„Baj van a nőkkel, baj van a családdal” – Nagyinterjú Laborczy-Lakner Zoltán Lehel szociológussal fiatalokról, identitásról, nemzeti jövőről

„Létezik -e olyan fiatal korosztály, amely képes lesz továbbvinni a vállán ezt az országot, és megtartja azt a lelki-szellemi tartást, ami életben tartja, előreviszi a magyarok közösségét?” – ez kérdés hívta életre azt az értelmiségi fiatalok körében végzett felmérést, amely sok súlyos, meghökkentő megállapításra jutott, de az is kiderült belőle, hogy a fiatalok többsége ragaszkodik a hazájához, és elutasítja a liberális extremitást.

Néhány fontosabb megállapítás az interjúból:

• a mai fiatalok 14 év folyamatos polgári kormányzás alatt nőttek föl, nincs teljes képük a politikai vezetések közti különbségről
• a keresztények nem keresztény környezetben élnek Magyarországon sem
• a politikai és szellemi ellenzék a keresztény-konzervatív hibákból és bűnökből él évszázadok óta
• a fiatal értelmiségi nők ma sokkal liberálisabb beállítódásúak, mint a fiatal férfiak, akik viszont konzervatívabbak
• egyetemeink szétzilálják a fiatalok identitását
• hiába toleráns mondjuk egy fiatal értelmiségi nő a homoszexuális propaganda iránt, de attól ő még házasságban, családban több gyereket nevelve akar élni
• a magyar fiatalság mintegy 70 százaléka ragaszkodik Magyarországhoz, értékeli ezt az országot, nem szereti ezt a liberális extremitást

– Az idei Tusványos egyik panelbeszélgetésén beszélt a fiatalok körében végzett kutatásról, és rögtön eszembe jutott, hogy azért is lenne érdemes erről bővebben írni, mert jómagam sem ismerem, vagy értem a mai generációt, és a problémáikat.

– Az Aquinói Szent Tamás Közéleti Akadémia ugyan nem egy kutatóhely, de fontos kérdésekben módszertanos kollégák bevonásával végzünk felméréseket is. Így jutottunk el a beszélgetés alapját is képező identitáskutatáshoz három évvel ezelőtt, mert nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy a világot leuraló liberális mainstream behatolása a fiatalok gondolkodásában milyen mélységig mérhető, egyáltalán hogyan viszonyulnak a saját nemzetükhöz, önmagukhoz, a valláshoz és a kereszténységhez, mennyire hat rájuk a gender ideológia, illetve hogyan viszonyulnak a családi értékekhez.

– Ebben a kérdésföltevésben benne rejlik, hogy van -e a jövője a fiatalok körében a keresztény-konzervatív gondolkodásnak.

– Nemcsak az a kérdés, hogy lesz -e, hanem hogy van -e olyan generáció, melyben ki tud alakulni egy erős, markáns identitással rendelkező, építkező fiatal értelmiségi közösség, amely valamifajta szellemi bázist képez, és átsegíti Magyarországot a következő időszakokra.

– Az nem tehető föl kérdésnek, hogy felállítható -e olyan csoport, hogy „a mai fiatalok”, hiszen fiatalok vannak, itt élnek közöttünk. Ugyanakkor tekinthető -e egységnek a mai fiatalság, vagy ez is csak egy életkori kategória?

– A magyar fiatalság is mutat egységes jegyeket, és mutat mindenféle csoportképződményre utaló elkülönülések jellemzőiben leírható jeleket is. Ugyanakkor érdemes a magunk számára intő példaként fölemlegetni, hogy már 2500 évvel ezelőtt, a görög filozófusok ugyanazokat a dehonesztáló jelzőket használták a saját ifjúságukra, mint, amilyeneket manapság is hallunk, tehát már ők sem voltak megelégedve az értékkövetésükkel. A fiatalok mindig megérkeznek abba a szellemi és korosztályhoz kötődő miliőbe, ami a felnőtteknek már adott, ezért mindig van egyfajta távolságtartás bennük az előttük járóktól. 

Ha az identitás kérdésköreiről beszélünk, ott is igen változatos a paletta, ezért sem mondhatjuk ki, hogy a fiatalságnak ilyen és ilyen az identitása. A probléma éppen ott van, hogy a különböző kutatóhelyek nagyon sommás megállapításokat szoktak letenni az asztalra, mi pedig ezekkel azért sem voltunk megelégedve, mert abban reménykedünk, hogy majd az utánunk jövő fiatal korosztály képes lesz továbbvinni a vállán ezt az országot, és megtartja azt a lelki-szellemi tartást, ami életben tartja, előreviszi a magyarok közösségét.

– Több mint egy évtizede van polgári kormány Magyarországon, amelynek határozott értékrendjét olyan külsőségekben is megmutatja, hogy még a dohánybolt is nemzeti. A fiatalság ezzel szemben alapvetően lázad a fennálló hatalommal szemben…

– Evidencia, hogy az egyik legtermészetesebb attitűd fiatal embereknél az ellenállási késztetés, a kritikus világszemlélet. Már éppen kinőnek abból az időszakból, amikor még mindent meg lehetett nekik mondani, de a kamaszkortól nincs azon mit csodálkozni, ha erős kritikával, vagy akár megbotránkoztató módon fordulnak a saját jelenükhöz. Ráadásul a mai fiatalok 14 év folyamatos polgári kormányzás alatt nőttek föl, nem is láthattak a jelenlegi kormányzattól eltérő működést produkáló politikai csoportot kormányzati pozícióban, nem tudják érzékelni a teljes politikai palettát. A rendszerváltás előtt sokkal egyszerűbb volt a fiatalok igazodása, mert egy diktatórikus, félelmet keltő hatalmat könnyen fel lehet ismerni. A mai fiatalság a család szellemi miliőjéből kilépve belezuhan egy iszonyatos információs dömpingbe, áradatba, és ott próbál valamilyen kapaszkodót keresni. Az Interneten kéretlenül ömlik a szellemi igénytelenség szemete, és a politikai nyomásgyakorlásnak, befolyásolásnak is olyan mérhetetlen liberális fölénye van a közösségi médiumokban, hogy az ellen nagyon nehéz fölvenni a harcot. Tehát a tisztánlátásnak az objektív feltételei nem állnak rendelkezésre a ma fiataljai számára.

– Tehát egy mai, magától értetődően lázadó fiatal nehezen tudja, vagy akarja felvállani a konzervatív, keresztény értékeket?

– A helyzetet nehezíti, hogy a konzervatív felfogás, a keresztény értékvilág nagyon erősen morális tartalmú. Ugyanakkor a keresztény, konzervatív ember, és a különböző közösségei is tele vannak hibákkal, sőt gyakran maga is bűnbe esik. Ezt a liberális médiumok hihetetlen kegyetlenül számonkérik, és fejére olvassák a keresztény kormányzatnak, a keresztény politikai erőknek, a médiumoknak, személyiségeknek, az egyházaknak. A politikai és szellemi ellenzék ezekből a hibákból és bűnökből él, egyébként évszázadok óta, csak most óriási kommunikációs fölényhez is jutottak. Emellett sajnos ki kell mondani azt is, hogy a keresztények nem keresztény környezetben élnek. A kereszténység egy kisebbségi csoporttá vált Magyarországon is. Mára egy létszámában, tartásában, mentalitásában, szellemi felkészültségében is nagyon meggyengült keresztény, konzervatív értékrendű közösséget találunk hazánkban. Emiatt a fiatalok gyakran a saját családjukban sem találják azt a mintát, amihez érdemes lehet fölzárkózni.

– Az is igaz, hogy a keresztény-konzervatív közösség viszont nem tud számonkérni semmit a liberálisokon, mert ott nincs ilyen erkölcsi bázis, nincs liberális tízparancsolat.

– A toleranciát éppen számon lehetne kérni rajtuk, csak minek. A liberálisnál intoleránsabb ideológia nem létezik. A liberális a legkirekesztőbb, a másként gondolkodást elfogadni képtelen közeg. Ráadásul egyfajta elitista lila gőzben úgy képzelik el magukat, hogy ők a szellemi intelligencia csúcsai, miközben látható, hogy leggyakrabban alulképzett, félművelt csoportnak a tagjai, mi több még csak az annyit hangoztatott felvilágosultsággal sem megvádolhatók, ellenben rendkívül agresszív, tudatosan romboló csoport az övék, amelyből hiányzik a bűn fogalmának az ismerete.  Egy liberális átlép mindenen. Míg egy morális alapú keresztény-konzervatív egyénnek lelkiismeretfurdalása van, ha bűnt követ el és igyekszik megbánást gyakorolni vagy jóvátenni a hibáját, ilyen a liberális világban  nem található.

– A magyar társadalmat rendkívül töredezettként szokták jellemezni. Ez mennyire igaz a fiatalokra, kimutathatóak, öröklöttek ezek a társadalmi törésvonalak?

– Kutatásunkban 4-5 nagyon komoly törésvonalat találtunk, amelyek részben csak a fiatalság sajátjai. Előbb azonban érdemes néhány szóban a mintára is kitérni, hogy látható legyen, miből és hogyan dolgoztunk. Egy 1100 fős, nagymintás reprezentatív vizsgálatról van szó, amelybe érettségizőktől 29 éves korig olyan fiatalokat vontunk be a kutatásra, akik vagy éppen érettségiztek, vagy valamilyen felsőoktatási intézményt látogattak, vagy épp kikerültek onnan. A nemi egyensúly figyelembevételével nagyjából fele-fele arányban egyházi és állami fenntartású intézmények szerint válogattunk, illetve odafigyeltünk a vidéki és városi különbségekre, arányokra is.

– Mivel már valamennyire ismerem a kutatás eredményeit, rögtön lecsapnék az első, számomra legmeghökkentőbb eredményre, mégpedig a fiatal férfiak és nők között.

– A nők és a férfiak között nagyon jelentős a különbség, és ez több esetben is visszaköszön. A fiatal férfiak többségükben például azt mondják: magyar, keresztény, férfi vagyok. Ebben a sorrendben. A hasonló korosztályú értelmiségi fiatal nő pedig azzal kezdi önmeghatározását, hogy nő vagyok. Nő, aztán keresztény és magyar, vagy fordítva. De a szexuális vagy a nemi identitás a nők vonatkozásában hihetetlen erővel kielőz minden egyéb identitáselemet.

– Ez feltehetően a mainstreamben napjainkban oly nagy hangsúlyt kapó női szerepkör kérdésének is köszönhető.

– Voltak ténylegesen szerephátrányok, amelyekkel a nők küzdöttek, de sok ezek közül már rég ellentétébe fordult, csak nem beszélünk róla. Gondoljunk csak arra, hogy az egyetemeken mennyivel magasabb a nők, mint a férfiak aránya. Csakhogy ebből már az is következik, hogy a magát magasan kvalifikáltnak érző női értelmiség nem talál kellő számban magához való értelmiségi fiatal férfit. Nagyon súlyos társadalmi következményei vannak ennek.

– A fiatal férfiak és a nők között tehát máris komoly a törésvonal, mi a helyzet az identitással?

– A legalapvetőbb töréspont identitás dolgában a hitelveik szerint élő keresztény értelmiségi fiatalok és a vallástalanok között van. Ez konkrétan azt jelenti, hogy mind a nemzethez való viszonyukban, mind a szülőhelyükhöz, a lokalitáshoz való viszonyukban a hitelveik szerint élő keresztény fiatalok identitása kimagaslóan erősebb a vallástalanokhoz képest. A vallásos fiatalok sokkal inkább vonzódnak és értékelik a magyar nemzeti közösséget. 

A leggyengébb identitással a maguk módján vallásosak rendelkeznek, akik keresnek valamit a világban, valami transzcendencia iránti fogékonyságuk van, de csak halovány elképzeléseik vannak a kereszténységről, meg egyáltalán a vallásokról. Az ő esetükben teljes identitásszétesés tapasztalható minden területen. 

Identitás kérdésében másrészt a nők és a férfiak között is komoly törésvonal figyelhető meg, az értelmiségi nők identitása minden területen gyöngébb, mint az azonos korú férfiaké. Szignifikánsan látszik, hogy a nemzethez, a helyi közösséghez, a családhoz, a valláshoz való viszonyukban is gyengébb identitástartalmakat, intenzitást mutatnak a nők. Ebből az következik, hogy a fiatal értelmiségi nők ma már úgy tűnik, hogy sokkal liberálisabb beállítódásúak, mint a fiatal férfiak, akik viszont konzervatívabbak. A budapesti értelmiségi nőknek legalább a fele extrém módon liberális. Tehát például az LMBTQ-propagandát igen magas arányban gátlások nélkül elfogadják. A fiatal férfiak pedig nem. Budapesten sem. De az, hogy például homoszexuális párok, vagy azonos nemű párok gyerekeket fogadhassanak örökbe, ez a pesti értelmiségi nőknél szinte evidencia szerint elfogadott.

– Ez okozhat gondot a párválasztásban, kapcsolattervezésben is?

Gátja mindenképpen lehet, bár azt aktuálisan nem vizsgáltuk, hogy kölcsönösen választanák-e egymást. A szerelem amúgy is képes mindent felülírni, és a párok idővel össze is csiszolódnak, de az is igaz, hogy nagyon erős liberális fölényt mérünk a lányoknál. Ugyanakkor természetes, hogy a lányok körében is van konzervatív beállítódás, erős nemzeti érzület, csak az arányok eltolódása nagyon feltűnő és szignifikáns. Ugyanez a különbség nem ennyire erőteljesen, de azért markánsan látszik a vidéken élő fiatal értelmiségiek és a budapestiek között, ahol szintén az utóbbiaknál gyengébbek az identitásmutatók.

– Maradt még egy meglehetősen fájó töréspont…

– A negyedik töréspont a középiskolások és egyetemisták között mutatkozik. Szidjuk a magyar közoktatást, de az még mindig tudja közvetíteni azokat az alapértékeket, amelyekben, ha úgy tetszik, évszázadok óta hiszünk, és amelyek méág m indig egyben tartják az országot. A nemzethez, a valláshoz, a családhoz, a tradicionális értékekhez való viszonyulás szignifikánsan erősebb a középiskolát éppen elvégzettek körében. Azt látjuk, hogy az egyetemeink szétzilálják a fiatalok identitását.

– Sarkosan fogalmazva a felsőoktatás kilúgozza a nemzeti identitást?

– Igen. És ez igaz a keresztény fenntartású intézményekre is.

– Tényleg ennyire negatív a kép?

– A feltárt törésvonalak ellenére azt lehet mondani, hogy nagyjából a magyar értelmiségi fiatalok közel 70 százaléka erős nemzeti identitással rendelkezik, ennél kisebb arányban vonzódnak a keresztény kultúrához, és gyakorolják a vallásukat, vagy eszerint gondolkodnak, és nagyjából ugyanennyien vannak azok, akik a hagyományos családi értékeket követik. A maradék egyharmad, akiről nem szeretnek beszélni az ifjúságkutatók sem, gyenge identitással rendelkezik, ami viszont ijesztő méretű arány, mert ők már szinte alig kötődnek Magyarországhoz. Ugyanakkor feltűnő és Európában is kimagaslóan magas, hogy ilyen különbözőségek mellett is például a házasság és a család intézménye iránti elfogadás 70 százalék fölötti az összértelmiségi fiatalság körében. Annak ellenére, hogy főleg a nőknél ilyen súlyos problémákat látunk, attól még a magyar társadalomnak ez a nagyon erős családorientáltsága átszűrődik a fiatal értelmiségi generációra is. Hiába toleráns mondjuk egy fiatal értelmiségi nő a homoszexuális propaganda iránt, de attól ő még házasságban, családban több gyereket nevelve akar élni. Ezek látszólagos ellentmondások, mert ezek egyszerre vannak jelen. A két legfontosabb identitásképző tényező a nemzeti identitás és a nemi hovatartozás. A másik pedig az, hogy a politikai szocializáció, a nemzethez kötődés, az erkölcsi értékrend kiinduló bázisa a család.

– Összefoglalva mit állíthatunk a fiatalság identitáshoz való viszonyáról?

– Végeredményben azt lehet mondani, hogy, ami elönti az egész világot. Viszont van egy 30 százaléknyi nagyon zavart társaság, amelyben igen erős a női dominancia. Közöttük, mintegy tíz százaléknál is nagyobb arány arányban találtunk olyanokat, akik kifejezetten ellenségesek a magyarságukkal szemben, és  lenézőek, durván elutasítóak mindenfajta tradicionális értékkel szemben. 

A történelemben mindig a nő volt a család érzelmi, lelki bázisa, sőt a közösségi moralitásnak is ők voltak a bástyái. És most azt látjuk, hogy ez rendkívül meggyengült. Tehát mondhatjuk akár azt is, hogy baj van a családdal, így baj van a nőkkel. De ma minden a szétesés, az individualizáció felé mutat, és ez a jelenség kifejezetten veszélyezteti, akár tönkre is teszi a férfiakat, hogy elvonja tőlük a történelmi, tradicionális kompetenciákat. Érdekes, hogy erről a nők is egyre gyakrabban beszélnek.

– A sport az szintén egy nagyon fontos identitásképző erő, a nemzeti identitásnak egy fontos eleme, amely a kutatásban is szerepel.

– A sport szinte az egyetlen erős, tartós identitáserősítő miliőt testesíti meg. Felülemelkedik a társadalmi megosztottságon is, ráadásul élethosszig tart. Nekem a négyéves kisfiam már azt mondja: Hajrá magyarok! A nemzetek közötti versenyben nem kell egymást nagyon agyonverni, hanem le kell győzni a másikat nemes küzdelemben. És ez a küzdelem tartást ad, megerősít abban, hogy ki vagyok és hová tartozom. Nem véletlen, hogy annyit „stadionoznak” a liberális oldalon, s hogy ennyit támadják például a futballt is, hiszen a versenysport kifejezetten erősíti az identitást, az összetartozás érzését. Éppen ezért én azt mondom, még keveset is költünk a sportra, szerintem sokkal többet kellene. A sport ugyanis azért „veszélyes”, mert még a liberálisokból is kihozza alkalmasint a nemzeti érzést.

Vezetőkép: MTI