Laudate Deum – Megjelent Ferenc pápa új enciklikája a teremtésvédelemről 

Nyilvánosságra hozta Ferenc pápa a 2015-ös Laudato Si’ enciklikájának a folytatását, a Laudate Deumot (Dicsértessék Isten), amely a klímaváltozás globális kérdéseivel foglalkozik. A Szentatya indoklása szerint a Laudato Si’ megjelenése óta eltelt nyolc év alatt „a válaszaink nem voltak megfelelőek” a folyamatos ökológiai aggodalmak kezelésére.

„Az éghajlatváltozás az egyik legfőbb kihívás, amely a társadalom és a globális közösség előtt áll” – írta a dokumentumban, azzal érvelve, hogy annak hatásait a világ „legkiszolgáltatottabb emberei” viselik, és ma már a klímakérdés „nem másodlagos vagy ideológiai kérdés”, hiszen a hatásai „itt vannak és egyre nyilvánvalóbban”.    

„Senki sem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy az elmúlt években szélsőséges időjárási jelenségeknek, szokatlanul gyakori magas hőmérsékletnek, aszályoknak és a Föld más tiltakozó kiáltásainak lehettünk tanúi, amelyek csak néhány kézzelfogható kifejeződései egy csendes betegségnek, amely mindenkit érint”.   

A korábbi dokumentumban Ferenc pápa elismerte, hogy az egyház „nem tartja fenn magának a jogot, hogy tudományos kérdéseket rendezzen, vagy a politika helyébe lépjen”, a Laudate Deumban viszont bírálja azokat, akik „úgy döntöttek, hogy kigúnyolják a tényeket” a klímatudományról, és kijelentette, hogy „többé nem lehet kétségbe vonni az éghajlatváltozás emberi eredetét”. 


Hirdetés

Ferenc pápa megjegyezte, hogy a klímavédelmi erőfeszítések az évek során „előrelépésekkel és kudarcokkal” egyaránt találkoztak, bár reményét fejezte ki, hogy a 2023 novemberében tartandó ENSZ-klímakonferencia „lehetővé teheti az energiaátállás felgyorsítását, folyamatos ellenőrzés alá eső hatékony kötelezettségvállalásokkal”.   

Úgy véli, hogy a hosszú ideje fennálló világszintű diplomáciai megállapodások nem tudtak megfelelő megoldást kínálni a problémára, és szerinte a megfelelő egy „új döntéshozatali eljárás kidolgozása” lenne. 

Rámutatott a klímavédelmi fellépés „spirituális motivációjára”, felidézve, hogy a Teremtés könyvében a „föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően”, és „Isten látta, hogy ez jó”. 

„»Dicsérjétek Istent« – ez a címe ennek a levélnek. Mert amikor azt állítják, hogy Isten helyére lépnek, akkor saját maguk legnagyobb ellenségévé válnak” – írta a Szentatya az enciklika végén.

Ferenc pápa 2015 óta aktívan foglalkozik a klímaváltozás okozta lehetséges pusztításokkal. 2021-ben elindította a katolikus egyház hétéves „Laudato Si’ cselekvési tervét”, amelyet úgy jellemzett mint az egyház szerepét „egy új ökológiai megközelítésben, amely átalakíthatja az életmódunkat”.

Később más vallási vezetőkkel együtt felszólították a globális közösséget, hogy a lehető leghamarabb érjék el a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást, hogy megakadályozhassák a Föld hőmérséklet-emelkedését. 

A Laudate Deum megjelenésének napja – október 4. – Assisi Szent Ferenc ünnepe, aki miatt a Szentatya a Ferenc nevet választotta 2013-as pápaságának kezdetén. A dokumentum angol nyelven mindössze 8 ezer szóból áll, és inkább emlékeztet politikai kiáltványra. Az eredeti nyelve spanyol, nem olasz, ami azt sejteti, hogy Ferenc pápa közvetlenül vett részt a kidolgozásában. 

Forrás: Catholic News Agency/NC Register 

A címlapkép forrása: MTI/AP/Andrew Medichini

'Fel a tetejéhez' gomb