2006. október 23-a Gyurcsány Ferenc életének célja és értelme volt
Most, hogy már tudjuk, amit tudunk, azt is tudjuk, hogy minden egészen másképp is történhetett volna Gyurcsány Ferenc és köztünk. Köztünk magyarok között. Mert most már nyomtatásban is megjelent Gyurcsány Ferenc női álnéven – állítólag az édesanyjára utalva – megírt krimije, a Kereszt halála címmel. A regény tartalma egyelőre lényegtelen.
De képzeljük magunk elé a pillanatot valamikor a Nagy Privatizáció dicső időszakában, amikor Gyurcsány Ferenc legszebb kockás zakója alját gyűrögetve, leglehengerlőbb ünnepi mosolyt erőltetve magára odaállt az anyósa, Apró Piroska, azaz Piri néni elé, hogyaszondondja: – Mama, most már megvan a Motim is, most már a terveimre akarok koncentrálni. Én regényeket akarok csinálni, Mama! Apró Piroska ugyanakkor csak felvonta egyik vastag szemöldökét, hogy Gyurcsány Ferenc lábai megremegjenek. – Mindennek eljön az ideje, Ferike, de addig magának még miniszterelnöknek kell lenni – mondta kevésbé búgó, mint inkább reszelős hangon, ami miatt Gyurcsány Ferenc nyelt egy nagyot, mert agyába villant, hátha Klára is idős korára örökli majd ezt a hangszínt. Pedig aztán még sorolta volna az érveket, hogy neki már ez az aluminium-üzlet is idegen terület kissé, hiszen végzettsége szerint valami borászféleség, legalábbis a költözéskor eltűnt szakdolgozata alapján. Időközben azonban Apró Piroska másik vastag szemöldöke is csatlakozott az elsőhöz, és Gyurcsány Ferenc, ahogy később magában meg fogalmazta, megérezte anyósa tekintetéből az Andrássy út 60. leheletét. Apró Piroskának mondania sem kellett, hogy az ő kislánya a pártelitnek nevelődött a bolgár titkosszolgálat óvó felügyelete alatt a villában, és neki meg kellett kapnia, ami járt. Járt az állami vagyonból egy királynői szelet – ahogy abban az időben minden kommunista elitcsaládnak járt-, és kellett egy „király” is a lánya mellé, aki a biztonságát szavatolja, például miniszterelnökként, amíg a privatizáció esetleges sikamlósabb ügyei is elévültekké válnak. Így Gyurcsány Ferencnek várnia kellett az íróskodással, amíg a megfelelő idő el nem telik. És Gyurcsány Ferenc mindent megtett, hogy ne csináljon semmit a miniszterelnöksége ideje alatt, de az az igazság, hogy még így is rettenetes, csapnivaló kormányfő volt. Annyira, hogy már akkor jobb volt írónak, mint miniszterelnöknek, amikor még nem is csinált regényt. De végülis valahogy elteltek az évek, és úgy alakult, hogy mire nem volt miniszterelnök, addigra már senki nem tudta sem tőle, sem más befolyásos kommunista családtól visszaszerezni a szétosztogatott állami vagyont. A bíróság ugyanis egyszerre mondta ki, hogy minden jogszerűtlenül történt, csak közben másrészről meg az ügy elavult, mintha soha nem is lett volna. Azaz, mintha mindig is Gyurcsány Ferencé és a feleségéé, meg a többi jóismerősé lett volna az ország vagyona, infrastruktúrája.
Most, hogy a Demokratikus Koalíció versenylova is kiöregedett, mondhatni az utolsókat rúgja, Gyurcsány Ferencnek végre volt ideje regényt csinálni, és csinált is. De vajon Gyurcsány Ferenc milyen életpillanatnak is vagyunk épp tanúi? Egy politikusi életpálya végének, netalán egy ígéretes írói karrier elejének? Sajnos vagy nem sajnos, egyiknek sem. Mert, a Kereszt halála című regény tartalma továbbra is lényegtelen. Gyurcsány Ferenc karrierje ugyanis 2006. október 23-án véget ért. Már ma is mindenki legyint a tényre, hogy felkerült a legrosszabb államvezérek nemzetközi listájára. A privatizációból szerzett vagyona sem érdekel senkit. De 2006 az igen. Mert 2006 vérre ment.
Ez volt az az utolsó pillanat, amikor az ÁVH-sok, a társadalmi ellenőrök, a munkásőrök dühe utoljára rászabadulhatott a békés magyar tiltakozók tömegére Gyurcsány Ferenc jóvoltából. Amikor a hátrabilincselt emberek ujjait egyesével tördelte el az azonosító nélküli rendőrvezető; amikor a rendőrorvos vigyorogva huszadszorra sem találta el a vénát a rémült fiatalok kezén, pedig ő csak „vért akart venni”. Ekkor lőttek fejbe embereket nemcsak gumilövedékkel, de füstgránáttal is. A proletariátus még utoljára kitombolta magát Gyurcsány Ferenc utasítására Budapest utcáin, még utoljára volt egyszerre ’50-es,’ 60-as meg ’70-es évek, utoljára izzott fel a Vöröcsillag, hogy az emberekben felidézze, mit is gyűlöltek annyira 50 éven át. Ez volt Gyurcsány Ferenc pályafutásának csúcsa és értelme. Ez volt a pillanat, amiért és ahogyan emlékezni fogunk rá. Ő volt a nagy emlékeztető.
És tényleg, talán az is egyre kevésbé fogja az embereket érdekelni, hogy miközben felszámolta a magyar haderőt, tömegoszlató fegyvereket és vízágyúkat vásároltatott, mert minél tovább védenie kellett a hatalmát, ami a biztonságot jelentette. Hogy amíg ő van, addig sem tőle, sem már kádertől nem veszik el, ami nem az övék. Ezért kellett kitartania. 2010-ig húzta. Azóta sem pereltek vissza senkitől kiprivatizált állami vagyont. Elavult az ügy. Mi, magyarok a Gyurcsánnyal való kapcsolatunkból ezért nem jöttünk ki igazán jól. Még a házat is ő vitte. Egyedül az maradt nekünk, és furcsa módon ez még Gyurcsány Ferencnek is fáj, hogy ő lett a rosszfiú. Az utolsó az igazi kommunisták soraiból. Akire, ha Piri néni akkor engedte volna, hogy regényeket csináljon, ma egész másként gondolnánk. De így a Kereszt halála című regény tartalma érdektelen marad. És minden, amit Gyurcsány Ferenc 2006. október 23-a előtt, vagy azután csinált. Ő csak az az egy nap marad mostmár mindörökre.
Vezetőkép: MTI
