„Európát az európai baloldaltól kell megvédeni”


Hirdetés

Magyarország miniszterelnöke Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének az uniós tanács soros magyar elnökségi programjáról folytatott vitán jelentette ki: Európát valójában az európai baloldaltól kell megvédeni, a baloldal számára ugyanis csak akkor van demokrácia, ha a baloldal nyer, ha ugyanis a jobboldal nyer, véget ér a demokrácia.

Orbán Viktor EP-képviselők felszólalását követően adott válaszában mindenekelőtt kijelentette: az uniós tanács magyar elnökségének programjáról folytatott vita „messze túllépett az észszerűség határain, és a tények világán”, az Európai Parlament „ócska propaganda terepévé vált”.

Hangsúlyozta:

az Önök propagandája nem tesz lehetővé értelmes és elfogulatlan vitát a jogállamiságról vagy a korrupcióról.


Hirdetés

A kormányfő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság jogállamisági jelentése szerint Magyarország az igazságszolgáltatással kapcsolatban minden követelésnek, minden igénynek eleget tett. A magyar közbeszerzési rendszer az uniós bizottság véleménye szerint mindenben megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeket Brüsszelben támasztanak. Magyarországon továbbá a demokráciával elégedettek aránya magasabb, mint a legtöbb európai uniós országban.

Talán nem véletlen, hogy a magyar választópolgárok a választásokon rendszeresen ki szoktak bennünket tüntetni a bizalmukkal

– fogalmazott.

A Magyarországot, valamint a személyét is érintő korrupciós vádakkal kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta:

Ha nem a Soros György által finanszírozott korrupciós jelentéseket olvassák, hanem mondjuk a Világbank adatait, akkor láthatnák, hogy Magyarország korrupció tekintetében állja a sarat. Egyáltalán nem lóg ki az Önök országainak sorából.

A kormányfő abszurdnak nevezte, hogy az Európai Parlament plenáris ülésén a jogállamiságról kell hozzászólást hallgatni a Budapesten elfogott antifa aktivista, Ilaria Salis zöldpárti EP-képviselő részéről, aki – mint emlékeztetett – „vasrudakkal vert békés embereket Budapest utcáin”.

Abszurdnak nevezte továbbá azt is, hogy egy belga képviselő jogállamiságból oktatja ki Magyarországot, amikor – mint kiemelte – Brüsszelben egy jogállamiságról tartott konferenciát tiltottak be nemrégiben.

Az európai szocialisták képviselőjének azon kijelentésére, mely szerint Magyarország „túlságosan jó viszonyt ápol” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Orbán Viktor Dobrev Klárához, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselőjéhez fordulva azt mondta: „amikor az Ön férje még miniszterelnök volt, Putyin elnök úr ott ült az Önök konyhájában. Akkor még erre büszkék voltak, és erről szóló képekkel elárasztották a magyar médiát”.

A kormányfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a magyar elnökségi program bemutatása magyar belpolitikai vitába torkollott, majd azt mondta: az EP-képviselők azonban egy dolgot biztosan láthattak, mégpedig azt, hogy

a magyar demokrácia köszöni szépen, jól van, vérbő és erőteljes.

Meggyőződésének adott hangot, amely szerint nem helyes, ha egy magyar EP-képviselő az Európai Parlamentben a saját hazáját támadja.

Milyen ember az olyan, aki arra használja a nemzetközi fórumot, hogy a saját hazáját támadja?

– fogalmazott.

Orbán Viktor szerint abszurd, hogy az Európai Néppártban (EPP) helyet foglaló egyik magyar EP-képviselő nemrégen azt mondta a magyar nyilvánosság előtt, hogy az EP-képviselőség a legnagyobb „kamuállás”, ami csak arra való, hogy az ember jól keressen.

Kirívónak tartom, hogy valaki magyarként itt visszaélésről beszél, miközben otthon köztörvényes lopás miatti büntetőeljárás folyik ellene

– fogalmazott Orbán Viktor, majd hozzátette: nyilvánvalóan, csak azért vette fel az uniós parlamenti mandátumát, hogy a mentelmi joga mögé bújhasson.

„Azt kell megállapítanom, hogy a baloldal számára csak akkor van demokrácia, ha a baloldal nyer, ha ugyanis a jobboldal nyer, véget ér a demokrácia” – fogalmazott Orbán Viktor, majd kiemelte: teljesen nyilvánvaló, hogy Európát valójában az európai baloldaltól kell megvédeni.

„Több tiszteletet Magyarországnak! Több tiszteletet a magyaroknak!” – zárta felszólalását a kormányfő.

Címlapkép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a magyar uniós elnökség programjának ismertetése előtt az Európai Parlament ülésén Strasbourgban 2024. október 9-én. Balról Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter, jobbról Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb