Gulyás Gergely: A kormány folytatja a pedagógusbér-emelési programot

A kormány, korábbi vállalásainak megfelelően, folytatja a pedagógusok béremelési programját, amelynek eredményeképpen a tanárok fizetése jövőre eléri majd a diplomás átlagbér 80 százalékát – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Gulyás Gergely azt mondta: a szerdai kormányülésen az iskolai évkezdet kapcsán áttekintették az oktatás helyzetét.

Közölte:

2025-ben, a most rendelkezésre álló adatok szerint, a diplomás átlagbér Magyarországon bruttó 1 millió 25 ezer forint lesz, ennek megfelelően a pedagógus átlagbér 820 ezer forintra emelkedik.

Hozzátette: nagyon optimista forgatókönyvek szerint már a ciklus végére, 2027 elejére az egymillió forintos bruttó fizetést is meg fogja haladni a tanárok átlagbére.

Hangsúlyozta: a jövő szempontjából nincs fontosabb, mint a közoktatás, és nincs fontosabb annál, hogy a pedagógusokat anyagilag is megbecsüljék, hiszen ez az a pálya, ami megalapozza, hogy a következő generációk tájékozottak legyenek, sokat tudjanak a saját hazájukról és az őket körülvevő világról.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézmények igazgatóinak csütörtöki ünnepélyes köszöntésén ugyancsak arról beszélt, hogy újabb jelentős pedagógusbér-emelés következik 2025-ben.

Kiemelte: a kormány intézkedése meg fogja szüntetni a munkaerőhiányt, és lehetővé teszi, hogy a pedagógusok még inkább a szakmai feladataik ellátására koncentrálhassanak.

Ha van munkaerő-utánpótlás, akkor lehet válogatni, és kell is, mert a legjobb kollégákra van szükség

– hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: a felsőoktatási felvételi számok alapján látszik, hogy az utánpótlás kérdése meg fog oldódni a köznevelésben.

A pedagógusképzések a legnépszerűbb szakok közé tartoztak az idei felvételin – mutatott rá Maruzsa Zoltán, jelezve: nagyon sokan választották a rövid ciklusú képzéseket, ezek a hallgatók egy-másfél éven belül már meg fognak jelenni a pályán.

(MTI)

Címlapkép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. augusztus 22-én. Fotó: MTI/Soós Lajos

'Fel a tetejéhez' gomb