Egy hajdúsági fenyőfa lesz az Ország Karácsonyfája

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megtörtént a Kossuth téren felállítandó Ország Karácsonyfájának kiválasztása, adta közre a parlament.hu.

Már év elejétől folyamatosan érkeztek a felajánlások az ország minden tájáról az Országgyűlés Hivatalához. A beérkezett fényképek alapján idén 17 fenyőfát a helyszínen is megvizsgáltak a szakemberek, akik alapos mérlegelés után döntöttek az Ország Karácsonyfájáról.

A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és arányos forma, a kellően dús lombozat mellett olyan technikai szempontokat is figyelembe vettek, mint a megközelíthetőség, az elektromos vezetékek közelsége, az emelődaru és a szállítójármű helyigénye, valamint az utaztatás viszontagságainak – kivágás, emelés, rögzítés – elviselése.

A választás egy hajdúszoboszlói fenyőfára esett, amelyet 1983-ban ültetett tulajdonosa.

Az eltelt 40 esztendő alatt hozzávetőleg 24 és fél méteresre nőtt, törzsátmérője 80 centiméter, súlya pedig több mint 5 tonna.


Hirdetés

Forrás: parlament.hu

Címlapkép: parlament.hu

'Fel a tetejéhez' gomb