Erdő Péter: A Magyar Nemzeti Zarándoklat az egész országot képviseli

Ferenc pápa tavalyi látogatása a magyar katolikusokhoz szólt, de az egyházfő az egész ország képviselőivel találkozott, így most a nemzeti zarándoklat során igyekszünk az egész nemzetért imádkozni Rómában – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerdán magyarországi és határon túli zarándokok kíséretében.

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a nemzeti zarándoklatra Rómába érkezett népes magyar közösség jelenléte erősíti a világegyházhoz való tartozást. Hangsúlyozta, hogy ez nem kizárólag a történelmi múlt részét képezi, hanem ma is nyitásra sürget.

A mostani nemzeti zarándoklat válaszol Ferenc pápa tavalyi magyarországi látogatására. Ebből is látszik, hogy a nemzet fogalma az utóbbi évszázadban erős változáson ment keresztül: a pápa a magyar katolikus közösséget látogatta meg, a hívő emberekhez ment. Emellett azonban a hivatalos intézmények vezetőivel is találkozott, mintegy az egész országgal. A nemzet ebben az értelemben is megjelent

– mondta Erdő Péter.


Hirdetés

Kifejtette: a zarándoklatnak szintén kettős a vetülete, a katolikusok és az ország is képviselteti magát.

„Azt hiszem, hogy ilyen értelemben igyekszünk mi mindannyian mindenkinek a javáért imádkozni Rómában a zarándoklat során bemutatott miséken” – nyilatkozott.

Erdő Péter megelőlegezte, hogy csütörtökön Ferenc pápa fogadja a zarándoklat résztvevőit a vatikáni audienciateremben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) érsekeivel és püspökeivel. Azt követően a bíboros misét mutat be a Szent Péter-bazilika úgynevezett Katedra-oltáránál, amely a főoltár mögött található.

Arra a felvetésre, hogy nem ez az első alkalom, hogy a Szent Péter-bazilikában misézik, Erdő Péter úgy válaszolt, a mostani alkalom rendkívüli lesz, hiszen a Ferenc pápával való közvetlen találkozó után, népes magyar közösség előtt vezeti a szertartást.

Beszédem a hálaadásról szól majd, és üzenet kíván lenni a világegyházhoz való tartozásunk erősítéseként. Tudatosítanunk kell azt, hogy nem csak a történelemben, hanem ma is világszerte él az egyház, és mi ennek a nagy közösségnek a tagjai vagyunk

– szögezte le.

A zarándoklat második napján az ezerötszáz magyar az egykori római városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikát kereste fel, ahol Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese mutatott be misét.

Udvardy György veszprémi érsek egy korábbi alkalommal, amikor beszédet mondott egy időkapszula elhelyezés alkalmából a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban 2023. április 3-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Udvardy György homíliájában hangoztatta, hogy „Jézus Krisztus személye és tanítása igaz, és ez kötelez bennünket”.

Emlékeztetett, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatása során több alkalommal kapunyitásról és hídépítésről beszélt.

Látogatása feladatot jelölt ki számunkra, azt, hogy az embert szolgáljuk

– mondta Udvardy György.

(MTI)

Címlapkép: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek egy korábbi felvételen, amikor szentmisét mutatott be az államalapító Szent István király ünnepén a Szent István-bazilika előtt 2023. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

'Fel a tetejéhez' gomb