Szili Katalin: Szükség van a kisebbségvédelmi keretegyezmény aktualizálására

A kisebbségvédelmi keretegyezmény aktualizálását sürgette Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó hétfőn Budapesten.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében rendezett Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem ünnepélyes megnyitóján Szili Katalin azt mondta: a dokumentum egyik fő problémája, hogy bár kötelező jelleggel bír, nem kikényszeríthető. Aláhúzta: vannak olyan kérdéskörök, amelyek nem szerepelnek benne, de be kellene építeni őket. Minimumszabályok, standardok meghatározására van szükség, és ezeket mindenkinek be kell tartani – jelentette ki.

Szili Katalin szerint alapelvként kellene rögzíteni, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy. Az állampolgárság ügyét elválasztaná a nemzeti identitástól, és kimondaná, egy uniós tagországban a többségi státusz nem jelenthet hegemóniát a kisebbség felett. A nemzeti kisebbségvédelem alapja az identitáshoz való jog, és ezt védeni kell – hangsúlyozta Szili Katalin. Hozzáfűzte: az identitás védelméhez szükséges az egyéni és kollektív jogok biztosítása; el kell ismerni, és alkotmányosan rögzíteni kell, hogy egy adott ország területén élő nemzeti kisebbség államalkotó tényező. Problémaként jelölte meg a főtanácsadó a mai szabályozással összefüggésben, hogy nincsenek pontos definíciók, nincs közösségi védelem és uniós hatáskör meghatározva. Szólt arról is, hogy a kisebbségvédelemmel összefüggő kérdéseket folyamatosan napirenden kell tartani a közelgő magyar uniós elnökség alatt is.

Rámutatott: több mint 100 évvel a trianoni békediktátum után nem közömbös, hogyan tudják a nemzeti kisebbségek ügyét képviselni és előrevinni. Wetzel Tamás állampolgársági ügyekért felelős miniszteri biztos kiemelte: számtalan eredményt ért el a nemzetpolitika és a kisebbségvédelem az elmúlt több mint egy évtizedben. Felidézte, hogy 13 évvel ezelőtt fogadta el szinte egyöntetűen az Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Ma már magától értetődő, hogy több mint egymillió határon túli magyar vehette fel az állampolgárságot – mondta.


Hirdetés

A mi ügyünk az igazságtételről is szól sok esetben

– jegyezte meg, és egy 104 éves bácsi példáját hozta, aki újra állampolgárságért folyamodott, és élete folyamán immár harmadjára válhatott magyar állampolgárrá. Gyeney Laura, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója rámutatott: fő küldetésüknek a külhoni magyarság jogi helyzetének javítását és előremozdítását tekintik. Az a céljuk, hogy hatékony segítséget nyújtsanak külhoni szakmai partnereikkel az egyéni jogsérelmek orvoslásához. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke azt hangsúlyozta: a jog mögött erkölcsi és morális értékek állnak, és ezeket attól függetlenül kell képviselni vagy védeni, hogy aktuálisan éppen milyen jövedelmet hoznak. Olyan jogi kérdéseket képviselnek, amelyek aktuálisan nem feltétlenül a jövedelmező körbe tartoznak, a nemzetpolitika azon területével foglalkoznak, hogy miként lehet a jog eszközeivel a kisebbségi jogokat képviselni a határon túl is. Ha most nem cselekednek a jövő nemzedékért, akkor egyre nehezebb lesz a kisebbségek jogait megvédeni – mondta.

Szabó Marcel alkotmánybíró azt mondta, hosszú ideig a határon túli magyarság helyzetéről nagyon kevés szó eshetett, és nagyon kevés bátor ember volt, aki kész volt a jogaikért kiállni. Azóta egyre többet lehet beszélni erről a kérdésről, de az aktív cselekvés még sok tekintetben előttünk áll – jegyezte meg. Aláhúzta: az elvekben könnyebb megállapodni, de az aprómunkát elvégezni jóval nagyobb feladat. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója kiemelte: a tematikus nyári egyetemek résztvevői a civil közélet részévé válnak menthetetlenül, a kisebbségvédelemről szóló tudás megszerzése mellett itt alakulnak a legfontosabb kapcsolati hálók.

A kisebbségi jogvédelem nem a külhoni magyarok hobbija, tulajdonképpen a létünket védjük

– fogalmazott.

(MTI)

A címlapképen Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyeket koordináló miniszterelnöki megbízott beszédet mond a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) ünnepi közgyûlésén a Szegedi Tudományegyetemen, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK) 2021. október 16-án. 
MTI/Rosta Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb