Több száz rendőrt tartanak szélsőjobboldalinak Németországban

Egy médiajelentés szerint a németországi tartományokban mintegy 400 rendőr ellen folyik fegyelmi eljárás vagy vizsgálat azzal a gyanúval, hogy szélsőjobboldali nézeteket vallanak és/vagy összeesküvés-elméleteket támogatnak. Erről a „Stern” és az „RTL” számolt be a 16 tartomány belügyminisztériumának felmérésére hivatkozva – közölte a magyarnemetintezet.hu.

A tényleges szám azonban magasabb is lehet, mivel a jelentés szerint négy tartomány – Berlin, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Bréma és Türingia – nem tudott naprakész adatokat szolgáltatni – tették hozzá.

A szövetségi és tartományi biztonsági hatóságok soraiban évek óta folyik nyomozás potenciálisan szélsőséges nézeteket valló munkavállalók után. A Szövetségi Belügyminisztérium még 2022-ben tett közzé erről egy helyzetjelentést, amelyből kiderült, hogy három év alatt 327 alkalmazottnak volt kapcsolódása szélsőjobboldali csoportosulásokkal vagy az úgynevezett Reichsbürger-szcénával.

Olyan időket élünk, amikor a szélsőjobboldaliak szándékosan próbálják destabilizálni a rendőrséget. (…) A veszély nagyobb, mint valaha


Hirdetés

– mondta Uli Grötsch, a Bundestag rendőrségért felelős megbízottja a Magyar-Német Intézet cikke szerint.

A Német Rendőrszakszervezet (GdP) nevében Jochen Kopelke szövetségi elnök kijelentette, hogy „a vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy a rendőrség soraiban nagyfokú érzékenység tapasztalható az alkalmazottak szélsőséges magatartásával szemben”.

Azoknak a rendőröknek, akik bizonyítottan szélsőjobboldali nézeteket vallanak vagy összeesküvés-elméleteket terjesztenek, nincs helyük a rendőrségnél, a fegyelmi jogot ezért következetesen kell alkalmazni

– mondta Kopelke, hozzátetette, hogy fontos azonban az is, hogy „a hamis gyanú esetén megtörténjen a hibásan megvádoltak teljes rehabilitációja”, hisz a mintegy 330 ezer szövetségi és tartományi rendőrségi alkalmazottat tekintve a vizsgálat alá vontak száma igen csekély – írták.

Címlapkép: llusztráció – német rendörök. Forrás: freepik

'Fel a tetejéhez' gomb