Ferenc pápa békét kért a szeplőtelen fogantatás ünnepnapján

A szentatya békét kért Szűz Máriától Ukrajnában, a palesztin területeken és Izraelben, valamint a világ összes konfliktus sújtott részén a szeplőtelen fogantatás ünnepnapján Róma belvárosában pénteken tartott szertartásokon.

Az utóbbi hetekben a pápa influenzás megbetegedése miatt munkatársai olvastak fel a katolikus egyházfő helyett.

Megjavult egészségi állapota pénteken végre lehetővé tette, hogy a pápa személyesen olvassa fel beszédét a vatikáni palotáknak a Szent Péter térre nyíló ablakából.

A szeplőtelen fogantatásnak szentelt ünnepnapon Ferenc pápa bejelentette, hogy jövőre megrendezik a gyermekek első egyházi világnapját, amelyet Rómában május 25-én és 26-án tartanak majd.

Péntek délután a pápa a Vatikánból Rómába látogatott. Hagyománynak számít, hogy az egyházfő felkeresi a belvárosban található Santa Maria Maggiore-bazilikát, amely a nyugati világban a Szűz Máriának szentelt legrégebbi kegyhelynek számít.


Hirdetés

A pápa kerekes székben ülve a bazilika egyik kápolnájában található Mária-ikon előtt imádkozott, amely előtt egy arany rózsát is elhelyezett. A Mária-ikont a hívők Róma városa oltalmazójának tartják: elsőként II. Gyula pápa helyezett el arany rózsát a szentképnél 1551-ben, azóta több egyházfő is követte a hagyományt. A Vatikán közlése szerint Ferenc pápa a tradíció felélesztésével a katolikus egyház és Róma városa közötti szoros kötelekét kívánta hangsúlyozni.

A pápa a bazilikában őt váró kerekesszékes gyerekeket is megáldotta.

Ferenc pápa következő állomása a Spanyol-lépcső melletti téren álló Szűz Mária-szobor volt, ahol széken ülve olvasta fel beszédét.

Szavait a nőkhöz intézte, különös tekintettel azokra az édesanyákra, akik „háborúban és a terrorizmus miatt megölt gyermekeiket siratják, az anyákhoz, akik látják gyermekeiket elindulni az elkeseredett remény útjain, vagy megpróbálják őket elszakítani a függőségektől, vagy virrasztanak gyermekeik felett, ha hosszú és súlyos betegségben szenvednek”.

Ferenc pápa kifejtette, szükségünk van Szűz Máriára, aki emlékeztet arra, hogy a rossz nem lehet az első és az utolsó szó,

„sorsunk nem a halálról, hanem az életről szól, nem a gyűlöletről, hanem a testvériségről, nem a konfliktusról, hanem a harmóniáról, nem a háborúról, hanem a békéről”.

Mária oltalmát és irgalmasságát kérte a szegénység, háború miatt elnyomott népek számára, kiemelve az ukrán, a palesztin és az izraeli népet, amelyek „visszazuhantak az erőszak örvényébe”.

Mária védelmére bízta az erőszakot elszenvedő nőket: „te egyenként ismered őket, ismered arcaikat” – mondta a pápa. Arra kérte Szűz Máriát, szárítsa fel a nők könnyeit, segítsen a szívekben és elmékben fészket vert erőszak eltávolításában, segítsen a szívek megváltásában. „Tanulási és megtisztulási folyamatra van szükség” – hangoztatta.

A szeplőtelen fogantatás dogmáját IX. Pius pápa vezette be 1854-ben. Akkor a Spanyol-lépcsővel szomszédos téren egy oszlopot helyeztek el, tetején Szűz Mária szobrával. Szokás szerint a pápát Róma főpolgármestere, a politikai és kulturális élet képviselői, valamint fogyatékossággal élők várták, akiket az egyházfő külön köszöntött.

Szombat délután kapcsolják fel a Szent Péter-téri fenyőfa fényeit, és avatják fel a mellette álló betlehemet.

(MTI)

Címlapkép: archív. Fotó: MTI/EPA/LUSA pool/Carlos Almeida

'Fel a tetejéhez' gomb