Teljesítménytúra Mindszenty József nyomában

A rétsági plébánia idén is megrendezi a Mindszenty nyomában című teljesítménytúrát, mégpedig március 16-án, szombaton. A túra a plébánia közösségi termétől indul és oda is érkezik meg. Cím: Rétság, József A. u. 2.

A túra három útvonalon rendezik meg, mind a három körtúra. A 10 kilométeres táv Bánkig, a 20 kilométeres Felsőpetényig, a 30 kilométeres Alsópetényig kanyarodik.

A Mindszenty nyomába szegődő túrázók az útvonalról részletes leírást és színes térképmellékletet kapnak, az útvonal ki lesz szalagozva a nem jelzett szakaszokon. Az érintett településeken frissítőpontok lesznek, ahol pecsétet is kapnak a túrázók, más állomásokon matrica ragasztásával igazolják az áthaladást. A túra végén emléklap és kitűző jár a sikeresen célba érőknek.

A túra családbarát rendezvény, 16 év alatti gyermekek és az őket kísérő szülők részére a részvétel ingyenes, a részvételi díj a többieknek a rövidebb távon 1500 Ft (utalva 1000 Ft), a hosszabb távokon 2000 Ft (utalva 1500 Ft).


Hirdetés

A túrán részt venni szándékozókat arra kérik, hogy a jobb előkészítés és a szervezés megkönnyítése érdekében regisztrálják magukat, illetve társaikat március 14-ig.

Forrás: Váci Egyházmegye

Címlapkép: Párkányi Raab Péter szobrászmûvész Mindszenty József domborműve Balassagyarmaton. Fotó: MTI/Komka Péter

'Fel a tetejéhez' gomb