A meg nem született gyermekekre emlékeztek a Pécsi Szülészeti Klinikán

A meg nem született gyermekekről emlékeztek meg május 27-én a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészségének munkatársai, önkéntesei és klinikai dolgozók a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján – adta hírül a Pécsi Egyházmegye honlapja kedden.

Közölték: a kórházlelkészség koordinátora, Kapitányné Légrádi Éva köszöntötte az egybegyűlteket, s utalt rá, hogy a gyermeknaphoz kapcsolódóan a Keresztény Misszió jóvoltából országszerte sok intézményben szerveznek hasonló rendezvényeket, hogy imádkozzanak az elvesztett magzatokért, családjaikért és a velük kapcsolatban álló orvosokért, ápolókért.

A fogantatás pillanatától kezdve minden emberélet ajándék, ezért óriási fájdalom és veszteség, amikor nem születik meg egy gyermek

– emelte ki beszédében a családvédelmi szakember.


Hirdetés

Majd dr. Kovács Kálmán András, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója osztotta meg személyes gondolatait, és hangsúlyozta a meg nem született életekre való emlékezés fontosságát – írták a tudósításban.

A meg nem született gyermekekre emlékeztek a Pécsi Szülészeti Klinikán. Fotó: PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Az esemény résztvevői egy édesanya érzéseit közvetítő verset hallgattak meg Radnai Tünde, a kórházlelkészség önkéntese előadásában, majd Bodor Andrea Lili klinikai pszichológus beszélt az érintett anyák, családok lelki támogatásának fontosságáról és annak hatásairól.

Majd ismét egy édesanya által írt vers következett, Boldog Anya címmel, azután pedig Lovász L. Rajmund OFM kórházlelkész szólt az élet szentségi voltáról. A ferences szerzetes beszédében arra bátorított, hogy

merjünk igent mondani az életre, mert ez az igen a gyermeki mosolyban köszön vissza ránk egész életünk során.

Misével fogadják a „Meg nem született gyermek” szobrát – Az abortuszon átesett nők fájdalmára hívja fel a figyelmet

A megemlékezés zárásaként a meg nem született életek emléktáblája előtt közös imával kérték a résztvevők Isten áldását az érintett magzatokra, családokra, s hálát adtak a megszületett gyermekekért, szüleikért, valamint a klinika vezetőinek, dolgozóinak áldozatos munkájáért.

A Születési szakadék – Gyermektelen világ című dokumentumfilmről: A gyermektelenek 80 százaléka tervezett családot

Címlapkép: Kapitányné Légrádi Éva kórházlelkészségi koordinátor, dr. Kovács Kálmán András a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója és Lovász L. Rajmund OFM kórházlelkész a megemlékezésen. Fotó: PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

'Fel a tetejéhez' gomb