Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Mivé lettél Európa?
Csak rá kell néznünk a 2024-es párizsi olimpiára, hogy lássuk mivé lett Európa. Európa a „büszke, gyönyörű nő”, ma a Jelenések könyve „nagy kéjnőjére” hajaz. A megnyitó és a folytatás mind erre mutat. Feltámadt a „nagy Babilon”, és ezt a tisztátalanságot jelzi, a Szajna szennyezett vize. Láttuk a groteszk paródiát, a nyitóünnepség képeit, ami már pogány bacchanáliát jelenít meg, miközben még a szent Utolsó vacsorára is hajaz. Ezzel azonban nincs vége a pogány játékok sorozatának, a keresztényellenes gender játszmáknak a sportmérkőzéseken. Mindezt tetőzi, a keresztény sportolók eltiltása attól, hogy eredményükért köszönetet mondjanak Jézusnak. Európa, melynek jelképe Párizs, valóban posztkeresztény állapotban van, keresztény ellenes, pogány és tévúton jár.
Elképzelhetjük, mit láthattunk volna, ha az azóta semmivé lett liberális pártocska meg nem fúrja az olimpiát! Láthattuk volna a keresztet, a magyar Szent koronát, keresztény alapító és védő királyainkat. Ehelyett Párizsban láttuk a kereszt kicsúfolását, mert az a hosszú asztal, középen a hatalmas nő fején lévő oltári szentségre hajazó jelképpel, mégiscsak ebből a gondolatból született. Ha pogány görög bacchanáliát láttunk, az is a keresztény Európa kicsúfolása, ahol szakállas nők, és más groteszk alakok dőzsölnek. Szerencse, hogy még felháborodunk, hogy a francia püspöki kar tiltakozott, a Vatikán elítélte.
A folytatás is beleillik a posztkeresztény Európa képébe. A brazil szörfös, keresztény hite miatt került célkeresztbe a párizsi olimpián. Joao Chianca brazil sportolót rákényszerítették, hogy Krisztus a Megváltó képét távolítsa el a deszkájáról.
A riói Megváltó Krisztus szobra miatt nem használhatja szörfdeszkáját a brazil versenyző az olimpián
De volt más eset is, a bronzérmes katolikus gördeszkásnak Rayssa Lealnak megtiltották, hogy nyilvánosan megköszönje Jézusnak eredményét. Ám nem adta fel, jelnyelven mutatta meg, hogy „Jézus az út, az igazság, és az élet”. Az eltiltás nyilvánvalóan diszkriminációt és keresztény ellenességet mutat, a keresztény Európában.
Hámori Luca sportolónk pedig, biológiai férfival fog megküzdeni a ringben a párizsi olimpián. Ez a gender őrület győzelme, a kereszténység felett. Ezt megelőzte az algériai Imane Kheliffel bokszmérkőzése egy olasz sportolónővel. A nyolcad döntőben Angela Carini 46 másodperc után visszalépett, mert férfival kellett vívnia, akitől testi épségét féltette, miután hatalmas ütést kapott tőle. Vajon hol vannak a női elnyomást kiáltó feministák és liberálisok?
Párizsban KO-t kapott a normalitás: Több férfi is indul a női olimpiai ökölvívó versenyen
Az algériai Imane Kheliffel tavaly nem versenyezhetett a nőkkel magas tesztoszteronszintje, és XY kromoszómája miatt. Idén, a párizsi olimpián már nem számított, hogy XY kromoszómával rendelkezik, azaz biológiai férfi. A tajvani Lin Yu-Tingnek, aki ugyancsak biológiai férfi, szintén bokszmeccse lesz a női mezőnyben. A Nemzetközi Boksz Szövetség döntése alapján zárták ki tavaly őket a női versenyekből, de Párizsban minden lehetséges. Nem fogadhatjuk el, hogy férfi kromoszómákkal, férfi izomzattal, női mezőnyben sportoljanak. A NOB közleménye szerint, útlevelükben található nemi hovatartozás szerint dől el, hogy férfi vagy nő. Csakhogy ennek ellentmond a biológia, amire fittyet hánynak. És persze mellettük áll korunk álelmélete a gender.
A transznemű MMA harcos Fallon Fox két nő koponyáját törte be, mielőtt kizárták volna, a női harcművészetek versenyéből. Sajnos, addig harcolnak a biológiával, háttérben a fals gender elmélettel, míg valami komolyabb baj történik. Féltjük a magyar sportolónőnket is, aki szombaton fog mérkőzni egy férfival, a párizsi olimpián. Valaki azt ajánlotta, hogy hozzanak létre egy külön kategóriát a transzneműeknek és interszexuálisoknak. Félő, hogy ez is a gender győzelmét jelentené, mert ez is csak a 21. században jöhet létre, „amikor az ember úgy elkorcsosult” ahogy a költő mondja.
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Ez most figyelmeztetés nekünk. Nehogy idáig jussunk.
Őrizzük, kereszténységünket!
„Ezt néhányan elvetették, és hajótörést szenvedtek a hitben.” (1Tim1,19)
Címlapképen: Hőlégballon emeli a magasba a lángot a 2024-es párizsi nyári olimpia megnyitóünnepségén 2024. július 26-án. Fotó: MTI/EPA/EFE POOL/Miguel Tona