A magyarok többsége Lenin-kritikus és antikommunista

Lenin halálának századik évfordulóján a Nézőpont Intézet és a Kommunizmuskutató Intézet közös közvélemény-kutatást készített a kommunista vezető és a kommunizmus megítéléséről, amelyből kiderül, hogy a magyarok többsége (52 százalék) Lenint felelősnek tartja tömeggyilkosságokért, háromnegyedük (76 százalék) pedig nem ért egyet azzal, hogy szobrokat állítanak a kommunista diktatúra alakjainak Nyugat-Európában.

Száz éve, 1924. január 21-én halt meg Vlagyimir Iljics Uljanov, aki Lenin néven vonult be a világtörténelembe, miután elvtársaival a „nagy októberi szocialista forradalmat” – amely se nem volt nagy, se nem volt októberben, se nem volt forradalom – követően hozzálátott a történelem legembertelenebb diktatúrájának kiépítéséhez: tömeggyilkosságok, kényszermunkatáborok, rettegés, nyomor és addig elképzelhetetlen gyűlölethullám által kísérve, száz év alatt pedig mintegy százmillió halottat hagyva tanúbizonyságul. Száz évvel Lenin halála, valamint három és fél évtizeddel a rendszerváltoztatás után a Nézőpont Intézet és a Kommunizmuskutató Intézet arra volt kíváncsi, hisznek-e még a magyarok a kommunista vezetők által szőtt Lenin-kultuszban.

Forrás: Nézőpont Intézet
Forrás: Nézőpont Intézet

A felmérésből kiderül, hogy a magyarok több mint fele (52 százalék) szerint a Szovjetunió alapítója, a kommunizmus gyakorlati megvalósítója felelős volt tömeggyilkosságokért, igaz, minden ötödik megkérdezett (19 százalék) kételkedik ebben.

A negyven év alatti magyarok, akik a rendszerváltoztatás után váltak felnőtté, már átlag feletti arányban gondolják azt, hogy Lenin tömeggyilkos volt (61 százalék). Lenin és elvtársainak kultusza sem szimpatikus a magyaroknak. A megkérdezettek több mint háromnegyede (76 százalék) nem ért egyet azzal, hogy Nyugat-Európában szobrokat állítanak a kommunista diktatúra meghatározó alakjainak, és mindössze tizedük (11 százalék) van ezzel ellentétes véleményen.


Hirdetés

Lenin megítélésénél a magyarok kommunizmusról alkotott véleménye vegyesebb képet mutat. A válaszadók 52 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy „a kommunizmus alapvetően jó gondolat, csak a megvalósítás volt rossz”, míg 37 százalékuk nem tud ezzel azonosulni.

Forrás: Nézőpont Intézet
Forrás: Nézőpont Intézet

 

Ugyanakkor a kommunizmusnak csak a megvalósítását hibáztatók sem mind hisznek automatikusan a kommunizmusban. A megkérdezettek több mint fele úgy véli, hogy a vagyonegyenlőségre épülő kommunizmus nem is valósítható meg (az összes megkérdezett harminc százaléka), s csak harmaduk gondolja azt, hogy bár a XX. században ez nem sikerült, a kommunista ideológia megvalósítható lenne (az összes megkérdezett 18 százaléka).

Így összességében a magyarok 37 százaléka nem tartja jó gondolatnak a kommunizmust, annak megvalósítási kísérletétől függetlenül, további harminc százalék pedig nem hisz abban, hogy az eszme átültethető lenne a valóságba. A magyarok antikommunisták, mindössze 18 százalékuk hisz abban, hogy a kommunizmus jó gondolat és megvalósítható.

Forrás: Nézőpont Intézet 

A címlapkép forrása: cultura.hu

'Fel a tetejéhez' gomb