Erdő Péter: A papoknak felelősséggel, tisztán és szerényen kell képviselniük az igazságot és a szeretetet (VIDEÓ)


Hirdetés

Erdő Péter bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilikában mutatott be krizmaszentelési szentmisét április 17-én, nagycsütörtökön. A hagyományoknak megfelelően a papi ígéreteket is megújították, arra emlékezve, hogy Jézus az utolsó vacsorán alapította a papságot – számolt be róla közösségi oldalán az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.

A bejegyzésben idézték a Főpásztort aki többek közt kiemelte:

„A papságról hisszük és valljuk, hogy apostolutódi küldetés. Krisztus tanítói, papi és pásztori művének folytatását apostolaira és utódaikra bízta. Részesedik benne az Egyház egész közössége is, de a feladat legnagyobb súlyát és drámai erejét mégis az apostolok hordozzák.”

Mint írták, Erdő Péter rámutatott:

Hányszor ünnepli a felszínes vagy akár a jóindulatú közvélemény a szociálisan segítő Egyházat, akár az ilyen téren különösen aktív papokat is, de hányszor általánosítanak rossz példák nyomán elítélve az egész papságot, sőt magát Krisztus közösségét is. Olykor jogos haraggal egyes papok egyéni vagy közéleti magatartása miatt, máskor az örök és ősi ellenség radikális gyűlöletével. A bíboros szomorú példának hozta fel, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában ismét keresztényeket gyilkolnak vallási hovatartozásuk miatt


Hirdetés

– áll a bejegyzésben, melyben felhívták arra is a figyelmet, hogy Erdő Péter szerint a papoknak felelősséggel, tisztán és szerényen kell képviselniük az igazságot és a szeretetet. Az igazi értékeket és mértékeket nem kitalálni, hanem megtalálni kell.

MKPK: Nagycsütörtök az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe

Vezetőkép forrása: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

 

Forrás:
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
'Fel a tetejéhez' gomb