A rendszer nem váltás krónikája – „Csak a békés átmenet garantálja a dolgok kibeszéletlenségét”

Tényfeltáró könyvei után, amelyekben a rendszerváltás visszásságait, valójában a rendszer nem váltás ördögi színjátékát leplezte le, Az Ördög van odakint című kötetében Mező Gábor a ’89 környékén lejátszódó történések, tágabb kontextusban az egész kommunista rendszer lelki aspektusait, máig tartó tragikus lélektani hatását boncolgatja.

Úgy emlékszem, valamelyik Naplóban írja Márai Sándor, hogy Magyarországon a mohácsi vész során szerzett feldolgozatlan traumák generációkon keresztül, napjainkig mérgezik az emberek lelkét. Márainak ezt a felvetését juttatták eszembe Mező publicisztikai írásai, esszénovellái. Előtte nem sokkal ismertem meg a közelmúltban elhunyt Jámbor Zoltánnak a naplóit, akit orvostanhallgatóként koholt vád alapján ítéltek öt év börtönre a kommunisták. Beteg lelkülettel kiagyalt kínzások egész sorát vonultatja fel A történelmet az emberek írják című könyv, amelynek szerkesztője az író és feleség, Jámborné Balog Tünde. Szabadulása után Jámbor Zoltán nem hogy semmilyen diplomát nem szerezhetett, de eleinte fizikai munkásként is alig tudott elhelyezkedni, s idős koráig kétkezi munkával kereste kenyerét. Időközben – véletlen egybeesés – kölcsön kaptam Vitéz Somogyváry Gyula író egyik könyvét, akit hosszú évekre kitöröltek a magyar irodalmi-kulturális életből, őt magát a kistarcsai internáló táborban a szívgyógyszere megvonásával ölték meg. Ebben az időszakban olvastam még Nagy Imrének és elvtársainak snagovi éveiről is, tehát, jókora dózist kaptam a kommunista eszme hatásait és mellékhatásait tekintve. Ezek után Mező Gábor könyve valami fajta szintézisnek hatott a témában.

Az Ördög van odakint a kommunista rendszer működését, a működése során okozott főleg lelki, érzelmi károkat veszi sorra. Az anyagi kár is felbecsülhetetlen, amely a rendszer(nem)váltás idején (és, persze sokkal korábban is) érte az országot, ám azok a lelki sebek, amelyeket a kommunizmus, később a posztkommunizmus (MSZP-SZDSZ kormányok) okoztak, valószínűleg traumatizált nemzedékek további hosszú sorát eredményezik. 

Párbeszédet folytatni bizonyos lényegi kérdésekről széles nyilvánosság előtt máig sem lehet. Ma is hamis mítoszok, toposzok fogságában élünk. A kommunista Nagy Imrét még idejekorán hőssé avatták, az ő és „mártírtársai” ünnepélyes eltemetése révén az ún. reformkommunistákat piedesztálra emelték. A reformkommunisták utódai (posztszocialisták, liberálisok) pedig úton-útfélen hangoztatják azóta is a hamis narratívákat. Az egykori Kádár káderek ma is előszeretettel Kádár népének nevezik a magyar népet (épp a minap olvastam egy ilyen definíciót az egyik közösségi oldalon), akik boldog alattvalókként élik nyomorult életüket bármely erőskezű diktátor uralma alatt.  (Ezeket a fals megközelítéseket leplezi le Mező a Hamis gulyás nevű podcast-jében) 

Jelen kötetben a szerző a téma széles spektrumát villantja fel. Ír a Kádár rendszer iránti hamis nosztalgiákról, a transzgenerációs sérülésekről, a mindenkori magyar emigránsok életéről, a gyökértelen, hazátlan kommunistákról, az apa nélkül vagy éppen pszichopata apák mellett felnövő, mérgezett lelkű fiúkról, felveti a kérdést, miért zsidók alkották a kommunizmus élcsapatát. (Utóbbi kérdésre maga a zsidó származású filozófus Heller Ágnes is válaszolt pár évtizeddel korábban.) Tipikus művész sorsokon keresztül ábrázolja, miként nyomorította meg a kommunista rendszer a zenészként (pl. Radics Béla), íróként (Hajnóczy, Tar Sándor), bármilyen művészként kiteljesedni nem tudó, betiltott, nemritkán ügynöknek beszervezett egyének lelkét, gyakran egész életét. 

Újrahasznosított kommunisták hosszú sorát ismerhetjük meg. Szó esik a szocialista humor nagyágyúiról, például Komlós Jánosról és Hofi Gézáról. Komlós – miután ÁVH-s munkáját becsülettel bevégezte – a nép felvidításának szentelte az életét, nem kevés sikerrel. A ma is széles körben népszerű Popper Péter vagy éppen Vitray Tamás élettörténete sem nélkülözi a mozgalmári romantikát. 

Bár a szerző maga gyerekként élte meg a „létező szocializmus” utolsó évtizedét is, írásaiban meglepő hűséggel adja vissza az egész kor bizarr, morbid, időnként egészen szürreális atmoszféráját. Kiszabadul a tudományosság korlátai alól, és puszta tényközlés helyett, illetve azon túl súlyos érzelmeknek ad expresszív gondolati- fogalmi formát. Nemritkán igazi művészi erejű, intenzitású szövegeket alkot, amelyeket talán a korabeli rockdalok, blues-ok szövegei is ihlettek, melyeket gyakran idéz. 

A rendszer nem váltás tragédiája című írásban az egész korszakot jellemzi pár frappáns, szellemes mondatban: „A nyugati befektetők dörzsölik a kezüket, nekik ez egy garázsvásár, fillérekért megvehetnek mindent, »vinném azt a kastélyt meg azt a céget, meg akkor ezt a kétszáz munkást is, más nem lesz, köszönöm«”. (Bár annyit hozzá tennék, hogy a munkásokat jellemzően inkább elküldték, mintsem magukkal vitték.)

Jelen van itt is az intertextualitás, a rengeteg utalás, mely írásmód az egész kötetet jellemzi, ez adja részben a sajátos írásművek mélységét és szuggesztivitását. A következő rövid szövegrészben ráismerhetünk Spíró György (Jönnek) és Arany János (Walesi bárdok) költeményeire, egy sztereotip Horthy képre, amelyet Antallra vetítettek rá abban az időben, csakúgy, mint egy, az Arthur király udvaráig vissza nyúló legendára. Az említett ikonikus művek, személyek megidézése egy szöveghelyen belül remekül adja vissza azt a mentális zavarodottságot, a dolgok tragikus tisztázatlanságát, amely a korszakot jellemezte. 

„Teljes lenne a béke és a békés átmenet, csak hát jönnek a fasiszták. Ugyebár, a sz.rból. Mindig akkor, amikor kell. Antall-bőrbe öltözött Horthy menetel fehér lován, megnézi, hány komcsit tüntet ki e díszes tartomány. Közben indul a rettegés. Majdnem kinyírták a fél országot, de most már rettegnek. Jaj, jaj, mi lesz, ha a lefűrészelt karú elit visszavág? Mi lesz, ha a megcsonkított fekete lovag felkel a földről, és nem akar kiegyezni egy döntetlenben?”

A félelem és rettegés állandósult demonstrálására, a náci, rasszista, antiszemita felcímkézésre azért is szükség volt minden jobboldali kormány alatt – világosodunk meg visszapillantva a felidézett korra -, nehogy valakit is felelősségre merjenek vonni a valós, még kommunista színekben elkövetett bűnökért. Ezért is nagyon hasznos ez a könyv és Mező Gábor egyéb írásai, mert általuk szép lassan össze áll a puzzle, amit egykor, az adott korszakokban benne élve nem tudtunk teljesen kirakni.

Mint általában minden kötetben, ebben is előfordulnak kevésbé sikerült írások. A címadó és a záró novellák, például, kissé közhelyesnek és művészkedőnek tűnnek, főleg az utolsó, a Hiába égettünk magunkba szebb tüzeket a napnál.  Az ördög van odakint azonban mégis találó mint kötet cím,  a jelen idő is helyénvaló. A kommunizmus nevű ellenvallás az Ördög Bibliáját vallotta és valósította meg, s ez a Biblia –átnevezéssel és frissített tartalommal– ma is emberek millióit csábítja egy következő szép új világ megalkotására.   

Mező Gábor (1980) kutató, újságíró. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, a rendszerváltás, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021) és Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021), A kultúra megszállása (2023), A tévé megszállása (2023),  Az ördög van odakint (2024). Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat 2024-ben Mező Gábornak ítélte oda a kuratórium. A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett újságíró Magyarország 1945 utáni történetét, a rendszerváltást, valamint a posztkommunista hatalomátmentést kutatja. Az M5 kulturális csatorna nézői a kommunista időszak gazdasági maffiájáról szóló Vörös polip című műsorból, a Kossuth rádió hallgatói pedig Az este házigazdájaként ismerhetik.

A recenzió szerzője irodalomtörténész.     

Vezetőkép: Facebook/Mező Gábor