A magyarverő antifa, Ilaria Salis szégyentelen posztban uszít hazánk ellen
Kovács Zoltán csattanós választ adott az olasz szélsőbalos képviselőnek

Vérlázító posztban gyalázza a magyarverő antifa, Ilaria Salis Orbán Viktort és a magyar kormányt. Az X-en közzétett írásában a szélsőséges politikus azt követelte, hogy Magyarország ellen aktiválják az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének (2) bekezdését, mivel „nem tartja megengedhetőnek” mindazt a jogsértést, ami (szerinte) nemcsak a magyar emberekre, de Európára is komoly veszéllyel van.
„Minek kell még történnie ahhoz, hogy felismerjük, hogy Magyarország átlépett minden határt?”- tette fel kérdésként az a szélsőbalos olasz antifa, aki társaival brutálisan bántalmazott több járókelőt is Budapesten, 2023-ban. Az olasz nő azért kerülhette el a felelősségre vonást gyalázatos tettéért, mivel Európai Parlamenti képviselőként mentelmi jog illeti meg.
Mint ismert, Ilaria Salis és antifa társai Budapest utcáin ártatlan járókelőkre támadtak, brutálisan összeverve őket, néhányukat szinte élettelen állapotban hagyva hátra. A magyar hatóságok gyorsan cselekedtek, letartóztatták Salist, és szervezett támadással vádolták meg. Ahelyett, hogy felelősségre vonták volna tetteiért, Ilaria Salis európai parlamenti képviselőként mentelmi jog mögé bújt, és Brüsszel politikai védelmet biztosított számára. EP-képviselővé választása lehetővé tette, hogy megkerülje a magyar igazságszolgáltatást, miközben a bíróság 11 év börtönbüntetést kért rá.
Kovács Zoltán: Ilaria Salis nem a demokrácia jelképe, hanem annak, mennyire romlottá vált az Európai Parlament
Most komolyan ez a bűnözőből lett politikus osztja az észt jogállamiságról? Erre csak egy jó szó van: szégyentelen! Ilaria Salis nem a demokrácia jelképe, hanem annak, mennyire romlottá vált az Európai Parlament
– fogalmazott a politikus, aki szerint a LIBE bizottságnak semmilyen joga vagy felhatalmazása nincs tagállamok belügyeibe beleszólni, mégis idejönnek egy előre megírt vádirattal, és „fasisztáznak”, ha nem hajbókolnak nekik.
Ez nem ellenőrzés, hanem egy politikai lejáratókampány
– szögezte le, feltéve egyúttal a kérdést:
Ez lenne az EP szerint a demokrácia védelme? Anarchista-kommunista csürhét támogatni, és „civil társadalomnak” nevezni?
Úgy véli, nem csoda, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem fogadta őket, „ön venne jogállamisági leckét valakitől, aki csak azért került be az EP-be, hogy ne kelljen börtönbe mennie?” – fordul posztja olvasójához az államtitkár.
‼️So let me get this straight: @SalisIlaria, who beat people nearly to death in the street, escapes justice by sneaking into the European Parliament—and now lectures Hungary on the rule of law?
Shameless. She’s not a symbol of democracy—she’s a symbol of how rotten the EP has… https://t.co/PFu90xuSan
— Zoltan Kovacs (@zoltanspox) April 17, 2025
Az olasz képviselőnő bejegyzése:
Ungheria, un regime nel cuore d’Europa
La missione appena conclusa della Commissione Libertà civili, giustizia e affari interni del Parlamento Europeo, in visita a Budapest dal 14 al 16 aprile 2025, ha confermato un ulteriore, grave deterioramento dello stato di diritto in… pic.twitter.com/7pnpxQUzdq
— Ilaria Salis (@SalisIlaria) April 17, 2025
Két év telt el, de Ilaria Salis áldozatai még mindig nem kaptak igazságot
A Hammerbande szélsőbaloldali terroristacsoport tagjai 2023 februárjában négy támadást is elkövettek a magyar fővárosban. A rendőrség hamar rájött, hogy a jobboldali szimpatizánsok elleni brutális erőszakos cselekmények egy gondosan megtervezett sorozat részét képezik.
Két éve Magyarországot egy brutális, előre megfontolt erőszakhullám rázta meg. Ilaria Salis és antifa társai Budapest utcáin ártatlan járókelőkre támadtak, brutálisan összeverve őket, néhányukat szinte élettelen állapotban hagyva hátra. A magyar hatóságok gyorsan cselekedtek, letartóztatták Salist, és szervezett támadással vádolták meg
– írta februárban Kovács Zoltán államtitkár a Kormány hivatalos oldalán.Az államtitkár hangsúlyozta:
Ilaria Salis nem hős, nem egy politikai üldözött, nem egy mártír, hanem egy erőszakos szélsőséges, aki Budapest utcáin támadt védtelen emberekre. Ennek ellenére külföldi politikai és médiakampányok azon dolgoztak és dolgoznak, hogy tisztára mossák a nevét, miközben az áldozatok szenvedését elhallgatják – jegyezte meg.
Felhívta a figyelmet arra, hogy már korábban is félrevezető állítások övezték az ügyet:
Ilaria Salis apja azt terjesztette, hogy lánya nem szavazhatott a börtönben, holott a magyar törvények szerint minden fogvatartott, így ő is rendelkezik választójoggal. A magyar hatóságok egyértelműen cáfolták ezt, de a nemzetközi média mégis tovább építette a hamis narratívát
– fűzte hozzá.
Íme a videó a két támadás egyikéről, amelyekkel Ilaria Salist vádolják.
Kovács Zoltán arról is írt, hogy a magyar igazságszolgáltatás korábban világos döntést hozott, ami szerint Ilaria Salis nem kerülhetett házi őrizetbe Olaszországban, mert fennállt a szökés veszélye. Ennek ellenére olasz politikusok és médiumok követelték kiadatását, kétségbe vonva Magyarország tisztességes eljárását. Az államtitkár kiemelte:
az igazi áldozatok ebben az ügyben azok a magyar és külföldi állampolgárok, akiket Ilaria Salis és bandája brutálisan megtámadott. Az ő szenvedésüket a mai napig figyelmen kívül hagyja a balliberális sajtó és politikusok, miközben egy erőszakos szélsőségest mentegetnek. Ennek egyértelmű az üzenete: ha megfelelő ideológiai háttérrel rendelkezel, bármit megúszhatsz, akár az erőszakot is
– fogalmazott Kovács Zoltán.
Magyarország nem felejt. Az igazságot nem lehet eltörölni. Az áldozatok igazságot érdemelnek”
– zárta februári bejegyzését az államtitkár.
Forrás: X.com