a gazdaság, az ipar fejlődéséhez. Hozzátette: továbbra is szem előtt kell tartani a zöldítési és klímasemlegességi célokat.

Ehhez számos eszköz áll rendelkezésre – mondta a miniszter, ide sorolva a hazai energiatermelés növelését. Az energia veszélyhelyzet azonban rendkívüli kormányzati intézkedéseket követelt a biztonságos ellátás érdekében – emlékeztetett, kiemelve, hogy a kormány az átlagfogyasztás mértékéig továbbra is biztosítja a magyar családok számára a rezsicsökkentést.

A gázzal összefüggésben rámutatott: nem az a kérdés, hogy mennyibe kerül, hanem az, hogy lesz-e belőle elegendő. Hangsúlyozta:

Magyarország jól áll a gáztározók töltöttségét tekintve, a már betárolt készletek az éves fogyasztás harmadát fedeznék, amivel megelőzzük a 20 százalékos európai átlagot. Magyar közbenjárás kellett ahhoz is, hogy néhány nap szünet után újrainduljon a szállítás a Barátság kőolajvezetéken

– jegyezte meg.

Államalapítónkat méltatva Móricz Zsigmondot idézte, aki Szent Istvánról azt írta: bölcsen tette, hogy egész életében egy uralkodó gondolat híve volt. Ez az uralkodó gondolat mindmáig érvényes: mi is egy egységes, szabad, önmagát megvédeni tudó országot szeretnénk, helytállva az európai nemzetek között – tettet hozzá.

Palkovics László azt mondta: I. István küzdelmes uralkodásának köszönhető, hogy az idő próbáját kiálló államszervezet jött létre. Megjegyezte: sok nomád nép próbált otthont találni Európa közepén, de kevesen tudtak életképes államot alapítani. Ez számos fejedelemségnek sem sikerült az össztartozás tudata nélkül, és a területi egység híján – tette hozzá. Úgy folytatta: augusztus 20. annak a kimagasló teljesítménynek az ünnepe, amely évezredes hazánkat, Magyarországot megteremtette.

Az új állam építéséhez első királyunknak teljesen új intézményeket kellett létrehoznia, neki köszönhetjük a vármegyéket és az egyházmegyéket, első törvényeinket – sorolta a miniszter. Hozzátette: I. István kiváló diplomata és a korát értő vezető volt, aki utat nyitott a formálódó magyar nemzet számára a világ felé.

Amikor Szent Istvánt és a magyar állam létrejöttét ünnepeljük, fel kell idéznünk, hogy ez a lépés garantálja mindmáig a magyarság szabadságát, és alapozza meg több mint 1000 év után is a jövőjét – mondta.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter és Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket ad át az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében 2022. augusztus 22-én. (MTI/Máthé Zoltán)

A miniszter Thomas Mannt idézve azt mondta: „a múltat ünnepelni szép dolog, ha az embernek a jelent és a jövőt illetően rendben van a szénája…”. Hozzátette: érdemes számba venni, ilyen tervekkel állunk a sokasodó kihívások elé.

Palkovics László sajnálatos ténynek nevezte, hogy az elmúlt évek Magyarországon is a járvány elleni védekezésről és az azt követő válságról szóltak, most pedig az elhúzódó háború miatti még súlyosabb helyzettel kell szembenézni. Felidézte: a járvány első hulláma után kiderült, hogy a meghozott intézkedéseik célt értek. A 2020-as mélypont után 2021-ben már 7,1 százalékos volt a gazdasági növekedés, a munkahelyeket pedig nemcsak megtartották, de ma már többen dolgoznak, mint bármikor korábban – mondta.

Az önellátás érdekében sok fontos ágazatot indítottak újra és erősítettek meg, ezek közé sorolta az egészséggazdaságot és a védelemipart. A beruházásokat ösztönző politikának köszönhetően okkal vélhettük, hogy egy rendkívül biztató fejlődési pálya előtt állunk – mondta a miniszter. Ezt még most is így hiszik – mondta -, de „ebbe a helyzetbe tört ki az ukrajnai háború”. Hozzátette:

az első naptól kezdve tudni lehetett, hogy nagyon súlyos következményei lesznek a háborúnak, ma már egész Európa szenved a háborús infláció hatásaitól, a nagyfokú bizonytalanságtól és a fokozódó energiaválságtól.

A kormány célja az, hogy a globális recesszió hatásai alól a lehető legnagyobb mértékben megóvja Magyarországot, a magyar családokat és a vállalkozásokat – fogalmazott. Hozzátette: ennek eléréséhez erős alapokat teremtettek az elmúlt években, jelentős előrelépéseket tettek egyebek közt az iparfejlesztés, a kutatások, az innováció, az egyetemi modellváltás, a közúthálózat, a vasút területén.

Semmilyen veszély, kihívás vagy bizonytalanság nem tántoríthat el bennünket attól, hogy Szent István ügyét folytatva cselekedjünk Magyarországért, a magyar nemzetért – mondta a miniszter. Hozzátette: kettőzött erővel folytatják a munkát az energetika, az ipar és a közlekedés-fejlesztés területén. Úgy fogalmazott: bizakodásra ad okot, hogy a borús kilátások ellenére a hazai ipar és a foglalkoztatás is rekordot döntött ebben az évben, és minden nehézség dacára 5,1 százalékkal nőtt az ipari termelés az első fél évben.

Az államalapítás alkalmából lovagkeresztben részesült Virág István, a Magyar Államvasutak Zrt. pályaműködtetési vezérigazgató-helyettese, valamint Szautner Péter, a FrieslandCampania Hungária Zrt. vezérigazgatója. Arany érdemkeresztet vehetett át Eck József, a Paks II. Atomerőmű Zrt. programigazgatója. Ezüst érdemkeresztet kapott Sipos László József, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nyugalmazott minőségbiztosítási vezető mérnöke, valamint Vincze Pál, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nukleáris mérnöki osztályának nyugalmazott osztályvezetője.

Palkovics László további 14 miniszteri elismerést nyújtott át Koncz Zsófia államtitkárral együtt, többségében energetikai cégek szakembereinek.

(MTI)

A címlapképen Palkovics László technológiai és ipari miniszter beszédet mond az államalapítás tiszteletére rendezett ünnepségen a Pesti Vigadó dísztermében 2022. augusztus 22-én. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre