Novák Katalin szerint több nőre van szükség a közéletben

Több nőre van szükség a közéletben – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Női Közéleti Vezetőképző V. évfolyamának diplomaátadó ünnepségén pénteken Budapesten, a Sándor-palotában.

Az államfő hozzátette, hogy ehhez három dolog szükséges: lehetőséget kell teremteni, másrészt vonzóvá kell tenni a közéletet a férfiak és a nők számára, továbbá meg kell mutatni akár saját példán keresztül is, hogy mindez megoldható, megvalósítható. A köztársasági elnök kiemelte: a vezetők feladata elsősorban az, hogy segítsenek az akadályok leküzdésében, hogy a nők már akkor a startvonalnál álljanak, amikor egy pozícióra keresik a lehetséges jelölteket. Segíteni kell azoknak a nehézségeknek a leküzdésében is, amelyek a magánéleti döntések és a szakmai döntések közötti feszültségekből fakadnak – tette hozzá.

Novák Katalin 21 hallgatónak adta át diplomáját az ünnepségen. Az államfő azt mondta: a cél, hogy senkinek ne kelljen lemondania sem a családalapításról, sem a karrierről, mert a kettő együtt megvalósítható. Szólt arról is, hogy fontos a tisztelet a közéletben. Közölte, a közéletet úgy lehetne vonzóbbá tenni, ha működésében nagyobb szerepet játszana az egymás iránti kölcsönös tisztelet. A személyes példáról Novák Katalin elmondta: érzi annak a felelősségét, hogy ő Magyarország első női köztársasági elnöke. Mindez inspiráció is lehet sok nő számára, mert immár Magyarországon és a közéletben is elérhetővé vált a legmagasabb tisztség a nők számára.

Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója kiemelte: az első női köztársasági elnök példája inspirációt jelent minden végzett hallgatónak, hiszen példa arra, hogy Magyarországon is lehet érvényesülni, tudatos munkával, professzionális hozzáállással el lehet jutni a legmagasabb és a leginkább felelősségteljes pozíciókba. Hozzátette: a női vezetőképző program 2018-ban indult azzal a céllal, hogy a női vezetőket felkészítse a nemzetért, a közösségért, a közügyekért végzett aktív szerepvállalásra. A képzés jogi, külpolitikai, gazdasági és pszichológiai modulokból áll, emellett a retorikai készségek fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek – tette hozzá.

(MTI)

A címlapképen Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Nõi Közéleti Vezetõképzõ V. évfolyamának diplomaátadó ünnepségén a Sándor-palotában 2023. június 16-án. Az államfõ 21 hallgatónak adta át diplomáját az ünnepségen.
MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb