Bábel Balázs érsek 25 éves jubileumát ünnepelték Kalocsán

Bábel Balázs érseki kinevezésének 25 éves jubileumát ünnepelték a Főszékesegyházban. Ferenc pápa levélben, Erdő Péter bíboros-prímás személyesen köszöntötte – írta meg a kalohirek.hu.

Ferenc pápa és a pápai nuncius levélben köszöntötte Bábel Balázst, amelyet a szertartáson a főszékesegyházat megtöltő, közel ezer hívő jelenlétében felolvastak.

Ez a mai szép nap hálaadás, amelyre meghívtam a Magyar Püspöki Kar érsekeit, püspökeit, a határon túl lévő püspök atyákat. A szentbeszédre azért Erdő Péter bíborost kértem fel, mert a Központi Szemináriumban együtt készültünk a papságra, és ezek az évek nagyon kedvesek számomra

– mondta a szentmise elején Bábel Balázs.


Hirdetés

„A mai szentmisében Isten irgalmasságát ünnepeljük és egyben hálát adunk Bábel Balázs érsek 25 éves érseki szolgálatáért. Szent II. János Pál pápa nyilvánította ezt a napot az irgalmasság vasárnapjának… Irgalomról, irgalmasságról beszélünk a bűnbocsánat jegyében, és valóban, Jézus érdemeire tekintettel Isten megbocsátja bűneinket – mondta Erdő Péter bíboros, majd Bábel Balázs érsekhez fordulva így szólt:

„Kedves Érsek atya! A püspökké szentelésben különös módon kapjuk meg a Szentlélek ajándékának teljességét. Örömmel és megilletődve emlékszem vissza arra a napra, amikor itt, Kalocsán 25 évvel ezelőtt püspökké szenteltek. Vegyes érzésekkel vettünk részt a szertartáson. Egyrészt együttérzéssel és aggodalommal kísértük figyelemmel Dankó László érsek atya egészségi állapotát, mert spirituálisként, római rektorként, majd kalocsai érsekként is sok bölcs és emberséges intézkedés fűződött hozzá. Másrészt örömmel láttuk, hogy a Szentatya nem akarja bizonytalanságban hagyni a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét. Személyedben olyan koadjuktort nevezett ki, aki alkalmas volt arra, hogy bármely pillanatban átvegye Isten népének pásztori kormányzását. Ugyanakkor új volt a helyzet is, hiszen 1993-ban megváltoztak az egyházmegye határai. A Váci Egyházmegye egy jelentős része is Kalocsához került. Ennek az új területnek és a rajta élő közösségnek olyan nagy volt a súlya, hogy illő volt megváltoztatni az egyházmegye nevét is Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyére” – mondta a bíboros.

Erdő Péter bíboros méltatta Bábel Balázs érseket. Fotó: Koprivanacz Kristóf

Hozzátette: „Örömmel és várakozással néztük tehát az új koadjuktor személyét, aki a Váci Egyházmegyéből érkezett, és így személyében is képviselte az átalakulást, a közösség megújulását. Ígéretesen hangzott jelmondatod is: Isten országáért. Volt, akinek erről a Regnum Marianum gondolata jutott az eszébe, nem is véletlenül, hiszen hivatásod, papi életutad ebből a közösségből indult. Ugyanakkor Isten országa a legtágabb valóság. Krisztus művének központi gondolata, hogy elhozta hozzánk az Isten országát. Ez az ország azonban ’a már és a még’ feszültségében van jelen a történelemben. Polgárai vagyunk mint keresztények, élő tagjai, ha a megszentelő kegyelem állapotában vagyunk, Ugyanakkor feladatunk, hogy hirdessük, építsük ezt az országot, amely nem e világból való, de már itt, a földön kifejti hatását. Hatásai közé tartoznak a Szentlélek gyümölcsei: a szeretet, a békesség, a jóság, a hűség – csupa olyan ajándék, amely püspöki munkád során kiáradt az egész hívő közösségre. Azokra, akiket felszenteltél, akiket megbérmáltál, akiknek kiszolgáltattad a többi szentségeket, akiknek fáradhatatlanul hirdetted bibliaórákon és katekézisekben személyesen és a tömegtájékoztatási eszközök útján Krisztus igazságát.”

A kalocsai érseki palota. Fotó: Majer Tamás

Dr. Bábel Balázs érsek elődje, Dr. Dankó László 1987. július 5-étől volt kalocsai érsek. II. János Pál pápa 1993-ban a Hungarorum Gens kezdetű apostoli konstitúcióval jelentősen átszervezte a magyar egyházmegyéket. Ekkor alakította ki a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét. A Szentszék 1999. február 24-én Dr. Dankó László mellé Dr. Bábel Balázs váci rektor személyében koadjutor (utódlási jogú) érseket rendelt, hogy a súlyos beteg főpap segítségére legyen.

A kalocsai főszékesegyház, rengetegen voltak jelen a Bábel Balázs jubileumát ünneplő szentmisén. Fotó: Majer Tamás

Dr. Bábel Balázs Gyónon, 1950. október 18-án született, 1976. június 19-én szentelték pappá Vácott, 1999. február 24-én nevezték ki koadjutor érsekké. Püspökké Kalocsán, 1999. április 10-én szentelték, 1999. június 25-től pedig kalocsa-kecskeméti érsek.

Címlapkép: Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek (középen). Fotó: Koprivanacz Kristóf

'Fel a tetejéhez' gomb