Egyre több országra terjednek át a Németországban kezdődött gazdatüntetések. A megélhetésüket féltő farmerek már nemcsak Nyugat-, hanem Kelet-Európában is egyre több helyet tiltakoznak.

Igen látványosan lehetne térképen ábrázolni azt, hogy hogyan terjedtek és terjednek Európában a traktoros demonstrációk. A Németországban elkezdett akciósorozat először Romániára és Spanyolországra, majd Franciaországra, Olaszországra és Belgiumra is átterjedt, mára pedig egyre több kelet-európai ország mezőgazdasági termelői is a tiltakozás ezen formáját választották. Követeléseik országról országra változnak, egy viszont mindegyik országban közös:

az ésszerűtlen brüsszeli döntések és a túlbürokratizált Uniós termelési feltételek ellen lépnének fel.

Emiatt ugyanis csak drágán tudják előállítani termékeiket, ráadásul a költségeik már az energiaválság miatt is sokszorosára növekedtek, míg a bevételeiket rontja, hogy az Unióba áramló olcsó ukrán termékek lenyomják az áraikat. Pedig – ahogyan érvelnek -, ha ők nem termelnek, akkor nem lesz mit enni. Vagyis lesz, csak az silány minőségű, harmadik világbeli élelmiszer lesz.

Merthogy a termelési feltételek igencsak különbözőek az Unión belül és kívül. Ukrajnában például olyan növényvédőszereket is lehet még használni, amelyeket nálunk már 10 éve betiltottak, nem beszélve a GMO-s vetőmagokról vagy arról, hogy a hatalmas területeken eleve sokkal hatékonyabban lehet termelni, mint az Unión belüli kisgazdaságokban. 

hirdetés

Brüsszelnek tehát nem a saját gazdáit kellene hátráltatni és az ukrán termelőket segíteni, hanem éppen fordítva.

Mert a jelenlegi politikájával a csőd szélére sodorja a saját gazdáit és helyzetbe hozza az Ukrajnában termelőket. Nem véletlen, hogy ezen a ponton nem ukrán gazdákat írtam, hanem termelőket. A háborúban álló országban ugyanis többnyire amerikai és európai cégek tulajdonolják a legnagyobb összefüggő földeket, amelyek így a szigorú Uniós szabályok kikerülésével tudnak olcsón és silány minőségben az Uniós piacra termelni. És ha ez így van, felmerül az a kérdés is, hogy Brüsszel ezt nem látja, vagy nem akarja látni? És kinek az érdekeit is szolgálja valójában az Uniós elit ebben a kérdésben? Ez az, ami a gazdákat is egyre jobban érdekli. Őket ugyanis nem lehet “megetetni” holmi hagymázas mondatokkal a szolidaritásról, a kiállásról.

Rájuk nem hatnak azok a kulcsszavak, amelyeket a fogyasztói társadalomban agyonérzékenyített tömegek kritika nélkül ismételgetnek. 

A mezőgazdaságban még számít a realitás, a természeti törvények, amelyek egyetemesek és nem felülírhatóak időről időre. Az alapvető értékek azok, amelyeknek az őrzője a gazdatársadalom Európa-szerte. És nekik most elegük van. Elegük van abból, hogy semmibe nézik őket, hogy azt gondolják, nem látnak át a szitán. Persze a politikai elit és a nyugati fősodratú média még most is csak szítja a tüzet, amikor időről időre megpróbálja őket csőcselékként, tudatlan parasztokként beállítani. Nem véletlen az sem, hogy a német mainstream média a “Bauernproteste”, vagyis paraszttüntetések kifejezést használja beszámolóiban. Ez azonban már kevés. 

A szellem kiszabadult a palackból, az emberek többsége a gazdák mögé állt és támogatja őket a realitásért vívott harcban.

Most már csak az a kérdés, hogy mit lép erre a politika? A konzervatív párrtok egyértelműen a termelők mögé álltak, a baloldali pártokra pedig már korábban sem számíthattak a gazdák. Egyedül a néppártok nem döntötték még el, hogy mit lépjenek. A dilemma óriási, hiszen ez már többről szól, mint a gazdák. Európa keresztény alapú jobbközép pártjainak arról kell most dönteniük, hogy visszatérnek konzervatív gyökereikhez, vagy továbbra is az önfeladás útján maradnak. A gazdák akcióiból és a társadalom hozzáállásából jól látszik, hogy a többség az előbbit, és a többi jobboldali párttal való együttműködést várja tőlük és ezt jó eséllyel az EP választások eredménye is megmutatja majd. Aztán pedig már csak rajtuk múlik, hogy képesek lesznek bölcs döntést hozni, vagy szépen lassan eltűnnek a történelem süllyesztőjében.