Tanszercsomaggal segíti egyszülős családok gyermekeit az Egyszülős Központ

Tanszercsomaggal segíti egyszülős családok gyermekeit az Egyszülős Központ; az első 36 csomagot szombaton adta át a gyerekeknek Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára és Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője.

A tanszercsomagok átadása után Hornung Ágnes az MTI-nek felidézte: 2010 óta a kormány több intézkedéssel is segítette az egyszülős családokat, például magasabb családi pótlékra jogosultak, a gyermekek előnyt élveznek a bölcsődei felvételnél, és az álalános iskola alatt ingyenes étkezést biztosítanak számukra.

Emellett tavaly január óta könnyebbé és egyszerűbbé tették a tartásdíj behajtásával és végrehajtásával kapcsolatos bírósági peres és végrehajtási eljárásokat, és a tartásdíj megelőlegezésével kapcsolatos jogi szabályozás is hatékonyabbá vált – emlékeztetett. Az államtitkár kiemelte: az Egyszülős Központ és a családügyi államtitkárság közös programja, a Kiszínezzük az iskolakezdést! célja is az, hogy az iskolakezdés idején megkönnyítsék a családok életét az ingyenes tanszercsomagokkal.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője elmondta, hogy a központ az idén több mint hatszáz családot támogat az iskolakezdésben. Hozzátette: az egyszülős családok csaknem fele él nehéz anyagi helyzetben, ezért fontos, hogy az iskolakezdés anyagilag megterhelő időszakában is segítsék őket.


Hirdetés

Nagy Anna tájékoztatása szerint az első osztályosoktól az érettségizőkig segítik a családokat: több mint négyszáz általános iskolás kap több tízezer forint értékű csomagot, a korosztályok igényeihez igazodva iskolatáskával, tolltartóval, írószerekkel, rajzeszközökkel, festékekkel.

Kétszáz középiskolás pedig tabletet kap, amelyet a számlálóbiztosok használtak a tavalyi népszámláláskor. A csomagok felét vidéken, tizenegy helyszínen osztják szét.

Az első Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg Pesten, a második 2022-ben Budán azzal a céllal, hogy gyakorlati segítséget nyújtson és közösséget biztosítson a gyereküket egyedül nevelő családoknak. Az elmúlt öt évben a két központ mintegy 70 féle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el. Magyarországon jelenleg mintegy 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő.

(MTI)

Címlapkép: Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára átadja az egyszülős családok gyermekeinek összeállított tanszercsomagokat az Egyszülős Központban 2023. augusztus 26-án. Tanszercsomaggal segíti egyszülős családok gyermekeit az Egyszülős Központ; az első 36 csomagot adták át a rendezvényen. Fotó: MTI/Lakatos Péter

'Fel a tetejéhez' gomb