November 4. – Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése

November 4. nemzeti gyásznap Magyarországon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk. Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítása:

1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. A forradalom a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Sorsát szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította az ország semlegességét és felmondta a Varsói Szerződést. A beavatkozásról már október 31-én döntöttek Moszkvában, ettől kezdve folyamatosan érkeztek szovjet csapatok Magyarországra.

1956. november 4-én, vasárnap hajnali négy óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek – felvették a harcot. A nap folyamán a szovjet csapatok a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatát lefegyverezték. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Vidéken is több helyen jelentős ellenállás bontakozott ki.

Öt óra 5 perckor az ungvári rádió által sugárzott közleményben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc, a Nagy Imre-kormány volt miniszterei, akik november elsején a Szovjetunióba távoztak, bejelentették, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a Nagy Imre-kormánnyal, egyben kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével. Kádár és Münnich aznap szovjet kísérettel Szolnokra repült.

Öt óra 20 perckor elhangzott Nagy Imre rövid, drámai hangú rádióbeszéde, amelyet többször megismételtek és valamennyi világnyelven beolvastak:

Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.

A Szabad Kossuth Rádió adása nyolc óra 7 perckor megszakadt, ezután rövidhullámon a Himnuszt és a Szózatot sugározták váltakozva. Miután Dalibor Soldatic jugoszláv nagykövet a hajnali órákban arról tájékoztatta Szántó Zoltán államminisztert, hogy a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és társainak, 6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György és Szántó Zoltán; Mindszenty József bíboros az amerikai követségen kapott menedékjogot. A jugoszláv követségen 43-an kaptak menedékjogot, akikkel Soldatic ismertette Tito jugoszláv elnök üzenetét, hogy ismerjék el a Kádár-kormányt, ezt Nagy Imre és társai egyhangúlag elutasították.

Bibó István, a törvényes magyar kormánynak az Országgyűlés épületében maradt egyetlen képviselője kiáltványt adott ki. Ebben közölte, hogy Magyarországnak nincs szándéka szovjetellenes politikát folytatni, visszautasította azt a vádat, hogy a forradalom fasiszta vagy antikommunista irányzatú lett volna. Felszólította a magyar népet, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az esetleg felállított bábkormányt ne ismerje el, vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.

Dwight D. Eisenhower amerikai elnök tiltakozott a szovjet intervenció ellen. A Biztonsági Tanács ülésén a Szovjetunió megvétózta a szovjet csapatok kivonására felszólító amerikai határozati javaslatot. Délután a rendkívüli közgyűlés elfogadta a bővített amerikai javaslatot, amely arra is felkérte az ENSZ főtitkárát, hogy jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet megvizsgálására. A Kádár-kormány táviratban kérte az ENSZ főtitkárától “a magyar kérdés” levételét a napirendről.

A harcok november 4-én a fővárosban 135 áldozatot követeltek. A KSH 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti események országosan 2652 (Budapesten 2045) emberéletet követeltek és 19 226-an (Budapesten 16 700-an) sebesültek meg. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét a harcokban, 51-en eltűntek. A forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót 1958. június 16-án koncepciós per után kivégezték. Szilágyi József – Nagy Imre személyi titkára – ügyét elkülönítették, őt 1958 áprilisában végezték ki. Losonczy Géza államminiszter a per tárgyalása előtt, máig tisztázatlan körülmények között halt meg a börtönben. A megtorlás során a forradalomban való részvételért kivégzettek száma (az eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt, ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.

November 4-ét a kormány 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította. Nemzeti gyász esetén Magyarország lobogóját az Országház előtt ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbócra eresztik. A törvényben meghatározott középületekre zászlóhasználat esetén gyászlobogót kell kifüggeszteni, lobogóhasználat esetén Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbócra kell ereszteni. Az iskolákban tanórán vagy külön diákrendezvényen kell méltó megemlékezést tartani. A nyilvános szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás – a nemzeti gyászt kihirdető rendeletben foglaltak szerint – korlátozható.

A címlapképen a Kossuth tér 1956 októberében (Forrás: Fortepan, Berkó Pál)

Iratkozzon fel hírlevelünkre