Mi abban nőttünk fel, hogy a baloldal a diktatórikus, az elnyomó, a nemzetietlen, a hazaáruló, az idegen megszállók kegyéből kormányzó banda. A rendszerváltáskor a „szélsőjobb” fogalma értelmezhetetlen volt számunkra, mert amit a baloldal negyven éven át elkövetett, arra semmilyen válasz nem minősülhetett szélsőségesnek. Ehhez képest a könnyed, kedélyes átmenetet rövid idő múltán az állítólagos náci és fasiszta veszéllyel való riogatás uralta. Nem a balos diktatúra kiszolgálói és alakítói (politikustól újságíróig és vállalkozóig) jelentettek fenyegetést a demokráciára, hanem a végre előbújó nemzeti jobboldal.

Azóta is az a felosztás Európában, hogy a baloldali és liberális mozgalmak a jók, a demokratikusak, míg ellenben a jobboldali nemzeti, keresztény, konzervatívok a mumusok.

A demokrácia lényege a népakarat. Vagyis, hogy olyan politika legyen az uralkodó, amely a többség rokonszenvével találkozik. Meg kell adni a lehetőséget az embereknek, hogy kinyilvánítsák az akaratukat, és ezt a politikusoknak le kell követniük. Az utóbbi években azonban mintha Európa ezt elfelejtette volna: tartanak ugyan választásokat, de nincs jelentős különbség a pártok között (így végül is mindegy, ki kormányoz), ha pedig mégis akad eltérő, valódi alternatívát nyújtó programmal fellépő erő, azt megbélyegzik, nem lépnek vele koalícióra, a létét is veszélyesnek minősítik. Esetleg, ha egy ilyen társaság mégis győzni tudna, kormányra kerülve megváltozik, beáll a sorba, illetve a senki által nem választott pénzemberek civil szervezeteiken és médiájukon keresztül gyorsan kicsinálják. Így egy szűk kör akarata érvényesül, de míg a feudalizmusban legalább léteztek lokális kötődések (a földbirtok nem egy mozgékony dolog), mára a globális tőkének tök mindegy, hol van.

Az említett, karanténba zártsága miatt hatalomra esélytelen pártok egyike a németországi AfD (Alternative für Deutschland) azonban most először, abszolút többséggel nyerni tudott egy helyi választáson Türingiában. Győzelmének egyik oka, hogy nevének megfelelően az egyetlen, valóban alternatívát nyújtó, igazi ellenzéki párt. Nem az összefogásban vagy a választási rendszer átalakításában rejlik tehát a mandátumok kulcsa, hanem a problémákra adott megfelelő, népszerű válaszokban.

„Riasztó az AfD előretörése, veszélyben a demokrácia”, reagált rögvest a sajtó egy része, kiegészülve a kizárólagos hatalmukat féltő politikusokkal. Mindig a jobboldal a riasztó. Pedig ezek a radikális mozgalmak szinte mindig válaszként születnek. (Gondoljunk a németeket agyagba döngölő versailles-i békére, majd a weimari köztársaságnak a mai abszurd szabadossághoz hasonlatos világára, amire ugyancsak keményen reagált a végletekig megalázott német társadalom.) Eleinte a radikálisokat erőszakkal, kirekesztéssel akarják megállítani, ez egy darabig sikeres, de egyszer csak jön az áttörés. Amikor a balosok már lejárattak minden hagyományos értéket, amire a polgárok az életüket felépítették, lezártak minden menekülési útvonalat és a választható devianciából lassacskán kötelező minta lett, akkor egyszer csak kitör az elégedetlenség. Az emberek szembesülnek vele, hogy ahogy ők gondolkodnak, az nem elszigetelt szélsőségesség, hanem nagyon sokan így vannak vele. És elkezdik bevallani. És az eddig lapítók, megalkuvásból a fősodor mantráit ismételgetők felélednek.

Szerencsés esetben ez a demokrácia keretei között lezajlik. (Ld. Magyarország) Az alternatív modell szerint a végletekig feszített húr elpattan, a társadalom hirtelen átesik a ló másik oldalára. (Ebben a németek elég jók…) Ilyenkor a provokátorok ártatlanul csodálkoznak és felmutatják: íme az agresszió, erről beszéltünk, ezért kell még ennél is jobban visszaszorítani ezeket.

Nem mindenhol olyan békések az emberek, mint nálunk. (A kisebbségi elnyomásra nem robbantásokkal, erőszakkal feleltünk, mint az írek vagy a baszkok, hanem parlamenti pártokat gründoltunk. A balos támadásokra is választásokkal, népszavazásokkal és alkotmánnyal reagáltunk.) Hasznosabb és békésebb volna, ha fenyegetőzések és megtorlások helyett inkább példaként állítanák a magyar modellt a várható európai földindulások elé: fogadjuk el a tisztességes versenyben a szavazófülkében eldőlő eredményeket (nyerjen akár Meloni, Kaczynski, Le Pen, Vox, AfD, FPÖ, no és persze Orbán), mint hogy vérbe boruljon a kontinens, mint már nem egyszer az elmúlt századokban…

A címlapképen a német ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) párt felhívására tüntetnek az energiabiztonságért és az infláció ellen a parlament berlini épülete, a Reichstag előtt 2022. október 8-án. A felirat az állami gyámkodás ellen tiltakozik. Forrás: MTI/EPA/Hannibal Hanschke