Tóth Tamás: „Mégsem hagyhatom szó nélkül, hogy hamis vádak értek, és megpróbálták megkérdőjelezni eddigi életutamat, munkásságomat, papi mivoltomat”

Közleményben reagált az őt ért vádakra a Püspöki Konferencia korábbi titkára

Közleményben reagált a Blikk október végén megjelent „Fordulat: lemondott a katolikus egyház egyik vezető tisztségviselője a botrányok után” című cikkére dr. Tóth Tamás, a Püspöki Konferencia korábbi titkára. Mint elöljáróban kiemeli: úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül, hogy hamis vádakon keresztül kérdőjelezzék meg eddigi munkásságát, papi mivoltát.

Mint ismert – ahogyan azt különben dr. Tóth Tamás is felidézi közleményében -, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében történt események kapcsán több portálon is megfogalmazódott azon vád, hogy Tóth Tamás homoszexualitással, vagy pedofíliával vádolt papokat segített volna, hogy kibújhassanak a felelősségre vonás alól. A Püspöki Konferencia volt titkára a Blikknek küldött közleményét a portál szó szerint idézte.

Advent van, amely a készület és az elcsendesedés időszaka, várjuk a Megváltó születését. E bűnbánati időben kiemelten fontos, hogy tisztán lássunk. Bár ez a készületi időszak egyelőre csak rövid reagálására ad lehetőséget, mégsem hagyhatom szó nélkül, hogy hamis vádak értek, és megpróbálták megkérdőjelezni eddigi életutamat, munkásságomat, papi mivoltomat.

A vádakra térve ugyanakkor úgy fogalmaz,

számos sajtótermék úgy írt rólam, mintha fedeztem volna homoszexualitással, mi több, pedofíliával vádolt papokat, hogy menekülhessenek a felelősségre vonás alól. Mintha ilyen személyekkel való állítólagos „barátság” ösztökélt volna arra, hogy mentsem ezeket a papokat. Aki nem ismer és ezeket a híradásokat olvasta, abban az a hamis kép alakulhatott ki rólam, hogy bűnpártoló vagyok. Ráadásul olyan megengedhetetlen, megrázó ügyekben, ahol gyermekek sérelmére elkövetett visszaélésekről van szó. Azt is írták, hogy ambicionálom a Kalocsa-Kecskeméti érseki széket. Hogy sok baj volt velem, hogy eltávolítottak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkári státuszából.


Hirdetés

Levelében kiemeli,

az igazság azonban ennek éppen az ellenkezője. Soha nem fedeztem sem papokat, sem másokat, hogy menekülhessenek a felelősségre vonás alól. Nem vagyok bűnpártoló. Különösen nem vagyok bűnpártoló a gyermekek elleni szexuális visszaélés esetén, amint más ügyekben sem. Nem ambicionáltam egy püspöki, érseki széket sem, és – mindenekelőtt – nem távolítottak el a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától, hanem én kértem felmentésemet azért, hogy az engem ért méltatlan támadássorozat ne szeretett Egyházamnak ártson.

Dr. Tóth Tamás kitért arra is, az elmúlt hetekben több sajtó-helyreigazítási eljárást indított, amelynek nyomán

több sajtótermék már per nélkül is közzétette a helyreigazítást – beépítve az eredeti sajtóközleményekbe. A Blikk pedig a saját álláspontom rövid ismertetésére is helyet kaptam, amit köszönök.

Végezetül úgy fogalmaz,

minden jó szándékú honfitársamnak Istentől áldott Karácsonyt és kegyelmekkel teljes új esztendőt kívánok. Egy napon sem feledkezem meg imádkozni szeretett magyar hazánkért és minden honfitársamért. Azokért is, akik engem méltatlanul meghurcoltak, de kivált azokért a gyermekekért, akik visszaélések áldozataivá váltak. Életükre és munkájukra Isten bőséges áldását kérem és kívánom!

Forrás: Blikk Fotó: MKP

Forrás:
Blikk
'Fel a tetejéhez' gomb