Elhunyt Adriányi Gábor egyháztörténész

Életének kilencvenedik évében, szombaton elhunyt Adriányi Gábor egyháztörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja – közölte hétfőn az MTA.

Adriányi Gábor egyháztörténész Nagykanizsán született 1935-ben, katolikus családból piarista iskolába került, onnan papi hivatását követve a veszprémi szemináriumba, majd a budapesti Központi Szemináriumba.

Hivatása miatt többször került konfliktusba a pártállammal, titokban szentelték pappá, majd külföldön kezdte újra az életet: római, párizsi és bécsi tanulmányokat folytatott.

Magántanár volt 1971-től a Bonni Egyetem Katolikus Teológiai Karán, 1976 óta ugyanott tanszékvezető tanár, az Egyháztörténeti Intézet igazgatója volt.

Számos kitüntetésben részesült, 2005-ben Fraknói Vilmos-díjat kapott, a Varsói Katolikus Akadémia tiszteletbeli doktorává, az MTA külső tagjává választották. 2012-től újra Magyarországon dolgozott: 2017-ig az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadójaként a magyar katolikus egyház 1790 utáni zsinataival és nagygyűléseivel foglalkozó OTKA-program senior kutatója volt.


Hirdetés

Adriányi Gábor a magyar és egyetemes egyháztörténet számos kérdésével foglalkozó monográfiák és tanulmányok szerzője, alkotásai kutatónemzedékek hosszú sorának adott iránymutatást – írták az MTA méltatásában.

(MTI)

Címlapkép: Elhunyt Adriányi Gábor egyháztörténész. Adriányi Gábor 2005-ben megkapta a Fraknói Vilmos-díjat, a felvétel ekkor készült. Fotó: MTI/Nándorfi Máté

'Fel a tetejéhez' gomb