Halálos áldozata is van egy éjszakai verekedésnek Salzburgban – Az érintettek főként szíriai származásúak lehettek

Egy ember meghalt és legalább hárman megsérültek csütörtök hajnalban Salzburgban egy verekedésben, amelyben az osztrák rendőrség szerint legalább tizenöten vettek részt.

A rendőrség helikopteres támogatással, nagy erőkkel szállt ki, és szolgálati kutyákat is bevetett a verekedés megfékezésére, amelyen kések is előkerültek. A salzburgi tartományi rendőrkapitányság három személy letartóztatásáról számolt be csütörtök reggel.

Minden rendelkezésre álló erőt bevetettek

– tájékoztatta az APA hírügynökséget egy rendőrségi szóvivő. A sérülteket a helyi vöröskereszt kórházba szállította.

Az incidenst követően egy bejelentés alapján az intézkedő rendőrök egy késszúrásoktól súlyosan sérült férfit találtak a Lehener park melletti utcában.

A sérültet elsősegélynyújtás után kórházba szállították, ahol nem sokkal később meghalt. A rendőrség szerint a férfi valószínűleg szomáliai volt.

Az összetűzés háttere egyelőre nem ismert. Az első vizsgálatok szerint este 11 órától két incidens is történt, az egyik a Lehener Parkban, a másik pedig egy, a park mellett húzódó mellékutcában. Kezdetben nem volt világos, hogy a két esetnek köze lett volna egymáshoz. Az eszkaláció okát és a bűncselekmény indítékát még nem sikerült megállapítani.

A rendőrség beszámolója szerint jelenleg házkutatások zajlanak, és folyamatban van a bizonyítékok elemzése és a tanúk kihallgatása.

A közlések szerint az érintettek főként szíriai származásúak voltak.

(MTI)

Címlapkép: illusztráció. Forrás: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre