444-es filmet vetítettek a budapesti Piarista Gimnáziumban, felháborodtak a szülők

A baloldali 444.hu egyik aktuálpolitikai filmjét vetítették le fizikaórán a Budapesti Piarista Gimnáziumban – tudta meg a Mandiner, miután több szülő fordult panaszával a laphoz.

A történtek miatt a Mandiner több kérdést is feltett az iskola igazgatójának, Horváth Bálint Pálnak. Az igazgató elmondása szerint a szóban forgó esetről november első felében értesült egy szülői bejelentésből.

Az adott filmrészlet megítélésem szerint nem illeszkedik a tantárgy tematikájához, és annak aktuálpolitikai tartalma miatt is szakmai hiba volt a levetítése. Az érintett kolléga a felelősségét elismerte, és szóbeli figyelmeztetést kapott. Aktuálpolitikai témájú filmek lejátszása nem gyakorlat az iskolánkban

– áll az iskolaigazgató válaszában.

Egy másik intézmény programján is megbotránkoztak a szülők

A napokban a Mandiner nyomán a Vasárnap.hu is beszámolt arról, hogy a katolikus, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium pályaorientációs napot tartott, ahova meghívták Molnár Áron színészt, noÁrt is, aki gyakran hallatja hangját az ellenzéki tüntetéseken, mint baloldali aktivista. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői nem voltak előzetesen meghirdetve, meglepetésként érte a hallgatókat, hogy a Tanítanék Mozgalom egyik főalakja tart előadást. 

Kiakadtak a szülők: Egyházi iskolában tartott előadást Molnár Áron noÁr

'Fel a tetejéhez' gomb