Csankó Zoltán kapta idén a társulati és nemzeti összetartozást szimbolizáló Kaszás Attila-díjat

Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház művésze kapta idén a Kaszás Attila-díjat. Az elismerést a színművész kedden a Vígszínházban megrendezett díjátadó ünnepségen vehette át.

Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a díjátadó ünnepségen felidézte:

Kaszás Attila drámaian fiatalon hunyt el, de e viszonylag rövid idő alatt is sikerült olyan teljesítményt felmutatnia, olyan alakításokat színre vinnie, hogy kortársai alig pár hónappal a halála után róla elnevezett díjjal is meg kívánták örökíteni őt és azt a szellemiséget, amelyet képviselt. Nemcsak jó színész volt, hanem jó ember is

–  emelte ki.

Kaszás Attila személye szimbólummá vált, példaképpé, s nem csupán a társulati összetartozás, hanem egy magasabb szintű, tágabb közösség, a nemzet összetartozásának szimbólumává is

hangsúlyozta.

Szentmártoni János művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár a Kaszás Attila-díj átadóünnepségén a Vígszínházban. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Úgy vélte: Kaszás Attila határon túli és anyaországi magyar volt egy személyben, s határon túliként egész életében azon dolgozott, hogy lebontsa a magyar szívek közötti határokat. A színészi kiválóságon túl ez az az örökség, amit ránk hagyott, és amit nekünk, színházi és színházon kívüli embereknek egyaránt tovább kell vinnünk mondta Szentmártoni János.

Aki a Kaszás Attila-díjat megkapja, abban óhatatlanul van valami Kaszás Attila lényéből, lényének legbensőbb lényegéből”

– fogalmazott az államtitkár.

Az elismerést Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj egyik alapítója, Oberfrank Pál színművész, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke és Hopkó Iván, a Raiffeisen Bank igazgatója adta át.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj egyik alapítója a Kaszás Attila-díj átadóünnepségén. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Pokorni Zoltán kiemelte, hogy a díj a színházi szakma önértékelését, önbecsülését tükrözi. A díjra és a jelölésre okkal lehet büszke mindenki – mondta, hozzátéve, hogy a díj ma már nemcsak Kaszás Attiláról, hanem a színházi szakmáról is szól, a művészek önmagukat és egymást is elismerik általa. Ha van önbecsülése, tartása, belső kultúrája a szakmának, akkor ez a díj működni fog hangsúlyozta.

Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója közös pályakezdésüket felidézve hangsúlyozta: mindenki azt érezte, hogy szerencsés, hogy ismeri.

A díj zaklatott jelenünkbe egy lélegzetvételnyi szünetet, békét csempész

mondta, hozzátéve, hogy Kaszás Attila létezésének lényege éppen ez volt: színészként és emberként tudott sugározni valami megfejthetetlen, mégis tapintható harmóniát, derűt és erőt. Valahogy rend lett körülötte, kívül-belül.

A díjátadó ünnepségen Hegedűs D. Géza színművész, rendező, a MASZK színészegyesület elnöke idézte fel Kaszás Attila pályafutását, amely a Vígszínházból a Nemzeti Színházba vezetett.

Mint a rendezvényen elhangzott, a tizenöt évvel ezelőtt alapított Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek számára az egyik legfontosabb elismerés, a jelöltek három szinten a saját társulatukban, a szakmán belül és a közönség előtt is megmérettetnek.

A szakmai díjjal a színészvilág Kaszás Attila öröksége előtt is tiszteleg: a fiatalon elhunyt színész ugyanis mindig komoly szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában.

A verseny első fordulójában a magyarországi színtársulatok választhatták ki maguk közül a díjra leginkább érdemesnek tartott jelöltet. A második fordulóba 41 színművész jutott be, akik titkos szavazással döntöttek arról, kiket juttatnak a harmadik körbe.

Végül Csankó Zoltán mellett Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Fila Balázs, a József Attila Színház és Fehér László, a Forte Társulat művésze mérkőzhetett meg a közönség szavazataiért.

Az idei jelöltekre csaknem 6000 szavazat érkezett. A díjat mintegy 2500 szavazattal nyerte Csankó Zoltán, míg a második legtöbb szavazatot Fila Balázs kapta.

Csankó Zoltán, aki az idén már harmadszor került a döntőbe, a díjat édesanyja emlékének ajánlotta. A színművész, mielőtt jelenlegi társulatához csatlakozott, először az Arany János Színház, majd a Radnóti Miklós Színház és a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. A Jászai Mari-díjas színészt a közönség nemcsak a színházból, de többek között Christoph Waltz vagy John Travolta szinkronhangjaként is ismerheti.

Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, miután átvette a Kaszás Attila-díjat a Vígszínházban 2023. december 5-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Kaszás Attila-díjat 2008-ban a XII. kerületi önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen. A díj átadását az idén is összefogás kísérte: az előkészületi és kivitelezési feladatokban a KIM és a Hegyvidéki Önkormányzat mellett részt vállalt a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület és a Petőfi Kulturális Ügynökség is.

A díj, amely egy Kutas László által készített szobor, anyagi megbecsüléssel is jár, a díjazott a KIM és a Raiffeisen Bank jóvoltából 1,6 millió forint pénzjutalomban is részesült.

(MTI)

Címlapkép: Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze (b) átveszi a Kaszás Attila-díjat Oberfrank Pál Kossuth-díjas színművésztől, a Magyar Teátrumi Társaság alelnökétől (k) és Pokorni Zoltántól, a XII. kerület polgármesterétől, a díj egyik alapítójától (j) az átadóünnepségen a Vígszínházban. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb