Németország újabb iszlamista támadástól tart

A biztonsági intézkedések szigorításával készülnek Németországban a karácsonyi ünnepekre, különös figyelmet fordítva a vásárokra. A kormány iszlamista támadásoktól tart, egy iraki menedékkérőt már le is tartóztattak, mert merényletet tervezett Augsburg városában.
Az idei karácsonyi időszakot ismét egy sor biztonsági szigorítás előzte meg Németországban iszlamista terrorfenyegetettség miatt. Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter már november közepén felhívta a figyelmet a korábban bevezetett késhasználati tilalom betartására. A rendelkezés értelmében a kormány betiltotta a kések viselését többek közt a vásárokon és piacokon, megszegése akár 10 ezer eurós (4,1 millió forint) pénzbírságot vonhat maga után. A rendezvényeken jellemzően már a bejáratnál ellenőrzik a látogatókat, a rendőrök át is kutathatják a táskákat.
A karácsonyi vásárokon ismét megjelentek a betonblokkok, vascölöpök és más olyan akadályok, amelyek akadályozzák a járművek behajtását. Ezeket elsősorban a forgalmas, nagyobb látogatottságú helyszíneken alkalmazzák, mint például a berlini Potsdamer Platzon megrendezett vásáron. Több nagyvárosban, köztük Stuttgartban a járőröző rendőrök munkáját speciális egységek is segítik, amelyek tagjai külön felkészítést kaptak arra, hogyan kell kezelni a veszélyes helyzeteket, legyen szó bombafenyegetésről, viharról vagy hirtelen megemelkedett számú látogatóról.
Az iszlamista támadásoktól való félelmek nem alaptalanok. Múlt héten egy 37 éves iraki férfit tartóztattak le, aki a bajorországi Augsburg karácsonyi vásárán hajtott volna a tömegbe. Az Ali Al-G. néven azonosított menedékkérő 2023 elején érkezett az országba, a közösségi oldalakon viszont az Iszlám Állam terrorszervezetet éltette, öngyilkos merényletekről és kivégzésekről tett közzé felvételeket. A férfi most kitoloncolásra vár. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) arra figyelmeztetett, Németország továbbra is célpontja a terrorszervezeteknek, beleértve az Iszlám Államot, különösen annak afganisztáni ágát, az ISIS-K-t. A közel-keleti helyzet miatt tartanak a hatóságok a Hamász és az al-Kaida akcióitól is. A karácsonyi vásárok elsősorban keresztény szimbolikájuk miatt kerültek fel a lehetséges célpontok listájára.
Az utóbbi időben már a karácsonyi vásárok megnyitása előtt is több hasonló támadást hiúsítottak meg a német hatóságok. Elmshornban egy 17 éves német-török fiatal tervezett a tömegbe hajtani az ünnepi időszakban – derült ki a tinédzser lehallgatott beszélgetéseiből, üzeneteiből. A fiatalt még november elején letartóztatták. Az augusztus 23-i solingeni késelés óta a német hatóságok különösen nagy figyelmet fordítanak a radikalizálódott ún. magányos farkasokra, az országban ugyanis azt látni, általában egy terrorszervezet nevében, de egyedül hajtják végre a szélsőségesek a támadásokat.
Németországban 2016 óta nagy a készültség a karácsonyi vásárokon, akkor egy tunéziai származású férfi egy kamionnal hajtott a tömegbe Berlinben. A terrortámadás során tizenketten vesztették életüket, egy súlyos sebesült pedig 2021-ben hunyt el. A hasonló esetek nem ritkák más nyugat-európai nagyvárosokban sem, 2018-ban a franciaországi Strasbourg karácsonyi vásárán történt halálos terrortámadás: egy 29 éves iszlamista szélsőséges revolverrel és késsel támadt civilekre. A merénylet során öten vesztették életüket.
Vezetőkép: Németország, karácsonyi vásár (Forrás: Pixabay.com)