Nemlétező szervezeteket pénzelne a Kutyapárt Hegyvidéken, a cserkészektől és vallási szervezetektől viszont megvonták a támogatást


Hirdetés

Ötlet és legfőképpen munka hiányában a Kétfarkú Kutyapárt viccpárti politikusai rászálltak a hegyvidéki cserkészekre és a keresztény civil szervezetekre, mint a XII. kerület legnagyobb problémaforrásaira. A szándék világos, bár a kerület polgárai nem feltétlen erre szavaztak…

Igazából nincs min meglepődni azon, hogy Kovács Gergely, Hegyvidék viccpárti polgármestere első döntésként vonta meg azokat a támogatásokat, amelyek a helyi cserkészközösségek és egyházi szervezetek támogatására szolgáltak. A botrányos döntés hátteréről dr. Pulay Brigitta KDNP-s önkormányzati delegált nyilatkozott portálunknak.

Választási ígéretek mögött az egyetlen program

A Kuytapárt tele volt választási ígéretekkel, de már a legelső tanácsülésen kiderült, egyetlen saját ötletük megvalósítására sincsenek terveik, csak az egyházi támogatások megvonására összpontosítottak” – fogalmazott portálunk megkeresésére dr. Pulay Brigitta. Mint a Hegyvidék KDNP-s delegálja kifejtette, az új önkormányzat által összehívott első tanácsülésen, ahol a kerület által adott támogatások volt napirenden, világossá vált, hogy a Kutyapárt képviselői hiába látogatták már az előző ciklusban is a képviselőtestületi üléseket, most, amikor lehetőségük lett volna rá, egyetlen saját indítványt nem nyújtottak be.

Egyetlen választási ígéretüket sem indították el a megvalósítás felé, egyedül az volt fontos a számukra, hogy az egyházi támogatásokat megvonhassák

-fogalmazott. A KDNP-s delegált elmondta, a Kutyapárt tervei szerint névleg itt a támogatások átcsoportosításáról lenne szó. A Fidesz-KDNP-s vezetés alatt ugyanis a civil szervezetek számára elkülönítettek egy 10 millió forintos keretet, de volt egy külön keret az egyházi szervezetek és a cserkészcsapatok támogatására is.


Hirdetés

A mostani Kutyapárt ellenzéki vezetése ezt a két forrást azzal a felkiáltással mosta össze, hogy győzzön a jobbik

– fogalmazott Pulay Brigitta, hozzátéve, az elmúlt öt évben a Kutyapárt az önkormányzati üléseken folyamatosan hangoztatta, hogy teljesen téves politikának, elhibázott lépésnek tartják, hogy kerületi forrásokból bármilyen vallási közösséget támogassanak. A KDNP-s küldött véleménye szerint hiába védekeznek most azzal, hogy hibás feltételezés azt gondolni, a vallási szervezetek majd egyenlő esélyekkel indulnak,

az elmúlt öt évben tett nyilatkozataiból egyértelműen lehet arra számítani, hogy ezzel a kibúvóval nem fognak forrásokat juttatni ezeknek a szervezeteknek.

Inkább nemlétező szervezeteket támogatnának a kétfarkúak

Pulay Brigitta felhívta a rendelkezésnek azon gyanús kitételére is a figyelmet, miszerint nem csak már létező és működő civil szervezetek kaphatnak forrást,

hanem bárki, aki vállalja, hogy a támogatás összegének elköltésére a megvalósítás során létrehoz egy ilyen civil szervezetet vagy egyesületet.

Úgy vélte, a teljesen kontrollálhatatlan és átláthatatlan rendszerben lehetetlenség lesz előre látni, pontosan milyen feltételek mentén kerülnek kiosztásra ezek a pénzek, milyen létszámú közösségeket támogatnak, és hogy valójában kinek is szánják azokat.

Pedig a Hegyvidék igen vallásos…

Pulay Brigitta kiemelte, az egyházi szervezetek, cserkészcsapatok régtől működő, a kerület szociális és társadalmi vérkeringésébe régóta beágyazott, nagy tagsággal rendelkező közösségek, amelyek átláthatóan és nemes célok mentén pályáztak ezekre a forrásokra. Megjegyezte, a Hegyvidék lakói az országos átlaghoz képest is kiemelt arányban vallásosak, ezért velük szemben is komoly támadást indított a Kutyapárt, amelynek vezetője eközben azzal viccelődik, talán csak polgárpukkasztás céljából, hogy akár fűcsere programra is fordíthatják a pályázati pénzt. 

Elnézve csak a Hegyvidék önkormányzatának tavalyi költségvetését, az látszik, hogy a kerület éves szinten igyekezett támogatni a történelmi egyházak helyi plébániáinak, egyházközségeinek működését, a támogatások nagyságrendje ugyanakkor éves szinten százezres nagyságrendű. Hasonlóképpen ”öntötte a pénzt” az önkormányzat a cserkészszövetségeknek. Természetesen el kell fogadni a választói akaratot, és azt, hogy ezentúl egy viccpárt felügyeli a kerületi források szétosztását. Biztosan remek, bár még jelenleg sem létező, baráti civil szervezetek fogják feldobni a kerület életét. Bár eleve riasztó folyamat, ha egy közösségen erőt vesz a dekadencia, a nyomában hatalomhoz jutott Kutyapárt azért nem így fogja megroppantani a helyi vallásos és cserkészközösségeket. Ahhoz azért sokkal több kell. De az irány láthatóan már megvan…

Vezetőkép: MTI


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb